Rekord összegű támogatás Győrnek az elmúlt 4 év során

2014.07.23. 12:57

Egyetlen korábbi időszakban sem ítéltek meg akkora támogatást Győrnek, mint 2010 óta: csaknem 70 milliárd forintra rúg az az összeg, amelyhez az önkormányzat mellett számos helyi cég jutott európai uniós és hazai kormányzati forrásból - hangoztatta szerdán, sajtótájékoztatón Simon Róbert Balázs (Fidesz) alpolgármester, a kisalföldi megyeszékhely egyik országgyűlési képviselője.

Októberre elkészül a 3,2 milliárdos támogatást elnyerő új uszoda, már zajlanak a 4,9 milliárdnyi támogatással készülő multifunkcionális csarnok munkálatai, a belváros fejlesztésére 1 milliárdot, Újváros negyedére 1,3 milliárdot nyert el az önkormányzat, míg az egyik fontos közlekedési folyosó, a Baross híd felújítása 1,4, az Audi Hungaria Iskola fejlesztése pedig 1,2 milliárd forintos forrást nyert el - sorolta a politikus.

A gazdaságélénkítés eszközeiről szólva Simon Róbert Balázs kiemelte: a város képviselő-testülete tavaly 2-ről 1,8 százalékra csökkentette a helyi iparűzési adó mértékét, ez "szinte egyedülálló Magyarországon", hiszen Győrön kívül egyetlen olyan megyei jogú város van, amely nem 2 százalékon tartja ezt.

Szavai szerint Borkai Zsolt polgármester személye és a Fidesz-KDNP önkormányzattal közös nyolcéves tevékenysége a garancia arra, hogy a város az októberi önkormányzati választások után is töretlen fejlődési pályán marad. 

Borkai Zsolt polgármester arról beszélt, hogy Győr mára az ország gazdasági fejlődésének egyik motorjává vált, ahol nem a munkanélküliség lejjebb szorítása a fő feladat, hanem az, hogy elegendő megfelelően képzett szakembert találjanak a helyi vállalkozások számára.

Az októberi választások egyik fő célja, hogy a nyolc éve megkezdett munkát tudja folytatni az önkormányzat, céltudatosan építve a várost és környéket - mondta a városvezető.

.