Kábítószer-termesztés miatt emelt vádat az ügyészség Vas megyében

2017.01.16. 08:48

Kábítószer-termesztés miatt emelt vádat a Kőszegi Járási Ügyészség egy soproni férfival szemben, aki az általa bérelt hétvégi ház közelében próbált meg marihuánát termeszteni - közölte a Vas Megyei Főügyészség vezetője az MTI-vel hétfőn.

Simon József elmondta: a vádlott Ausztriából szerezte be a termesztéshez szükséges eszközöket. A magokat a hétvégi ház pincéjében csiráztatta ki, a palántákat pedig a közeli erdőben ültette el.

A vádirat szerint 2015 októberében egy alkalommal nyolc növényt sikeresen szüretelt, 2016 tavaszán pedig újabb magokat szerzett be, és már 36 palántát ültetett ki az erdő két pontján.

Illusztráció. Fotó: Pixabay

Simon József hozzáfűzte: az újabb szüretre már nem került sor, mert a rendőrség  2016 augusztusában a két ültetvényt felderítette, a férfi pedig elfogta.

A laboratóriumi vizsgálatok igazolták, hogy a lefoglalt növények a csekély mennyiséget meghaladó mértékben tartalmaztak kannabiszt, így azok kábítószernek minősülnek - közölte a főügyész.

Simon József közleményében hozzátette: a férfit termesztéssel elkövetett kábítószer-birtoklással vádolják, ami a törvény szerint egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

.