Alpokalja-Online
2012. február 9. csütörtök
Ma: Abigél névnap
Holnap: Elvira névnap

A Jankovics Marcell kiállítás-megnyitója a Szombathelyi Képtárban (fotókkal)



A kívánatosnál persze kevesebben, de a képzőművészeti rendezvényekhez képest valóban sokan jöttek el csütörtök este Jankovics Marcell szombathelyi kiállításának megnyitójára.

Az érdeklődés érthető, hiszen olyan legendás animációs filmek alkotójáról van szó, mint a Magyar népmesék, a János vitéz, a Fehérlófia vagy az Ének a csodaszarvasról.

Jankovics Marcell kiállítása Szombathelyen

A Kossuth-díjas, Duna Tv-alapító Jankovics Sisyphus című rövidfilmjét 1974-ben Oscar-díjra is jelölték 1974-ben, három évre rá pedig elnyerte a Cannes-i filmfesztivál Arany Pálma díját.

Jankovics Marcell kiállítása Szombathelyen

A művész 2009-ben a Leonardo da Vinci díjat kapott, melyet a Kulturális Világtanács adományozott a kortárs vizuális művészet érdekében végzett tevékenyégéért.

Jankovics Marcell kiállítása Szombathelyen

Jankovics mostani szombathelyi kiállítására két sorozatot hozott: az Ének a csodaszarvasról és Az ember tragédiája című animációs filmek illusztrációit.

Jankovics Marcell kiállítása Szombathelyen

Ami az utóbbi művet illeti, a művész 1983-ben kezdett neki, most éppen befejezés előtt áll - ahogy Jankovicstól a megnyitón megtudtuk -, még az utolsó simításokhoz kellene 20 millió forint.

Jankovics Marcell kiállítása Szombathelyen

A szombathelyi esemény fényét növelte, hogy a megnyitó után az érdeklődők megtekinthették Az ember tragédiája film Londoni színének ősbemutatóját, melyet a rendező a „legszörnyűbbnek”, a „legkeserűbbnek” nevezett, ugyanakkor hozzátette, hogy a mű vége mutat majd valamiféle megoldási lehetőséget.

Jankovics Marcell kiállítása Szombathelyen

A kiállítást Pusztay János nyitotta meg. A Prima Primissima-díjas szombathelyi egyetemi tanár beszédében felhívta a figyelmet a művekben rejlő gazdag, szellemileg izgalmas szimbolikára. „Minden kép, amit itt látunk, művészettörténeti és művelődés-történeti tanulmány” – mondta a professzor, aki egyben egy új kultúra képviselőjének is nevezte Jankovicsot.

Jankovics Marcell kiállítása Szombathelyen

Jankovics Marcell tárlata – amely alatt egy kis vetítőhelyiségben megtekinthető az Egyiptomi és a Római szín - február 27-ig látogatható a Szombathelyi Képtárban.

Jankovics Marcell kiállítása Szombathelyen
 




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

Csuklóból kellett amputálni annak a fiatalembernek a kezét, akinek a tenyerében felrobbant egy petárda a Vas megyei Perenyén.

Aktuális

A tisztújító taggyűlésen Mesterházy Attila pártelnök is részt vett.

Tamarin a bécsi állatkertben

A nagybajuszú majmocskák egy tévedésnek köszönhetően kapták nevüket.

A fiatalember súlyosan megsérült.

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

Szentgotthárd, Opel gyár

A megállapodás alapján az iskola tanulói is használhatják majd az oktatási központot.

James Joyce Szombathely

Újabb apró motiváció, hogy elolvassuk a szombathelyi főhős történetét, ami kétségkívül kicsit keményebb dió, mint Alekosz.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink