Befejezik az ország harmadik legnagyobb barokk templomának felújítását Szentgotthárdon

2017.04.12. 12:54

És más Vas megyei templom felújítási munkálataira is lesz pénz.

A kormány 535 millió forinttal támogatja a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-plébániatemplom felújítását, erről szerdán tartottak sajtótájékoztatót Budapesten.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, ebből a támogatásból befejeződhet Magyarország harmadik legnagyobb barokk templomának évek óta tartó, teljes körű a felújítása.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: a Szentgotthárdon és környékén élő szlovén kisebbség kulturális és hitéleti tevékenysége erősíti a magyar nemzetet, és jótékony hatással van Magyarország és Szlovénia kapcsolatára is.

A kép forrása: sztghonismeret.hu

Az államtitkár a választókerület kisebb településeinek egyházi fejlesztéseiről elmondta,

  • a csipkereki templom kilencmillió,
  • a táplánszentkereszti plébánia négymillió forint támogatást kap felújításra,
  • a szentpéterfai vörös nagytemplom tornyának felújítására szintén négymillió forintot,
  • az őrimagyarósdi evangélikus egyházközség gyülekezeti termének felújítására pedig 1,5 millió forintot

ad a kormány.

Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló arról beszélt, hogy a hivatalos statisztika szerint 2600, a közösség szerint 4000 tagú magyarországi szlovén kisebbség döntő többsége az osztrák-magyar-szlovén hármas határ térségében él. E közösség megmaradásának egyik legfontosabb eszköze az anyanyelvű hitélet, ezért a közösségnek is szívügye a szentgotthárdi katolikus templom, ahol minden hónapban tartanak szlovén nyelvű szentmisét.

A munkálatokról szólva ismertette: jelenleg a karzat felújítása zajlik, ezzel májusra készülnek el. A most megítélt támogatásból megtörténhet a főhajó teljes körű felújítása, megújulnak a mennyezeti freskók, a templomban lévő szobrok és a gyóntatófolyosó bútorai.

Rimfel Ferenc plébános az MTI-nek elmondta, a rekonstrukciós munkálatok számításaik szerint még legalább két évig tartanak.

Kitért arra: a templomhajó mennyezetén található az a híres - szintén restaurálásra váró - Dorfmeister-freskó, amely az 1664-es szentgotthárdi csatát örökíti meg. Érdekessége, hogy eredetileg Matthias Gussner festette meg a témát, ami később annyira megtetszett Dorfmeister Istvánnak, hogy ráfestette saját művét, így valójában egyedülálló módon két freskó van egymás fölött.

Emellett megújulhat a négy barokk mellékoltár és a szószék, valamint a templombelsőben található 32 intarziaberakásos pad is - mondta a plébános.

Az 1779-ben felépült barokk stílusú ciszterci Nagyboldogasszony-plébániatemplom felújítása 2008-ban kezdődött meg.

.