Alpokalja-Online
2010. március 18. csütörtök
Ma: Sándor névnap
Holnap: József névnap

Leteszteltünk egy "filléres" orosz MP3-zeneletöltőt



Míg az Axelero zeneboltjában egy számért cirka 300 forintot kell fizetni, addig ugyanennyi pénzért komplett albumokat lehet letölteni professzionális orosz oldalakról, méghozzá úgy, hogy a magyar törvényeket sem sértjük. Hogy ők mit sértenek és mit nem, az más kérdés, mi mindenesetre kipróbáltuk a leghíresebbet-leghírhedtebbet, az AllofMP3-t. Működik, és nem is akárhogy.

Sokkoló választék, sokkoló árak

 AllofMP3

A Moszkvát illetve Oroszországot megjárt ismerőseink már beszámoltak az ottani meghökkentően alacsony lemezárakról. Az európai és amerikai árak töredékéért vesztegetik az utcán és a boltokban a nemzetközi és a helyi sztárok lemezeit, úgy, hogy közben a vásárló sem a csomagolásra, sem a hangminőségre nem panaszkodhat.

Ugyanezt a trendet – a hihetetlenül nyomott árakat és a profizmust – lehet felfedezni az utóbbi időben a világ média-figyelmébe robbant orosz mp3-as zeneboltokban. Amíg az ilyen jellegű legismertebb magyar oldalon, az Axelero Rt. által működtetett Origo Zeneáruházban 10 ezer dal közül választhatunk, és egyetlen szám letöltése 300 forint körüli összegbe kerül, addig az általunk kipróbált AllofMP3.com-on 300 ezer (!) dal van fenn, és ennyi pénzért vígan letölthető egy komplett lemez.

A legalitásról

Az igazsághoz az is hozzátartozik, nem teljesen világos, mennyire is legálisak ezek az oldalak. A működtető oroszok szerint abszolúte azok, a portálok idézik az idevágó orosz jogszabályokat, s állítják, leperkálják a jogdíjakat az ottani szerző- és jogvédőknek stb. Aztán fene tudja mi és hogyan megy az arrafelé, a külföldi szájtokon megjelent jogi állásfoglalásokat olvasva az a kép rajzolódott ki, hogy ezek az oldalak leginkább a hézagos orosz törvényi szabályozást és az ottani általános szerzői jogi káoszt használják ki ügyesen, az internetezők nagy örömére.

A magyar felhasználóknak egyébként majdnem teljesen mindegy, mi megy a színfalak mögött, mivel a mi jogrendünk szerint nem követünk el törvényelleneset, ha magánhasználatra letöltünk mp3-at, függetlenül annak legális vagy illegális voltától. Továbbadni, megosztani, kereskedni vele viszont nem lehet, pont úgy, mint amikor rádióból veszünk fel. Ha valakinek lelkiismeret-furdalása van a kiadók és zenészek esetlegesen elesett haszna miatt, az legfeljebb nem tölt le.

Hogyan is működik?

A három híres-hírhedt orosz fájlletöltő zenebolt: az MP3Search.ru, a 3MP3.ru és az AllofMP3.com közül mi az utóbbit választottunk tesztelésre, elsősorban profi kialakítása és a választék miatt.

Az oldal először cirill betűkkel jön be, de semmi pánik, angolul is remekül beszél. Kicsit nehéz megtalálni az apró betűk között, de azért rá lehet jönni, hogy hogyan lehet keresgélni az előadók vagy a stílus után kutatva.

Ha bejelentkezünk, megváltozik a kezelőfelület, sokkal lényegre törőbb lesz. A regisztrációhoz meg kell adni a szokásos adatokat, de nem aggodalmaskodnak különösképpen, még a nevet is meg lehet később változtatni, ha nagyon akarjuk. A regisztrációt követően néhány másodperc múlva jön egy email, amely segítségével aktivizálhatjuk a tagságunkat.

Az AllofMP3.com első látásra kissé fura és nem túl bizalomgerjesztő rendszert követ. Először fizetni kell, csak utána tudunk rendelni. A többféle fizetési mód közül nálunk csak a bankkártya jöhetett számításba, így egy nagy levegőt vettünk, és isten nevében megadtuk a kártyaszámunkat, bízva az oroszok hosszú távú érdekeiben, meg abban, hogy egy jó nevű amerikai cég garantálja a rendszer titkosságát.

A legkisebb átutalható pénz 5 dollár (900 forint). Ezzel már elég sok mindent lehet itt kezdeni, mivel 1 MB letöltése 0.02 cent, azaz 4 forint. Egy dal tehát 128kbps tömörítéssel számolva átlag 15-20 forintba kerül, 198-as tömörítéssel vagy lemezminőségben letöltve arányosan többe.

