Az út Téged választott (Szombathelyi Waldorf Iskolába, 2015. június 4.)

2015.05.26. 12:00

„Az út Téged választott"

a végzős euritmia osztály 2015

Eurythmium CH

Az út Téged választott

2015 június 4-én 13 és 19 órakor

diák, és felnőtt előadás

A Perintparti Szó-Fogadó Szombathelyi Waldorf Iskolában

9700 Szombathely, Sorok u.44, 0036 94 314-469, Waldorf@savaria.hu

„Az út Téged választott" hirdeti a Dornachi képzés, az Eurythmium Ch végzős osztályának programja. Utunk turnénk során Olaszországból, Szlovénián, Szlováki­án, Csehországon át, Ausztriába, Németországba, és most Magyarországra, Szombathelyre vezet.

Az Euritmia mozgásművészete a beszédet, és a zenét a körülöttünk áramló fénybenteszi láthatóvá. Nemcsak az őt megjelenítő emberi alak, hanem a körülölelő tér mozdul, formálódik általa.

Csoportunk a világ minden tájáról kovácsolódott össze elkötelezett lelkes művész-csapattá.

Ugyanilyen összetett és színes programunk is, mely a különböző kultúrák hangulataival játszik.

Éppúgy megjelenik benne a teremtés fenségessége, mint az egyes ember öröme és tragédiája, az egyes korszakok költészetén, zenéjén át. Komoly és vidám váltják egymást, és biztosak vagyunk benne, hogy mozgalmas, színekben gazdag, szórakoztató estében lesz együtt részünk! Szeretettel várunk Mindenkit!

Jegyek: felnőtt 1000Ft gyermek 500Ft kaphatóak előrendelésre, vagy az előadás előtt a helyszínen.

.