Gálaestet tartott a szombathelyi Horváth Boldizsár Szakközépiskola

2015.02.19. 20:45

A jubileumi 125 éves évfordulóra emlékeztek.

Szinte teljesen megtelt a szombathelyi Aréna Savaria csarnoka azokkal a tanárokkal, diákokkal és díszvendégekkel, akik a Horváth Boldizsár szakközépiskola jubileumi, 125 éves évfordulóját érkeztek ünnepelni. A máskor sporteseményeknek otthont adó létesítményre rá sem lehetett ismerni, a plafonról lelógó girlandok, a megfelelő pillanatban megcsillanó diszkógömbök és a sejtelmesen játszó fények impozáns, méltó helyszínt biztosítottak a rendezvénynek.

Az iskola énnekarának nyitánya és a himnusz eléneklése után elsőként a város polgármestere, Puskás Tivadar szólalt fel. Kiemelte, hogy amióta Szombathely lakott város (köze kétezer éve), mindig is nagy hangsúlyt fektettek az oktatásra.

A polgármester párhuzamot vont az 1890-es évek és a mai kor városvezetése között, mivel az akkor tevékenykedők észrevették az igényt a pénzügyi és kereskedelmi képzés iránt, mint ahogyan a jelenlegi városvezetés észlelte a (most szeptemberben induló) gépészmérnöki képzés szükségességét. – Kívánom, hogy ez a képzés is olyan sikeres legyen, mint a Horváth Boldizsár tevékenysége – mondta. Puskás Tivadar zárásként emléklapot adott át az intézmény valamennyi diákjának és oktatójának az évforduló alkalmából.

Ezt követően a köznevelésért felelős államtitkárasszony, Czunyiné Bertalan Judit osztotta meg gondolatait a közönséggel. Kifejtette, mennyire szerencsésnek érzi magát, hogy részese lehet ennek a nagyszabású eseménynek, majd felelevenítette az iskola alapításának évében történt fontosabb történelmi eseményeket. - Többek között Aradon felállították a szabadás szobrot, független lett Luxemburg, elindult a telefonforgalom Pest és Bécs között és ebben az évben született Agatha Christie is. 

Majd 1886-ban a szombathelyi közgyűlés hozott egy döntést, mellyel válaszolni kívánt egy problémára; így jött létre ez a szakközépiskola – hangsúlyozta az államtitkárasszony kiemelve, hogy 125 év nem csak sok szép emléket ad, hanem kötelez is, hogy az intézmény a jövőben is folytathassa sikeres működését.

Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azonban nem a múltba tekintett, hanem a jövőről, pontosabban az idén induló duális gépészmérnökképzésről beszélt. – A rendszerváltás pozitív változásokat hozott, viszont az oktatás (elsősorban a szakképzés) területén maradtak hiányosságok. Azonban igény támadt a változásra, így kezdték el a német mintára épült gépészmérnökképzés megvalósítását.

Fontos, hogy meg kell találni az optimális egyensúlyt az elméleti és a gyakorlati oktatás között. A duális képzés pedig remélhetőleg megoldást jelent majd a gazdaság utánpótlás kérdésére – mondta el Kovács Vince. Az elnök még hozzátette, hogy bár a Horváth Boldizsár neve többször is megváltozott fennállása óta, az irányvonala végig megmaradt.

A műsor folytatásaként Czunyiné Bertalan Judit és Némethné Varga Imelda (a Szülői Szervezet elnöke) jubileumi szalagot tűzött az iskola zászlajára.

Kezdetét vették a műsorok is, újból felcsendültek az iskola énnekrának hangjai, akik több kórus és szóló dallal készültek a jelenlévőknek. Utánuk Sági József, az iskola igazgatója diavetítésen keresztül mutatta be az intézmény 125 évét.

Az este két oktató (Király Bernadett és Kulics György) is miniszterelnöki dicséretben részesült. Miután díjaikat átvették, a megjelentek meghallgathatták az iskola nyugalmazott testnevelő tanárának, Pünkösty Botondnak gondolatait, melyben az intézmény egykori működését és a hozzá fűződő pozitív emlékeit elevenítette fel.

A beszédek után a rendezvény valódi gálává alakult, mikor megkezdődtek a diákok által előadott változatos produkciók. Rock zenekar, fuvola és hegedűszóló, valamint látványos táncos bemutatók színesítették a jubileumot s tették emlékezetessé az estét.

Fotók: Kánya Dóra

Galéria

.