Alpokalja-Online
2010. szeptember 3. péntek
Ma: Hilda névnap
Holnap: Rozália névnap

A szombathelyi tévé Mágnes-projektje



Egy korábbi, elvetélt próbálkozás után a városi tv ismét nekirugaszkodik egy regionális, határon átnyúló médiahálózat kialakításának.

Múlt héten meghívó érkezett szerkesztőségünkbe a „Mágnes - Dialógussal a vonzó határközi partnerségért” című konferenciára. Mivel semmi jónak nem vagyunk elrontói, meg hogy alapból is kíváncsiak vagyunk a körülöttünk zajló médiatörténésekre, nem hagytuk ki az eseményt.

Hogy pontosan miről van szó, az pénteken délelőtt derült ki a Vas megyei iparkamara konferenciatermében.

A szombathelyi tévé Mágnes-projektje

A köszöntőt Ipkovich György polgármester tartotta, aki leginkább azt hangsúlyozta, hogy a közlekedés mellett az információáramlás tud egy régiót közösséggé formálni, hiszen hiába vagyunk közel, mégsem ismerjük meg egymást eléggé. Ez különösen igaz Ausztriára. Az információ áramlása Szombathely számára fontos lenne a kulturális turizmus, a gazdaság, az oktatás és a sport miatt is.

Hogy pontosan mit is takar a projekt, arról Váradi Gábor, a Szombathely Televízió igazgatója beszélt.

Elmondta, hogy már az EU-csatlakozáskor felvetődött tévé számára a továbblépés kérdése, miközben az is látszott, hogy napjainkban felértékelődik a helyi információk szerepe.

A szombathelyi televízió négy évvel ezelőtt már nekifutott egy médiaklaszternek. Az ALON akkor helyszíni riportban számolt be a megállapodás maribori aláírásáról, mely során négy állam hat televíziója egyezett meg az együttműködésről.

Most megtudtuk a pontos folytatást, amely közel sem volt rózsaszín. A kooperáció másfél évig működött, majd szombathelyi részről elhalt, minek fő oka az volt, hogy nem sikerült megoldani a finanszírozást. (Informális forrásból úgy tudjuk, hogy az osztrák, szlovén és horvát helyi tévék könnyedén találtak tőkeerős helyi szponzorokat, nálunk ez nem ment.)

Két évvel ezelőtt aztán ismét partnerek után nézett a városi tévé, így kerületek szorosabb kapcsolatba a soproni, zalaegerszegi, nagykanizsai kollegákkal, megszülettek a mai is futó regionális híradók, majd képbe került az eisenstadti televízió is.

Már korábban több pályázatot adtak, mígnem most sikerrel jártak.

A Szombathelyi Televízió által kezdeményezett „Mágnes - Dialógussal a vonzó határközi partnerségért” projekt az Interreg uniós pénzalapból nyert forrást arra, hogy első körben bemutassanak tíz sikeres EU-pályázatot, dvd-t jelentessenek meg a pályázatírás fortélyairól, majd ezután jönne a lényeg: a regionális televíziók valódi összefogása, amely során műsorcserék, közös műsorkészítések, és a mainál jóval szorosabb együttműködés alakulna ki. Példaként elhangzott, hogy a győri stúdióban interjúvolnak egy politikust, az eseményt a szombathelyi, zalaegerszegi, stb. stúdiókban az ottani helyi újságírók követik, kérdéseket tehetnek fel, stb.

A most kialakuló újabb médiaklaszternek tagja a BKF Eisenstadt televízió is, amelynek koordinátora, Milorad Samardzina szintén jelen volt és felszólalt a pénteki fórumon.

Korábban:

Mariborban az igazság: Nagyobb pályára edz a Szombathelyi TV


Megosztás: Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Twitter-style @usersnames are linked to their Twitter account pages.
  • Twitter-style #hashtags are linked to search.twitter.com.

.

Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

Partnereink

Baywatch-blog

Egy fagyos nap a medence szélén és a medencében


"Páratlan érzés volt, ahogy a víz átmelegített és teljesen ellazította a testemet.” Tovább.

Aktuális

Ajándékot kapott a Weöres Sándor Színház

Csomka Ernő festőművész Weöres Sándor-portrét festett az új színház számára.

Közepes méretű izgalmakat váltottak ki Szombathelyen az MDF 2006-os fénymásolt ajánlószelvényei. A párt ma egy sajtótájékoztatón reflektált. Szabó Gábor a bányászbéka seggét emlegette. Úgy tudjuk, a politikus nem indul a választásokon.

A 880 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően kórház - a helyi gyógy- és wellenessfürdő lehetőségeivel kiegészülve - a régióban is egyedülálló színvonalú rehabilitációs szolgáltatást képes nyújtani.

szombathelyi Brazil Jiu Jitsu (BJJ) csapat

A szombathelyi Brazil Jiu Jitsu (BJJ) csapat újabb remek eredményekkel gazdagította az éremfalát.

Herényiek Erdélyben

A herényiek ajándékként egy ősi magyar szilvafát vittek magukkal és ültették el a vendéglátó egyesület közösségi házának udvarán.

Némethné Pásztor Klára

A városi ünnepélyes tanévnyitó ünnepségen Némethné Pásztor Klárának aranydiplomát adott át dr. Ipkovich György polgármester.

Új épületszárny átadása

Csaknem ötszázezer ügyben hozott határozatot, és összesen 13,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki február óta a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálata.

A szombathelyi Szova ZRt. egyik közbeszerzési eljárásával kapcsolatban befolyással üzérkedés miatt ismeretlen tettes ellen folyik eljárás a Vas megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán. A Szovánál érdeklődtünk az ügy hátteréről.

A Mérlegek a nap 24 órájából, most lehetőleg minél többet járjanak nyitott szemmel, a Nyilasok életében pedig az erotika és érzékiség kap fő szerepet.
 

Bolyai iskola, Szombathely

A kedden átadott új létesítmények közül a leglátványosabb egy műanyag-borítású, kivilágított atlétikai pálya. Czika László fotói.

Tanulmány

Olvashatunk Gonda Györgyről, a Kertész téeszről, az iparosításról, vagy éppen a főiskolán működő Dialógus-körről.

Tanévnyitó ünnepség Szombathelyen

A nyár helyett inkább a telet idéző időben a Puskás Tivadar Szakképző Iskola egyik tantermébe kényszerült az idén a szombathelyi hivatalos tanévnyitó, ahol az ünnepi beszédet Ipkovich György polgármester mondta. Smidéliusz Bence fotói.

Hirdetés

 

 

Hirdetés

Alon üzleti kereső:

Keressen a helyi vállalkozók adatbázisában!

Hirdetés

Facebook