Másfél évtizeden keresztült sikerült rendszeresen úgy Bécsbe utaznunk, hogy a világ legrégebb óta működő állatkertje lemaradt a meglátogatott helyek listájáról. Most viszont pótoltuk, hogy egyben meg is bánjuk hosszú mulasztásunkat. Esőerdő, óriáspandák és egyéb fura teremtmények a schönbrunni kastély hátsó udvarán.
.

Állatkerti filozófia

Nem tudom, ki hogy van vele, magam részéről ahányszor állatkertbe megyek, annyiszor kerít hatalmába az az enyhén szólva is ambivalens érzés, amelynek során egyszerre van kedvem napokat a rácsok és üvegfalak előtt tölteni, bámulva az egyszerűségükben vagy bonyolultságukban lélegzetelállító teremtményeket, és érzek lelkiismeret furdalást avégett, hogy ez az önkényes rács mögé zsuppolás mégiscsak fene nagy kegyetlenség és diszkrimináció az emberektől, mert négyzetméterileg a homo sapiens még akkor is jobban jár, ha történetesen saját fajtársait találta többszörösen legyilkolni.

Így számomra egy állatkert értékét az adja meg, hogy a két érzés – a rácsodálkozás és lelkiismeret-furdalás - milyen arányban bukkan fel az adott helyen. Jó, az igaz, mi a fenének állatkertbe járni: ha nagyon akarjuk, egy emberöltőt azzal is el lehetne töltetni, hogy kutyákat, macskákat, hangyákat és cserebogarakat figyelünk a kertben. Csakhogy állatokat bámulni jó, sajnos a bezártakat is, a Tescóban például a legtöbb időt a szerencsétlen halak akváriumánál töltöm.

Szóval ha már viszonyítani kell, a bécsi állatkert a maga tágasságával és kifutóival mindenképpen a jobbak közé tartozik, ami azt jelenti, a rácsodálkozás hosszan képes elnyomni azt a másik, azt a kellemetlen érzést. Így aztán egy bécsi állatkerti séta majdnem képes betölteni azt a funkciót, ami ideális esetben dolga lenne, hogy tudniillik közelebb vigyen bennünket, felfuvalkodott embereket azokhoz a teremtményekhez, akikkel meg kell osztanunk ezt a sárgolyót, és akikről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, ha éppen nem állatkertben vagyunk.

Békebeli császári környezet

A bécsi állatkert amúgy valamiért kimarad a magyar turisták főcsapásából, ami azért is érthetetlen, mert gyakorlatilag a schönbrunni kastély kertjében van, pontosabban abból kerítettek le egy jó darabot a létesítménynek.

A beugró jelenleg 12 euró a felnőtteknek és 5 a gyerekeknek, ilyen-olyan kedvezmények kaphatók, de ha valamelyikre igényt tartunk, nem árt ha azt hitelt érdemlően igazolni tudjuk. A társaságunkban lévő kamaszoktól például elkérték a diákigazolványt, és mivel nem volt, megvetették a teljes árú belépőt.

A bejárat utáni információs pavilonban célszerű feltankolni térképekből és ingyenes – többek között magyar nyelvű – kiadványokból, bent ugyan nem szűkszavúak az eligazító táblák, de 90 százalékban német nyelvűek, valamiért még az angollal is takarékoskodnak.

A bécsi állatkert hangulatát alaposan meghatározza a fent említett császári környezet, ami nem is teljesen művi: A létesítményt még 1752-ben alapította Mária Terézia császárné és férje, első Ferenc, az egzotikus állatok – elefántok, tigrisek, medvék, farkasok - elsőször csak a császári család és a beavatottak szórakoztatására szolgáltak, majd nemsokára megnyílt „minden megfelelően öltözött” érdeklődőnek.

A létesítmény a kezdeti tucatnyi ketrecről mára 17 hektárnyira duzzadt, de parkszerűségét sikerült megőriznie, az osztrákok láthatóan úgy pofozgatták, hogy továbbra is harmonizáljon a szomszédos kastélykerttel: pázsitok, virágok, formára nyírt sövények, kistavak, árnyas fák stb. Az állatkert közepén meghagyták a 18. századi császári pavilont is, ami ma kávézóként és étteremként funkcionál, és láthatóan roppant népszerű kiülős hely a bécsi középosztálybeli családok számára.

Más jellegű, de szintén a múltat idézi a domb tetei erdőben álló tiroli parasztház is, vendéglővel és tehenekkel. Ez utóbbiakat mellékesen jobban megbámulják a bécsi gyerekek, mint az oroszlánokat vagy a zsiráfokat, a mai tömegmédia korában valószínűleg jóval egzotikusabbnak és misztikusabbnak számítanak.

Néhány érdekesség a lakókról

Ahogy minden komolyabb állatkert, úgy a bécsi is korlátlanul képes elnyelni a szabadidőnket, de még gyors iramban is minimum fél nap kell, amíg elvágtázunk az állatok között, és legalább annyira lassítunk a lakóhelyük előtt, hogy leolvassuk a táblákról (németül) miféle teremtménnyel van dolgunk.

A létesítmények fő attrakciói – és egyben jelképei – az óriáspandák, amelyeket az osztrákok 10 évre kaptak kölcsön a kínaiaktól. A becslések szerint mindössze ezer ilyen jószág él a világon, fogságban 140. Kínán kívül összesen hat ország állatkertje dicsekedhet velük. Fantasztikus lények egyébként, gyakorlatilag semmit nem csinálnak, csak a hátukon fekve bambuszt rágcsálnak, 50-60 kilogrammot egy nap. A két óriáspandára 5 személy vigyáz, ha bajuk lenne, valószínűleg kínos lenne elmagyarázni a kínaiaknak.

Az óriáspandák mellett a gyerekek hosszan bámulják a pingvineket is, amely láthatóan sokkal inkább fogyóeszközök, mint a pandák. Jó nagy falka (vagy mi?) tanyázik egy sziklás medencében, amelynek üveg a fala, így el lehet lesni tőluk némi víz alatti úszástechnikát. Mindig sokan vannak a szomszédos fókamedencénél is, pedig az jóval kevésbé érdekes.

Akkor már inkább a látványosan unatkozó elefántoknál érdemes több időt eltölteni, megfigyelni, hogy próbálják az időt ásással meg mindenféle látszatcselekvéssel eltölteni. Meglepően okos szemekkel nézik a sok bámészkodót, miközben hátra se nézve kecsesen tolatnak. E kedves teremtmények közül valamelyik, ahogy arról mi is beszámoltunk, nemrég megölte gondozóját.

Hosszabb időt igényel a víz alatti életet bemutató akvárium és még inkább a dél-kelet ázsiai dzsungel alapján kialakított esőerdő-ház. Ez egy 1000 négyzetméteres, azaz négy teniszpályányi üvegházszerű valami, aminek az alsó szintjén a mocsarak, rizsföldek élővilágát és hangulatát tanulmányozhatjuk, míg a felső szinten a dzsungel tetejébe kaphatunk életszagú betekintést, függő hidakkal és függő denevérekkel, 80 százalékos páratartalommal és általános burjánzással.

Ha valami ennél filozofikusabbra vágyik, annak kötelező program az emberszabású majmok előtti zavarba jövés. Kíváncsi lennék például, hogy egy darwini evolúció-tagadó hogyan magyarázná meg a gibbonok egymást cukkolását, vagy azt, hogy több főiskolai oktató valószínűleg elégedett lenne, ha a hallgatói szemében felfedezné az orángután szomorú szeméből áradó intelligenciát.

A sort és a bekezdéseket gyakorlatilag még órákig lehetne szaporítani, egyéni ízlés és preferencia szerint – de valószínűleg mindenki jobban jár, ha eltekintek a prérikutyák, jegesmedvék, zsiráfok, baglyok, hiúzok, zergék és barátaik részletes taglalásától. Ennél valószínűleg többet mondanak a helyszínen készült fotók, vagy aki nem tud meglenni további információ nélkül az keresse fel a bécsi állatkert hivatalos honlapját.

Bécsi állatkert: Fotógaléria!