Itt van a Mesebolt Bábszínház következő évadra szóló műsorterve

2017.05.17. 12:24

Kilenc bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Mesebolt Bábszínház - közölte a műsortervet ismertető sajtótájékoztatóján az intézmény vezetője.

Kovács Géza elmondta: olyan közismert alkotásokat is műsorra tűznek, mint Fazekas Mihály Lúdas Matyi című meséje, amelynek bemutatását novemberre tervezik, de Fésűs Éva A palacsintás király című mesejátéka is szerepel a programjukban, ez utóbbi 2018 április végétől lesz látható.

Archív. Fotó: a bábszínház Facebook-oldala

Hozzátette: szeptembertől tűzik napirendre a Batu-tá című afrikai vásári komédiát, a Kőszegi Várszínházzal közösen mutatják be idén júniusban a Kicsinéni és Kicsibácsi című produkciót, október elején a Pöttömszínház előadásában láthatja a közönség a Papírmanó című előadást, szintén októberben tűzik műsorra a cseh Vaclav Ctrvrek Rumcájsz című meséiből írt történetet.

Decemberben az alternatív stílust képviselő Ziránó Színházzal közös előadásban mutatják be az Egy repülő egér kalandos története című mesét, februárban osztályterem-színházi előadás keretében kerül színre  Eric-Emmanuel Schmitt Oszkár és Rózsa mami című darabja, márciusban pedig Lázár Ervin A hazudós egér című meséjét mutatja be társulatuk - ismertette.

Kovács Géza szólt arról is, hogy korábbi repertoárjukból Urbán Gyula Minden egér szereti a sajtot, valamint Jevgenyij Svarc Az elvarázsolt testvérek című darabja marad műsoron.

Kovács Géza megjegyezte: az óvodás és kisiskolás korosztályt részesítették előnyben a műsorterv összeállításánál, hiszen változatlanul a gyerekek teszi ki a bábszínház látogatóinak zömét.

Elmondta azt is: a szombathelyi Mesebolt Bábszínháznál jelenleg hét bábszínész dolgozik, a társulat 18 főből áll, évente 360 előadást tartanak, nézőik száma éves szinten eléri a 35-40 ezret, eladott bérleteik száma pedig a 4800-at.

.