Ugyanakkor a két alkotásra különösen kedves számára. Hogy miért, azt is elmondta:

„A nyomaton annyira nem jön ki, de ez alapvetően egy sárgás-lilás, alapvetően roppant kellemes színösszehatású fotó, ahol a táncos a fátylak között tükrözi a tánc szépségét; a fátylak mozgása, elmosódottsága pedig megjeleníti a mozdulat, a hastánc lendületét, dinamizmusát. Elsősorban a színek összhatása, a mozdulat művésziessége miatt kedves számomra ez a fotó.”

„A második egy kimondottan rossz fotó, ha lehet ilyent mondani. Ez egy effektált kép, amely eredetileg nem így nézett ki, ugyanakkor valami ördögi, vagy inkább misztikus van benne. Rettenetes fényviszonyok között készült, életlen, ha úgy tetszik, zajos, de az előadó valami hihetetlen érzékiséggel és dinamizmussal adta elő a táncot, így mindenképpen meg akartam örökíteni, és ezt tudtam belőle kihozni. A fátyol és a kéz között megjelenő arc, és az arcon megjelenő érzékvilág, a tekintet, az egész összehatása nagyon megfogja az embert. Engem mint fotóst legalábbis nagyon megfogott, és számomra a kiállítás egyik legerősebb képévé teszi a művet.”