Ilyen volt a 2014-es Herényi Virágút (képsorozattal)

2014.04.27. 23:27

Egész délutánra elegendő látnivaló, sok ember, de még nem elviselhetetlen tömeg, éppen megfelelő időjárás.

Egész délutánra elegendő látnivaló, sok ember, de még nem elviselhetetlen tömeg, éppen megfelelő időjárás – ha hirtelen összegezni akarjuk az idei Herényi virágút vasárnap délutánjának tapasztalatait, akkor elsőként ez jut eszünkbe.

Természetesen másképp is „rangsorolhatunk”. A legaranyosabb az a kislány volt, aki két zenész előadására hol táncolt pöttöm lábain, hol az egyik férfitól kölcsönbe kapott csörgővel szórakoztatta saját magát, és persze azt a népes közönséget, akik gyaníthatóan főképp miatta sereglettek a zenészek köré.

Herényi Virágút 2014

A legviccesebbnek az az árus bizonyult, aki nem vacakolt, egy táblára írva kerek-perec kifejtette a véleményét: „Ne csak fotózd, vásárold is!!!” Színes, egyedi, játékos táblácskákat árult, ezért a „tiltó tábla” is hasonló szellemben készült, így nem lehetett rá haragudni. Meg azért sem, mert nem szólt ránk, amikor fényképeztünk.

Herényi Virágút 2014

Valószínűleg ő is azt tapasztalta, hogy az emberek leginkább nézelődnek, s a legkevésbé vásárolnak. Több árustól is hallottuk ezt a véleményt, és szó, ami szó, mi is úgy láttuk, hogy nem sokan akadtak, akik (ha már virágútról van szó) valamilyen növényt szorongat, vagy éppen más vásárfiával gazdagodva sétálgat a standok között.

Sokan jöttek gyerekkel, kutyával. A színpadokon zenészek léptek fel, ehettünk vattacukrot, pattogatott kukoricát (a csokis szerencsére nem volt agyoncukrozva és kellemes kakaós ízt adtak neki). Várt a dodzsem, a körhinta, a kisvasút, a meggysör, búzafűlé, mézek, mézeskalács szívek, anyák napjára szóló ajándéktárgyak, kaktuszok és még hosszasan sorolhatnánk, mi minden, ha valaki április utolsó hétvégéjén úgy döntött, része lesz a virágútnak.

Herényi Virágút 2014

Ami már egyáltalán nem csak arról szól, hogy a virágárusok kicuccolnak az úttest két oldalára, hanem például a vásári hangulat és a sörpadokon együtt eszegetés, iszogatás élménye is adott, ha valaki ezek valamelyikére vágyik.

Herényi Virágút 2014

Másik pozitívum, hogy a karneválhoz hasonlóan ez is egy olyan rendezvény, ahol gyakorlatilag ötpercenként lehet régen vagy nem olyan régen látott ismerősbe botlani. Velünk is így esett, és itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy elnézést kérjünk azoktól, akik mellett úgy elmentünk, mintha sosem láttuk volna őket, de annyi látnivaló akadt, hogy ez kivédhetetlennek bizonyult.

Herényi Virágút 2014

A szervezésre sem lehetett panasz, holott nem lehet egyszerű ennyi embert zökkenőmentesen navigálni, de úgy tűnt, sem a gyalogosokkal, sem a két- vagy négy keréken közlekedőkkel nem volt probléma, senki sem lökdösődött, hangoskodott.

Herényi Virágút 2014

De nem is akarjuk nagyon ragozni, inkább azt az utat választottuk, hogy a szöveg helyett képeinkkel próbáljuk érzékeltetni a hangulatot, megmutatni azt, hogy aki idén kihagyta, annak jövőre miért lesz majd érdemes ott lennie a Herényi virágúton.

 

Galéria

.