Alpokalja-Online
2010. szeptember 3. péntek
Ma: Hilda névnap
Holnap: Rozália névnap

Tovább nyomul Bükfürdő - Wellness és szaunaközpont épül (látványtervekkel)



Az elkövetkezendő két évben közel 1,8 milliárd forintos fejlesztés valósul meg Vas megye talán legnépszerűbb turisztikai attrakciójában. Többek között pihenőtér, szaunavilág és reformétterem épül. A még mindig közösségi tulajdonban levő fürdő nem különösen titkolja, hogy a tehetősebb vendégeket célozza meg.

Bük továbbra is előremenekül

Pénteken Bükfürdőn az újságírók egy több mint egyórás sajtótájékoztató keretében kaptak részletes képet arról, hogy milyen fejlesztések lesznek a város fürdőjében az elkövetkezendő két évben.

Németh István, a Büki Gyógyfürdő Rt. elnök-vezérigazgatója először a fürdő legújabb kori fejlesztéseiről beszélt. Emlékeztetett arra, hogy az 1993-ban alakult gazdasági társaság már korábban is az előremenekülés stratégiája mellett tette le a voksot. Ilyen volt például a Széchenyi-terv adta lehetőség, melynek keretében 2000-ben közel 2,5 milliárdos fejlesztés valósult meg a fürdőben (ekkor történt a fedett tér területének a megkétszerezése).

Bükfürdói fejlesztések- sajtótájékoztató

Bár az elmúlt években újabb, körülbelül félmilliárdos beruházások történtek a létesítményben (a csúszdapark-avatóról az ALON is beszámolt), de a vendégkör és az igények általános változásai miatt ismét lépnie kell a cégnek.

Ezt a célt szolgálják az Új Magyarország Fejlesztési Terv által támogatott, a következő két évben megvalósuló fejlesztések, melyeknek összköltsége 1,75 milliárd forint. Ennek 30 százaléka jön a pályázatból, a „maradék” 1,2 milliárd forint az önrész, amelyet a fürdő saját kötvénykibocsátásból fedez.

A konstrukcióra – ahogy a korábbiakra is – már rábólintott a fürdő két tulajdonosa, a büki és a Vas megyei önkormányzat.

(Itt érdemes megjegyezni, hogy a büki fürdő kiváló példa arra, hogy közösségi tulajdonban levő vállalkozás is lehet vígan sikeres a piacon, szóval nem biztos, hogy mindig mindent el kell adni.)

Mi fog épülni?

Az elkövetkezendő két évben három fejlesztési csomópont lesz a fürdőn. Épül egy nagy pihenőtér, látványosan fejlődnek az élmény- és wellness-szolgáltatások, illetve megújul a fedett fürdő légtechnikája.

Bük, pihenőépület

Az illetékesek nem rejtik véka alá: egyedi arculatot kívánnak adni a fürdőnek, ezen belül is a prémium szolgáltatásokra kívánnak koncentrálni. Így az elsődleges cél nem is a vendégek számának a növelése (évi 900 ezer körül mozog), hanem a szolgáltatások minőségének emelésével a bevételek növelése.

Az építkezések már 2008 végén elkezdődnek, és valamikor 2010 koraőszén fejeződnek be.

Új pihenőtéri épület

Aki a kiemelt téli időszakban járt Bükfürdőn (az ALON többször is így tett), az tudja, hogy jelenleg igencsak szűk a fedett létesítmény befogadóképessége. Emellett azt is számításba kell venni, hogy a környező sokcsillagos szállodákból érkező vendégek elvárják, hogy a fürdőn is hasonló színvonalú kiszolgálást kapjanak.

Bük, pihenőépület

Mindkét kihívása válasz lesz az 500 fő befogadására alkalmas pihenőépület, ahol a pihenőágyakat térítésmentesen lehet majd igénybe venni. A kissé futurisztikus létesítményben a látogatókat különböző igények szerint szeparálják majd, és úgy általában is igyekeznek a megfelelő mennyiségű privát teret biztosítan.

Wellness, szauna, étterem és hasonlók

A legfontosabb – és legdrágább – fejlesztés az új élmény- és wellness-elemek létesítése lesz.

