Nem volt "gyanús" a siker.
Az immár 32 éves múlttal rendelkező Amadinda Ütőegyüttes április 5-i előadása igazi csemege volt a Premontrei gimnázium diáksága számára. A négy főből álló együttes - Rácz Zoltán, Váczi Zoltán, Holló Aurél és Bojtos Károly - megalakulása óta elsősorban a világ különböző tradicionális zenei kultúráinak kutatását és bemutatását tartja fontosnak.
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy igazi világjárók, hiszen négy kontinens 34 országában is megfordultak, keresve az igazi népi kincsnek számító ütős hangszereket, amelyeket valódi virtuózként szólaltatnak meg. Nem csoda hát, hogy az Amadindát az egyik legeredetibb ütőhangszeres együttesként tartja számon a szakmai közvélemény. Értékteremtő és értékőrző zenei munkásságuk elismeréseként rengeteg kitüntetésben részesültek már.
Az előadás xilofon- és marimbajátékkal kezdődött. Megtudhattuk, hogy a xilofon és a marimba is rózsafából készül, ám az utóbbin jóval mélyebb hangok szólaltathatók meg, valamint a hangszer alatti rezonátorcsövek tovább fokozzák a hanghatást.
A zenei élmény mellett a hallgatóság Rácz Zoltán humorral tűzdelt előadása révén több érdekes információt is megtudhatott a Bartók Terem színpadán elhelyezett - első látásra beazonosíthatatlannak tűnő - ütős hangszerekről.
Rögtön a bevezetőben elhangzott, hogy a kvartett névadójának tekinthető amadinda egy az afrikai Uganda területéről származó xilofonszerű hangszer. Megszólaltatásakor a játékosok a két oldalára térdepelnek, az egyikük elkezd játszani egy könnyű dallamot, míg a vele szemben ülő másik játékos időben kissé eltolva követi őt. Egy további harmadik játékos csak két hangon játszik, összekapcsolva és gazdagítva a két játékos zenéjét. Ízelítőt kaptunk a ragtime korából, hallgatva Claude Debussy „Chouchou” lányának komponált „Gyermekkuckó” c. művét, valamint George Hamilton Green egyik szerzeményét.
Ezután előkerült egy txalaparta (ejtsd: csalaparta), amely első pillantásra „asztalosipari jellegre utal” - hangzott el a magyarázatban. Valójában egy baszk népi hangszerről van szó, amelynek tetejére öt deszkalap van erősítve, a két játékos pedig függőlegesen a deszkákra ejtett ütőkkel játszik rajta. A hangszert Holló Aurél és Váci Zoltán szólaltatták meg.
Óriási sikert aratott a „José” c. darab is, amelynél a spanyol flamenco hatás elemei jelentek meg, és amelyben a négy zenész számtalan hangszeren játszott. A fő szólamot a marimba vitte, de szerepet kapott kettő burmai gong, a spanyol csörgődob, a zenélő kannák (ceglédi kannák), a pálcákkal megszólaltatott gitár, a kasztanyetta (flamenco táncosok által használt hangszer) és egy dob is, amellyel jól el lehetett „beszélgetni” oly módon, hogy az ember a hóna alá kapta és szorításával szabályozta a hangmagasságot.
Az afrikai gyökerekhez visszatérve befejezésül a ghánai dobzenét élvezhettük, az előadást egy mesterdobos irányította: az ő feladata volt annak jelzése, hogy az egyes szakaszoknál mikor történjék a ritmusváltás.
A kvartettet a Premontrei diákjai és tanárai kétszer is visszatapsolták, így ajándékként és ráadásként elhangzott a „Kopogós fán” c. darab. Annak ellenére, hogy Rácz Zoltán humorosan megjegyezte: „Több, mint gyanús ez a siker!” - utalva a délelőtti tanítási időre -, a hallgatóság pontosan tudta, hogy a vastaps annak a négy kiváló zenésznek szól, akik hangszereik virtuóz megszólaltatásával elvarázsolták a diákközönséget.
Az előadáshoz szívből gratulálunk! Az élményt nem felejtjük. Köszönjük!
Véghné Busics Hilda ig.
Galéria
