Az a faramuci helyzet állt elő tegnap délután, hogy a Művészeti Szakközépiskola 2008-2009-es tanévének legjava munkáit bemutatni kívánó tárlatot csak a korán és a valamelyik másik nap érkezők láthat(t/j)ák. Minthogy a megnyitó beszéd előtt elment a környéken az áram. És vissza se jött. Vagy legalábbis addig nem, amíg ott voltunk.

A diktafon azonban nem fénnyel, hanem elemmel működik és a sötétben sem törnek rá fóbiák. A VN-es női kolléga kettős egyike szaporán rótta a sorokat a frissen (és többször) föltépett jegyzetfüzetbe, míg a másik világított neki.

Szóval a Művészeti Szakközépiskola zenei tagozatos növendékeiből verbuválódott rézfúvós négyes még az elektromos áram áldásait élvezve játszott, a megnyitó beszéd előtt viszont már mindenki csak a fülére hagyatkozhatott. Vagyis majdnem, mivel idővel a pupillák megteltek feketével és a sötétben kirajzolódtak az egyes formák. Amiben nagy segítségünkre voltak a termet hamar belakó kis gyertyák is.

„Ez a legkellemesebb dolog, mert olyan kiállítást még soha sem nyitottak meg, ami ennyire rejtőzködő” – kezdte derűsen a beszédét dr. Nagy Zoltán, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója. „Nem elég, hogy hideg van, de még sötét is borítja ezt a termet. Ez a magyar valóság. De az nem gátol meg bennünket, hogy a sötétbe meleg szavakkal üdvözöljük a jelenlévőket. (…) A napnál világosabban kiderül, hogy ki az igazi tehetség” – folytatta, majd a mikrofon mögé előbb Vizkelety Julianna, a Művészeti Szakközép igazgatója, aztán Sági József, a Szombathely Kulturális Bizottságának elnöke lépett.

Sági Kantot idézte: „Szép az, ami érdek nélkül tetszik.” Délelőtt már látta a kiállítást és tetszett neki az a szép, amit most csak sziluettjében lát. Madách Az ember tragédiájából pedig „A gép forog, az alkotó pihen” sort említette, mondván, ez a mostani kiállítás csak egy, de annál fontosabb állomása a fiatal alkotók művészi fejlődésének. „Legyen kész életmű a sok elkezdett darabból.” Immár harmadik éve szervezi meg ezt a kiállítást. „Hagyományt teremtve, hagyományt folytatva, hogy megmutassa, mire kése a város és a környékének diáksága.”

Dr. Nagy Zoltán kaparintotta magához ismét a szót, mondván, hogy annak volt szerencséje, aki szobrásznak született, mert ez a leginteraktívabb kiállítás, amit le lehet tapogatni. Az igazgató felajánlotta, hogy megy a fáklyával körbe, aki vele tart, az azt látja, amit lát.

Mi valamennyit még vártunk, aztán továbbálltunk. A kiállítás amúgy tényleg rendben van. A rendelkezésünkre álló tárgyi bizonyítékokat mellékeltük.