Kaphatnak-e szalagot a gengszterek?

2016.02.13. 08:55

Képes bizonyítékaink vannak rá, hogy bizony kaphatnak!

2016. február 6-án került sor a Sorok utcai iskolában a Waldorf-gimnázium 12. osztályának tematikus szalagavatója, melynek témája a Gengszter-bál volt. Jöttek szép számmal a 20-as évekbeli szivaros kalaposok, öltönyösök, de előfordultak modernebb gengszterjelmezben érkezők is. A vendégek létszáma jóval száz fölött volt.

Az est tánccal indult, charleston és swing lépéseket leshettek el, és próbálhattak ki a bátor, táncos kedvű hölgyek és urak. Majd a Blues jam együttes hangulatos koncertje következett.

A jó vacsora után a 12. osztály hét fiatalja megkapta a Waldorf-szalagot, és eltáncolták a szorgalmasan gyakorolt bécsi keringőt egymással, majd szüleikkel. A fiatalok a szalag mellé kaptak egy-egy személyre szabott haiku-verset is tanáraiktól. Osztálykísérőjük, Kalocsai Csaba, ki már negyedik éve kíséri őket gimnáziumi útjukon, sem maradhatott szalag és vers nélkül.

Este 10 órától újabb helyi együttes, Az Orr zenekar akusztikus műsora következett, saját dalokkal, és sok-sok feldolgozással.

Egy bál nem is bál tombola nélkül, ez a gengsztereknél sincsen másképp.

Éjszakába nyúló ereszd el a hajamat tánccal és mulatással ért véget az este, mely talán írhatom, hogy bár nem igazán volt mondható hagyományos szalagavatónak, de jókedvvel, vidámsággal telt, és remélem, hogy aki részt vett a Waldorf-bálon, az megerősítheti, hogy bizony, a gengszterek is kaphatnak szalagot, nem is akármilyet!

Fotó: Magnerfotó

Galéria

.