A szőke nő és a gyémánt vágótárcsa története

Még csak néhány éves házasok vagyunk és éppen egy lakásfelújításban voltunk. Apósom, apukám és párom voltak a szakemberek, akik szebbé varázsolták otthonunkat. A korábban vásárolt lakásban – nem tudni hogyan – de egy rakás járólap szét volt törve, ezért azt is mindenképpen ki akartuk cserélni.

A fiúk persze nem csak ezt, hanem komplett a lakást felújították és a munkájuk felért egy egész csapat szakemberével. Fúrtak, vágtak, faragtak. Néha a portól levegőt is alig lehetett kapni. Mi addig anyuéknál főztük a finomabbnál finomabb ételeket és a reggelit, vacsorát vagy friss kávét is én vittem át a dolgos férfiaknak, naponta többször is.

Kissé szétszórt voltam aznap és már nagyon feleslegesnek is éreztem magam, hogy csak ilyen klasszikus „női” munkákat csinálok és semmi hasznom nem veszik a felújítás során. Aznap aztán megtört a jég és a férjem megkért, hogy ugorjak el a város széli szerszámos boltba, mert az egyik gyémánttárcsa helyett újat kellene venni, nekik meg sajnos most nincs rá idejük és nagy kiesés lenne, ha ezt holnapra halasztanák.

Vigyázat! Szőke nő a szerszámboltban!

Gondos feleségként, bizonyítási vágytól megrészegülve azonnal rábólintottam, hogy persze, hogy segítek. Persze fogalmam nem volt arról, hogy mi is az a gyémánttárcsa, de hát csak el tudok menni egy boltba és megvenni. Főleg úgy, hogy a kezembe nyomta a régit, hogy pont olyat hozzak. A rövid közös kávészünet után aztán kocsiba ültem és elhajtottam a város szélére, hogy kivegyem a részem a lakásfelújítás rám eső apró részéből.

A táskámba rejtett gyémánt vágókoronggal léptem be az üzletbe és első körben megpróbáltam magam megtalálni, segítség nélkül a szükséges szerszám alkatrészt. Buzgón köröztem a barkács hipermarketben CD formájú fém lapocskákat keresve. Egyszer csak sikerült megtalálnom a sorok között. Gyorsan a táskámba nyúltam, hogy összehasonlítsam a mintaként hozott gyémántkorongommal. Azt azonban sehogyan sem találtam.

Már hosszú kínos percek teltek el úgy, hogy a táskám mélyén kutakodtam és a biztonsági őr is feltűnően a környékemen körözött fel-alá, így inkább gyorsan a kasszához rohantam, fizettem és siettem vissza zsákmányommal a fiúkhoz.

A segítségemmel sem jutottak előrébb a fiúk

Büszkén léptem be a zajos szobába, ahol férjemék már éppen a csempéket rendezték. Csak rám vártak, hogy elkezdhessék a lapok vágását. Gyanakvóan és mosolyogva kérdezték, hogy sikerült-e beszereznem a gyémánt vágókorongot, én pedig büszkén adtam át nekik szerzeményemet.

Ekkor mind a hárman hangos nevetésbe törtek ki. Mondták, hogy már mióta elmentem azon nevetgélnek, hogy vajon mivel fogok hazaállítani, ugyanis a mintadarabot itt felejtettem az asztalon.

Arra azonban egyikük sem gondolt, hogy majd valami lamellás csiszolókoronggal állítok haza. A poénkodás után aztán útban a barkács áruház felé, elmesélték mi a különbség a gyémántkorong és a csiszolókorong között. Így már megértettem, hogy mekkorát hibáztam amikor önkényesen egy gyémánt vágókorongra hasonlító egészen más szerszámot emeltem le tudatlanságomban a polcról.

Szerencsére az áruházi alkalmazottak is segítőkészek voltak és szívélyesen cserélték ki a vásárolt terméket. Azért azt a szemem sarkából láttam, hogy a biztonsági őr is elmorzsolt egy apró mosolyt a bajsza alatt. Mi pedig azóta is hajtogatjuk, családi szőke nős viccként az esetemet a gyémánt vágókoronggal.