Meghívást kapott a Premontrei a megyei rendőr- és tűzoltónapra

2016.05.07. 20:10

A diákok a speciális TEK-ruházatot is felvették.

A Premontrei gimnázium vezetése örömmel elfogadta a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrségi főtanácsosának, dr. Tiborcz János r. dandártábornoknak a meghívását a május 7-én megtartott Megyei Rendőr- és Tűzoltónapra, amelyet ragyogó napsütésben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Söptei úti objektumában bonyolítottak le.

A valamennyi érdeklődő számára nyitott rendezvény jelentősége, hogy betekintést enged a rendőrök, a tűzoltók és a katasztrófavédelem dolgozóinak szerteágazó munkájába, ugyanakkor egyszerre izgalmas és kellemes időtöltést jelent a családoknak, korra való tekintet nélkül.

Az ötödik alkalommal megrendezett nyílt nap gazdag programját Török György r. alezredes ismertette a látogatókkal.

Míg az apróbbak számára a kutyás bemutató, a pónilovaglás, a körhinta és az ugrálóvár volt a legnépszerűbb, addig a Premontrei KatonaSuli diákjai inkább a régi és modern eszközök és fegyverek iránt érdeklődtek, miközben a TEK-esek speciális ruházatát is magukra öltötték. A beöltözés kezdetben jó mókának tűnt, ám a nehéz öltözék csakhamar óriási tehernek bizonyult, jócskán megizzasztva a viselőjét, így a fiúk mielőbb igyekeztek megválni a fekete „gúnyától”. 

E jeles napon kitüntetések átadására is sor került, a meghívott vendégeket gazdagon terített asztal várta a fogadásra.

Mindamellett, hogy a Megyei Rendőr- és Tűzoltónapot elsősorban a jókedv, a zene, a tánc, a vidámság jellemezte, tudatában vagyunk annak, hogy a rendvédelmi szervek felelősségteljes munkája főként hivatás és szolgálat. Feladatuk a parancsteljesítés, ezáltal pedig annak a rendnek a fenntartása, amely szükséges ahhoz, hogy mi, civilek nyugodtan élhessük mindennapjainkat. 

Munkájukat köszönjük, szolgálatukhoz erőt, egészséget és bátor helytállást kívánunk. 

„Attól függetlenül, hogy milyen pályát választunk,

ha felfedezzük, hogy minden legyőzött akadály

voltaképpen egy következő akadályra készít fel,

azon az úton haladunk, amely a sikerhez vezet.” 

(Ben Carson)

Véghné Busics Hilda, igazgató

Galéria

.