Mintegy 3 milliárd eurót utaltatott vissza az Európai Unió csalás elleni hivatala

Európai Unió

2018.06.07. 07:37

Az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) tavaly mintegy 3 milliárd eurót utaltatott vissza.

Közel 200 vizsgálatot zárt le tavaly az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), és ezek nyomán mintegy 3,1 milliárd euró uniós költségvetési forrás visszafizettetésére tett javaslatot - írta szerdán közzétett éves jelentésében a szervezet.

    Az OLAF tevékenységét ismertető értékelés szerint tavaly 197 ügyet zártak le, és ezekben 309 ajánlást adtak ki az illetékes uniós és tagállami hatóságok számára, amelyek lehetővé teszik 3,09 milliárd euró visszafizettetését az EU költségvetésébe. A hivatal ezen időszak alatt 215 új eljárást indított.
    
A legtöbb vizsgálatot - tizenegyet - Romániában zárták le. A második helyezett Magyarországon és Lengyelországban 10-10 ügyben vizsgálták a nemzeti vagy regionális szinten kezelt uniós források felhasználását. Románia esetében nyolc, Magyarország és Lengyelország esetében hét-hét vizsgálat zárult ajánlással.
  
  A jelentésben külön kitértek a magyarországi közvilágítási projektekkel kapcsolatos tavalyi vizsgálatra is, amelyben az OLAF 43,7 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot. Rámutattak: összesen 35 közvilágítási pályázatot vizsgáltak meg, és súlyos szabálytalanságokat találtak. 

    Egy másik, részben Magyarországot érintő ügyben 28,3 millió euró visszatérítésére tettek ajánlást, amiért egy magyar-szerb-lett hálózat uniós kutatási forrásokat csalhatott el. A hivatal szerint két kutatóközpontot csak az EU-s támogatások miatt hoztak létre, illetve mesterségesen megnövelték a projektek költségeit.

    Megemlítették Magyarországot egy olyan, 15 másik tagállamot is érintő ügyben, amelyben 122 tonna illegális növényvédő szert próbáltak behozni az EU-ba a vizsgált országok határain keresztül. 

    Az nem derült ki a dokumentumból, hogy összesen mekkora összeg visszafizettetésére tett javaslatot a szervezet a Magyarország esetében lezárt ügyekben.
  
  A magyar hatóságok az OLAF ajánlásai közül 20 esetben nem hoztak döntést 2010 és 2017 között, 17 esetben viszont igen, ezek közül nyolc ügyben történt vádemelés, kilencben nem.

    Tavaly 1293 bejelentés érkezett az OLAF-hoz, s ennek több mint kétharmada magánforrásokból. Magyarországról 27 bejelentést regisztráltak feltételezett csalásokra vonatkozóan, ezek közül 26 a magánszektorból, egy a közszférából. A legtöbb bejelentés Spanyolországban történt (31), ezt követte Magyarország és Bulgária 27-tel.

    Mint írták, a strukturális alapokat érintő csalási ügyeknél továbbra is gyakori jelenség a korrupció, az összeférhetetlenség, a pályázati eljárások manipulálása, és a pénzekből esetenként szervezett bűnözői csoportok húznak hasznot. Egyre elterjedtebb a kutatással és a menekültválsággal kapcsolatos forrásokra irányuló csalás, a vámcsalásra pedig nemzetközi bűnözői rendszerek szakosodtak.

    "Vizsgálati eredményeink rávilágítanak, hogy munkánk alapvető fontosságú az adófizetők pénzének védelme szempontjából, és biztosítja, hogy az uniós források ne a csalást és a korrupciót, hanem a polgárok számára valódi többletértéket jelentő projekteket támogassák" - közölte Nicholas Ilett, az OLAF megbízott főigazgatója.

.