Hirdetés


Törökország azt tervezi, hogy napirendre veszi a pedofilok kasztrációját

2018.02.23

Törökország azt tervezi, hogy napirendre veszi a pedofilok kasztrációját

Hirdetés

A török kormány azt tervezi, hogy néhány napon belül napirendjére veszi a pedofilok kémiai kasztrációjának tárgyalását - közölte Abdulhamit Gül török igazságügyi miniszter kedden Ankarában újságíróknak nyilatkozva, miután a közelmúltban óriási botrányt kavart, hogy egy fiatal férfi megerőszakolt egy hároméves kislányt, ráadásul egy esküvő közben.

    A sajtó beszámolói szerint a 20 éves férfi február 10-én a dél-törökországi Adanában egy utcai esküvő alatt kifigyelte, hogy a házigazda a kislányát bekíséri a gyerekszobába és elaltatja, majd amikor a kislány egyedül maradt, beosont a szobába és megerőszakolta. Az egyik vendég, aki a házba lépve meglátta a meztelen férfit, azonnal rátámadt. A hangos dulakodásra a kinti vendégsereg is felfigyelt és a házba özönlött, hogy meglincselje a tettest. A fiatal férfi ugyan ki tudott menekülni a házból, és meztelenül szökni próbált, de a rendőrök hamar elfogták. Lepedőt tekertek rá, és úgy vitték az őrsre, ahová azonban az esküvői tömeg is követte őket, és halálbüntetést követelt.


    A hatóságok golyóálló mellényt adtak a tettesre, majd a hátsó ajtón kimenekítették. A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, akit biztonsági okokból egy másik tartományban található börtönbe szállítottak ismeretlen helyre.


    Az adanaiak Törökországban különösen heves vérmérsékletükről ismertek. A Sözcü török kemalista ellenzéki napilap értesülése szerint a tettes házát később felgyújtották.
    A hároméves kislányt kórházba vitték. Az orvosi ellátást követően ugyan hazaengedték, de pszichológiai kezelésre szorul. A gyerek ügyét a családügyi minisztérium vette kézbe.


    Az NTV török hírtelevízió úgy tudja, hogy a tettes egyébként nős és két gyereke van. A fiatal férfi beismerte tettét, az ügyészség pedig kedden összesen 66 évig terjedő börtönbüntetést kért rá. 


    Törökországban nem ritkák a nemi erőszakról szóló hírek, érjen a bántalmazás akár gyereket, akár felnőttet, ugyanakkor a kirívó adanai eset általános társadalmi felháborodást váltott ki és mindennapi témává vált. Még nagy nyilvánosság előtt zajló rendezvényeken is kitérnek rá. Az emberek a Twitteren "a gyerek hallgat, te ne tedd" (#CocukSusarSenSusma) címszó alatt osztják meg gondolataikat. A török közélet rengeteg szereplője súlyosabb büntetéseket követel, és az eset ismét felszínre hozta a halálbüntetés visszaállításának kérdését is.


    Ankara a halálbüntetést 2004-ben az európai uniós csatlakozás vágyával törölte ki a török alkotmányból. Helyére a "súlyosbított életfogytiglani" szabadságvesztést vezették be, amely egy sor korlátozás révén tovább nehezíti az elítélt mindennapjait.

jogTörökországtársadalompedofil