Közülük is ki kell emelni a száz fő befogadóképességű, országosan is egyedülálló Szaunavilágot, melyben tepidárium, gőzfürdők, infra- és finn szaunák, hókabin, aromaszauna és kültéri finn szauna várja a szaunázás szerelmeseit. A szaunázás utáni pihenésről egy száz férőhelyes, fedett szaunapihenő és a hangulatos szaunakertek gondoskodnak.

A szaunaudvar

A rekreációs, rehabilitációs és egészségügyi szolgáltatásoknak épül az új Wellness Centrum, és lesz egy kétszáz főt befogadó reformétterem is.

A gyermekes családok hatékonyabb idecsábításának az igénye is belejátszik, hogy a gyermekfoglalkoztató mellett egy új gyermekmedencét és egy beltéri csúszdaegyüttest is építenek.

Mivel új bejárat is épül, az egyes szolgáltatások egymástól függetlenül is megközelíthetők és működtethetők lesznek.

Napozóterasz

fedett fürdő légtechnikai rekonstrukciója

Ennek a munkának a keretében új, hővisszanyeréses, energiatakarékos légkezelő berendezésekkel javítják a fedett terek légállapotát. A beruházás keretében cserére kerülnek a fedett fürdő nyílászárói is.

Képgaléria a fürdőről

Kapcsolódó cikkek:

A kültéri csúszdakomplexum avatása
Strandteszt - Bükfürdő nyáron
Strandteszt - Bükfürdő télen


Megosztás: Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Twitter-style @usersnames are linked to their Twitter account pages.
  • Twitter-style #hashtags are linked to search.twitter.com.

.

Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

Partnereink

Baywatch-blog

Egy fagyos nap a medence szélén és a medencében


"Páratlan érzés volt, ahogy a víz átmelegített és teljesen ellazította a testemet.” Tovább.

Aktuális

Ajándékot kapott a Weöres Sándor Színház

Csomka Ernő festőművész Weöres Sándor-portrét festett az új színház számára.

Közepes méretű izgalmakat váltottak ki Szombathelyen az MDF 2006-os fénymásolt ajánlószelvényei. A párt ma egy sajtótájékoztatón reflektált. Szabó Gábor a bányászbéka seggét emlegette. Úgy tudjuk, a politikus nem indul a választásokon.

A 880 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően kórház - a helyi gyógy- és wellenessfürdő lehetőségeivel kiegészülve - a régióban is egyedülálló színvonalú rehabilitációs szolgáltatást képes nyújtani.

szombathelyi Brazil Jiu Jitsu (BJJ) csapat

A szombathelyi Brazil Jiu Jitsu (BJJ) csapat újabb remek eredményekkel gazdagította az éremfalát.

Herényiek Erdélyben

A herényiek ajándékként egy ősi magyar szilvafát vittek magukkal és ültették el a vendéglátó egyesület közösségi házának udvarán.

Némethné Pásztor Klára

A városi ünnepélyes tanévnyitó ünnepségen Némethné Pásztor Klárának aranydiplomát adott át dr. Ipkovich György polgármester.

Új épületszárny átadása

Csaknem ötszázezer ügyben hozott határozatot, és összesen 13,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki február óta a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálata.

A szombathelyi Szova ZRt. egyik közbeszerzési eljárásával kapcsolatban befolyással üzérkedés miatt ismeretlen tettes ellen folyik eljárás a Vas megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán. A Szovánál érdeklődtünk az ügy hátteréről.

A Mérlegek a nap 24 órájából, most lehetőleg minél többet járjanak nyitott szemmel, a Nyilasok életében pedig az erotika és érzékiség kap fő szerepet.
 

Bolyai iskola, Szombathely

A kedden átadott új létesítmények közül a leglátványosabb egy műanyag-borítású, kivilágított atlétikai pálya. Czika László fotói.

Tanulmány

Olvashatunk Gonda Györgyről, a Kertész téeszről, az iparosításról, vagy éppen a főiskolán működő Dialógus-körről.

Tanévnyitó ünnepség Szombathelyen

A nyár helyett inkább a telet idéző időben a Puskás Tivadar Szakképző Iskola egyik tantermébe kényszerült az idén a szombathelyi hivatalos tanévnyitó, ahol az ünnepi beszédet Ipkovich György polgármester mondta. Smidéliusz Bence fotói.

Hirdetés

 

 

Hirdetés

Alon üzleti kereső:

Keressen a helyi vállalkozók adatbázisában!

Hirdetés

Facebook