Alpokalja-Online
2010. március 18. csütörtök
Ma: Sándor névnap
Holnap: József névnap

Az intim ékszereket viselők többsége csendben szenved



Az intim piercing-tulajdonosok többsége különböző egészségügyi gondokkal küszködik, de szinte senki sem fordul orvoshoz. Az ilyen jellegű testékszerek leginkább bőrirritációt és vizelési problémákat okoznak - állítja a BBC cikke.

Mellpiercing

A pittsburgi egyetem kutatásába 146 férfit és nőt vontak be, olyanokat, akik testékszereket viselnek mellbimbójukon vagy nemi szervükön. Az eredményeket a Journal of Advanced Nursing szakfolyóiratban publikálták.

A megkérdezettek 45 százaléka mellpiercinget, 25 százaléka nemi szerv-piercinget, 32 százaléka pedig mindkettőt viselt. A vizsgálat során bebizonyosodott, többségüknek egészségügyi problémáik vannak, de mindössze három százalékuk fordult panaszaival orvoshoz. Kiderült, a mellpiercing 66, a nemi szerv-piercing 52 százalékban vezetett testi panaszokhoz.

A mellpiercing esetében a legtöbb problémát (37 százalék) a bőr érzékenysége jelentette, ezt követte az irritáció és a fertőzés, amelyekről a megkérdezetek 21 százaléka számolt be. A férfi nemi szerven viselt testékszerek 39 százalékban okoztak vizelési problémákat és 31 százalékban túlzott érzékenységet.

Bár az érintettek fele beszélt panaszairól a testékszer behelyezőjének, mégis alig páran keresték fel az orvost közülük. Az is érdekes, hogy a problémák ellenére - a piercing típusától függően - 73-90 százalékuk továbbra is büszke az intim testékszerére, s 87 százalékuk mondta azt, hogy az a partnerüknek is tetszik.

A pittsburgi egyetem részéről Carol Caliendo úgy foglalta össze a kutatás tapasztalatait, hogy az emberek nem szívesen beszélnek az intim ékszerekkel kapcsolatos egészségügyi panaszokról, és nem fordulnak azokkal orvoshoz, pedig fontos lenne, különösen a vizelési problémákkal küszködőknek. Mindenképpen bátorítani kellene őket, hogy egészségügyi szakembereket keressenek meg.

Kathy French szexuális tanácsadó a BBC-nek nyilatkozva azt tanácsolta az embereknek, hogy az intim testékszereket kizárólag tapasztalt orvosokkal helyeztessék be, hozzátéve, hogy a panaszok eltitkolásának a hátterében valószínűleg a szégyen és a tudatlanság is közrejátszik. A testékszerekkel kapcsolatos felvilágosítást nemcsak a fenti problémák miatt kell folytatni, hanem az olyan kérdések miatt is, hogy például mennyire biztonságos gumióvszert használni egy péniszen viselt piercing esetében.

Kapcsolódó cikk: Német Big Brother-botrány: Mellpiercing élőben

Témák:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Levél a szerkesztőségnek
Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Twitter-style @usersnames are linked to their Twitter account pages.
  • Twitter-style #hashtags are linked to search.twitter.com.

.

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Meg kell adni a képen látható karaktereket (szóközök nélkül).

Partnereink

Aktuális

Gyilkosság, Szombathely

Megöltek egy idős nőt csütörtök délelőtt Szombathelyen a Petőfi Sándor utcában.

A magyar távközlési piacon már történt névváltás, 2004-ben a Westel vette fel a T-Mobile nevet.

Kedvenc tárgyak

A polgármesteri szakértők, nemzeti ünnepek és hasonlók után most ismét intimebb szférákba kalauzoljuk olvasóinkat.

Szerdától kapható a 2010-es Európai Michelin kalauz, amelyben a Costes étterem csillaga és további négy budapesti vendéglátóhely Bib Gourmand elismerése révén Budapest külön említést érdemelt.

Népmesepark épülhet az Őrségben a Vas megyei Szalafőn, a nem mindennapi ötlet megvalósításához ugyanis több mint 222 millió forintnyi támogatást nyert egy egyesület.

Hekk Rt

 Egy szombathelyi sportszerető baráti társaság – van köztük városszerte ismert orvos, jogász, tanár és mérnök – már több mint 40 éve összejönnek minden héten egy meccsre.

2010. március 15. Szombathely

Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház színészének sikerült a bravúr: megszavaltatta az MMIK előtt megjelent, korábban passzivitásra ítéltetett szombathelyieket. A többhelyszínes ünnepségen az időjárás volt a legnagyobb téma.

Kedden délelőtt ki akartak rabolni egy pénzváltót Szombathelyen.

Kedden ünnepi reggelire látta vendégül a sajtó munkatársait a Vas megyei közgyűlés elnöke.

2010. március 15. Celldömölk

A Vas megyei közgyűlés Celldömölkön ünnepelte az 1848-as forradalmat. Vas megyei közgyűlés díjai mellett átadták az Ezer Éves Vas Megye emlékszalagokat Kemenesalja településeinek.

Vérfürdőként írta le a hétfőn felfedezett tényői négyes gyilkosságot az MTI-nek egy név nélkül nyilatkozó, a helyszínen járt rendőr.

A demokratáknak egyetlen közös nevezője maradt: az MSZP" - jelentette ki Budai Bernadett.

Hirdetés

Hirdetés

Alon üzleti kereső:

Keressen a helyi vállalkozók adatbázisában!

Hirdetés

Hirdetés