Az átutalt összeg pillanatokon belül megjelenik a MyBalance (Egyenlegem) menüpont alatt, ahol később figyelemmel lehet kísérni, hogyan is állunk anyagilag, és ha akarunk, további pénzeket lehet feltölteni.

Ezután már nincs más dolgunk, mint – a többféleképpen csoportosított – lélegzetelállítóan bőséges katalógusból kiválasztani a nekünk tetsző számot vagy albumot, amelyek először a MyDownloads nevű helyre kerülnek begyűjtésre, ahonnan alkalomadtán végérvényesen a gépünkre tölthetjük őket. Minden fájl mellett ott a mérete, és a kiválasztás után ki is kalkulálják, mennyibe is kerül majd ez nekünk. A letöltés sebessége 40-60 kb/sec között mozog.

Bár a különböző fórumokat tallózva találkoztunk olyan bejegyzésekkel, amely kritikákat fogalmazott meg a szolgáltatás minősége és számok csonkaságát illetően, mi mindent a legnagyobb rendben találtunk. Az oroszok már-már pimaszul profin összehozták ezt simán és csont nélkül működő oldalt, amelynek kínálata napi átlagban 20-30 albummal bővül.

Az oldalnak egyéb más kényelmi és eladásösztönző trükkjei is vannak, amire nem térnénk ki, bárki elolvashatja őket akár regisztráció nélkül.

Beszéljék meg Szergejjel, honnan van a liszt!

Az biztos, hogy az AllofMP3.com és társaik olcsóságuk miatt nem csak a tutira legális európai és amerikai internetes zeneboltoknak tesznek alaposan keresztbe, de azokat is elcsábítják, akik eddig a fájlcserélők zavarosában halásztak, azoknak minden kínlódásával.

Kétség sem fér ahhoz tehát, hogy nagyon sokak érdekeit sértik az oroszok, amire viszont csak azt lehet mondani, hogy akiknek jogi problémájuk van az egésszel, beszéljék meg a dolgot az érintettekkel, a Szergejekkel és a Vlagyimirokkal.

Ha egyik boltban 20 forintért, a másikban 2 forintért kínálják ugyanazt a zsemlét, nem kétséges, kinek lesz nagyobb a forgalma. A vásárlókat marhára nem fogja érdekelni, honnan van az olcsó liszt.

AllofMP3.com

Témák:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Levél a szerkesztőségnek
Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Twitter-style @usersnames are linked to their Twitter account pages.
  • Twitter-style #hashtags are linked to search.twitter.com.

.

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Meg kell adni a képen látható karaktereket (szóközök nélkül).

Partnereink

Aktuális

Gyilkosság, Szombathely

Megöltek egy idős nőt csütörtök délelőtt Szombathelyen a Petőfi Sándor utcában.

A magyar távközlési piacon már történt névváltás, 2004-ben a Westel vette fel a T-Mobile nevet.

Kedvenc tárgyak

A polgármesteri szakértők, nemzeti ünnepek és hasonlók után most ismét intimebb szférákba kalauzoljuk olvasóinkat.

Szerdától kapható a 2010-es Európai Michelin kalauz, amelyben a Costes étterem csillaga és további négy budapesti vendéglátóhely Bib Gourmand elismerése révén Budapest külön említést érdemelt.

Népmesepark épülhet az Őrségben a Vas megyei Szalafőn, a nem mindennapi ötlet megvalósításához ugyanis több mint 222 millió forintnyi támogatást nyert egy egyesület.

Hekk Rt

 Egy szombathelyi sportszerető baráti társaság – van köztük városszerte ismert orvos, jogász, tanár és mérnök – már több mint 40 éve összejönnek minden héten egy meccsre.

2010. március 15. Szombathely

Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színészének sikerült a bravúr: megszavaltatta az MMIK előtt megjelent, korábban passzivitásra ítéltetett szombathelyieket. A többhelyszínes ünnepségen az időjárás volt a legnagyobb téma.

Kedden délelőtt ki akartak rabolni egy pénzváltót Szombathelyen.

Kedden ünnepi reggelire látta vendégül a sajtó munkatársait a Vas megyei közgyűlés elnöke.

2010. március 15. Celldömölk

A Vas megyei közgyűlés Celldömölkön ünnepelte az 1848-as forradalmat. Vas megyei közgyűlés díjai mellett átadták az Ezer Éves Vas Megye emlékszalagokat Kemenesalja településeinek.

Vérfürdőként írta le a hétfőn felfedezett tényői négyes gyilkosságot az MTI-nek egy név nélkül nyilatkozó, a helyszínen járt rendőr.

A demokratáknak egyetlen közös nevezője maradt: az MSZP" - jelentette ki Budai Bernadett.

Hirdetés

Hirdetés

Alon üzleti kereső:

Keressen a helyi vállalkozók adatbázisában!

Hirdetés

Hirdetés