Hirdetés

Néhány éven belül déli szomszédunknál is euróval fizethetünk

Néhány éven belül déli szomszédunknál is euróval fizethetünk

2017.10.30. 15:04

Horvátország készül az euró mielőbbi bevezetésére.

Hirdetés

 Az euró bevezetése növeli Horvátország globális, politikai és gazdasági hitelességét, valamint eszközt jelent a gazdaság fejlesztéséhez - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfőn Zágrábban, az euró bevezetéséről a Horvát Nemzeti Bankkal (HNB) közösen rendezett stratégiai fórumon.

Mint mondta: nem kíván találgatásokba bocsátkozni a dátumot illetően, de 2020-ban Horvátország tölti be az Európai Unió (EU) Tanácsának soros elnökségét, és ebben az évben csatlakozni akar az ERM-II európai átváltási mechanizmusához is, amely az euró bevezetésének előfeltétele. 

Ez egy olyan lehetőség, amelyet ki kell használnunk és jól fel kell rá készülnünk

 - hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy az euró bevezetése után nem kell félni a árfolyamkockázattól, alacsonyabbak lesznek a hitel- és a tranzakciós költségek, ami a kormányfő szerint versenyképesebbé és vonzóbbá teszi az országot a külföldi befektetők számára. 

  Nem igaz az, hogy európai árakat vezetünk be, miközben megtartjuk a horvát fizetéseket, ezeket a mítoszokat el fogjuk oszlatni

- húzta alá a kormányfő. 
Hozzátette: a konferenciával az a céljuk, hogy egy széles körű nyilvános vitát indítsanak az euró bevezetéséről, amely azt szolgálja, hogy az ország ebben a folyamatban nyitottan és átláthatóan lépjen be és eloszlassa a félelmeket, valamint a kétségeket a témával kapcsolatban.

Boris Vujcic jegybankelnök arról beszélt: bízik benne, hogy nem lesz gond a kritériumok teljesítésével, amelyhez az országnak még számos strukturális reformot kell bevezetnie, majd kifejtette az euró bevezetésének előnyeit és hátrányait.

 A legnagyobb előnye, hogy megszűnik az árfolyamkockázat, csökkennek a kamat- és a tranzakciós költségek, valamint ösztönzőleg hat a nemzetközi forgalomra és befektetésekre - emelte ki Vujcic. Hátrányként az önálló monetáris politika elvesztését, az áremelkedés kockázatát, az átváltás költségei és az árfolyam-mechanizmushoz való csatlakozás költségeit említette. 

Zdravko Maric pénzügyminiszter a folyamatot ismertette. 
Szavai szerint az árfolyam-mechanizmushoz való csatlakozástól számítva két évvel később lehet legkorábban bevezetni a közös európai fizetőeszközt.

A kormánnyal szemben nincsenek ugyan formális kritériumok, de figyelik a gazdasági és a politikai alapokat az országban

- mondta, és hozzáfűzte: a tárgyalások titokban folynak, amikor megegyezés születik, bejelentik az euróövezethez való csatlakozás dátumát. 

Zvonimir Savic, a Horvát Gazdasági Kamra (HGK) pénzügyi, üzleti információk és gazdasági elemzések szakosztályának igazgatója úgy vélte: az euró bevezetése sokkal több előnnyel jár Horvátország számára, mint hátránnyal. 

Mint mondta: a horvát áruforgalom 60 százaléka az euróövezeti országokkal valósul meg. Az árfolyamkockázat és a tranzakciós költségek megszűnésével pedig szerinte ez az áruforgalom növekedne. 

Az euró bevezetésnek szárnyain nőne a versenyképességünk és ezzel együtt a fizetések is

- mondta, ugyanakkor hozzátette: minden országnak figyelmesen el kell döntenie mikor lép be az euróövezetbe, és erre fel kell készítenie a gazdaságát. 

Horvátország számára a csatlakozás szükséges

- nyomatékosította.

.