Alpokalja-Online
2012. február 9. csütörtök
Ma: Abigél névnap
Holnap: Elvira névnap

Jordán Tamás a szombathelyi színház miatt mondott le a POSZT igazgatásáról (interjú)



Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója tíz év után lemondott a Pécsi Országos Színházi Találkozó fesztiváligazgatói posztjáról. Azt mondja, hogy szombathelyi teendői miatt - az idén csak a színházra és a költözésre kíván összpontosítani.

Miért lépett vissza?

Mert Szombathelyre szeretnék koncentrálni. A harmadik évadot kezdjük el, és remélhetőleg ősszel elkészül az új színházépület. Ez önmagában is sok feladatot ró rám, de emellett a szezon is hosszabb lesz. Szeretnék készülni a nyárra is, hogy sok-sok esemény színházi legyen. Meg kell mutatni, hogy milyen színházat szeretnénk csinálni. A POSZT mellett erre nem jutna időm, így dönteni kellett.

Milyen feladatokat hagynak az utódokra? Kijelentette, hogy "jöjjenek a fiatalok".

Persze ez is benne van, hiszen nem vagyok már mai "csirke". Tíz év telt el, szép volt, nincs bennem olyan érzés, hogy hibáztunk. Ideje átadnunk a helyünket. De hogy milyen feladatok hárul majd az új vezetésre? Nehéz erre válaszolni, hiszen a POSZT kft formában működik, így a tulajdonosoknak, Pécs városának és a Magyar Színházi Társaságnak kell koncepcionális döntéseket hozniuk. A fesztiváligazgató csak végrehajtja a feladatokat.

Beszéljünk akkor Szombathelyről. Mikorra készül el az új színház?

Hatalmas, másfél milliárdos beruházásról van szó, amelynek köszönhetően olyan épületet kap a város, amely minden színházi igényt ki tud elégíteni. Én csak úgy hívom, csodapalota, hiszen lesz benne egy gyönyörű kamaraterem, nagy és kényelmes öltözők, tévéstúdió, tárak, büfé, étterem - egyszóval színházi szemmel tökéletes lesz. És nagyon remélem, hogy az ígért időpontra, október 22-re átadják. Ezt egy próbaidőszak követi, és januárban lesz a nyitó darab. Az ember tragédiáját fogjuk bemutatni.

Az ön rendezésében?

Igen.

Új színház, Mediawave... Úgy tűnik, Szombathely az utóbbi években "nagybevásárlást" tartott kulturális projektekből. Ön hogy látja, a helyiek magukénak érzik ezeket?

Mi azt érezzük, hogy a társulatot nagyon megszerette a lakosság. És most nem csak a levegőbe beszélek, a számok ezt mutatják. Korábban, amikor még nem volt helyi színház, 1500-an mentek el valamelyik teátrumba. Most az Anconai szerelmeseket majdnem 9000-en látták. És ezek még csak az első lépések. Azt kell mondjam, néhány év múlva Szombathelyen nagyon erős lesz a színházi élet.

 

Az idei repertoár azt mutatja, hogy a művészszínházat ötvözik a népszínházzal. Ezt folytatják az új épületben is?

Nekünk ezt kell csinálni. Egyrészt gondolnunk kell azokra, akik feljárnak Pestre, és látták a Katona, a Radnóti vagy az Örkény előadásait. Ők mintegy négyszázan vannak, és éppolyan vájt fülű, értő közönségnek számítanak, mint mondjuk a Katonáé. De ott vannak azok, akik inkább a zenés előadásokat kedvelik, és még többen, akik korábban még nem is láttak színházat. Rájuk is gondolni kell.

Ez hogy tükröződik majd a jövő évad premierjeiben?

Ősszel egy bemutatónk lesz, a Kis lord Jeles András rendezésében. Ez egy gyerekelőadás. Utána jön a költözés. A második félévben hat bemutatónk lesz, jön a már említett Az ember tragédiája, aztán egy gyerekopera, az Árgyélus királyfi következik Schlanger András rendezésében, márciusban Béres Attila rendezi a Kabarét, a kamarában pedig Keszég László a Pygmaliont. Az évad végén Mohácsi János viszi színre Heltai Jenő Naftalinját, majd Az ügynök halálával zárjuk az évet. Ezt Valló Péter rendezi.

És ön játssza Willy Lomant.

Igen, a feleség pedig Kiss Mari lesz.

A társulatban lesz változás? Dömötör Tamás főrendező például elment.

Nem csak ő, hanem Szabados Mihály, Péter Kata és Czukor Balázs is máshol folytatja. De jön egy volt tanítványom, Nagy Cili, és egy frissen végzett színésznő, Alberti Zsófia. És társulati tag lesz Szabó Győző is.

Mennyire nehéz meggyőzni a színészeket, hogy menjenek Szombathelyre?

Szombathely csak annak van messze, aki nem ott lakik. A társulat tagjai itt laknak, jól érzik magukat, és nem ingáznak Pest és Szombathely között.

És ön? Nem hiányzik a fővárosi pörgés?

Mint mondtam, rengeteg dolgom van itt, sok-sok tervet szeretnék megvalósítani. Ezért ha hívnának, sem tudnék mást elvállalni. Ráadásul lelkileg is nagyon kötődöm Szombathelyhez. A Halászbástyát és a Margitszigetet sokat láttam, más pedig nem nagyon hiányzik Budapestből.
 

Mézes Gergely

Fotó: Kimozduló.hu




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

Csuklóból kellett amputálni annak a fiatalembernek a kezét, akinek a tenyerében felrobbant egy petárda a Vas megyei Perenyén.

Aktuális

A tisztújító taggyűlésen Mesterházy Attila pártelnök is részt vett.

Tamarin a bécsi állatkertben

A nagybajuszú majmocskák egy tévedésnek köszönhetően kapták nevüket.

A fiatalember súlyosan megsérült.

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

Szentgotthárd, Opel gyár

A megállapodás alapján az iskola tanulói is használhatják majd az oktatási központot.

James Joyce Szombathely

Újabb apró motiváció, hogy elolvassuk a szombathelyi főhős történetét, ami kétségkívül kicsit keményebb dió, mint Alekosz.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink