Először a Vas Népében publikált a későbbi kötetében angyalkát csináló költő. A Pletykaanyu novella botrányszagára már a kertévés Fókusz is stábot menesztett. A Weöres Sándor Színházba pedig olyan Isten hozta el, aki talán egyetért Lévai Balázzsal, hogy a kötelező olvasmánynak feladott Tánciskola első mondata a Száz év magány elsőjét idézi.

A pénz miatt

200 jó magyar forint a belépő. Jelképes összeg, a legolcsóbb sör fél literje kínálja ennyiért magát ott, ahol a legkisebb is számít. Ezért felesleges is talán, hogy Jordán Tamás WSSz-igazgató magyarázza a bizonyítványt, hogy ő eredetileg 100 forintra gondolt. Mire Lévai Balázs moderátor megjegyzi a mókást, miszerint ahhoz képest akkor megduplázta a bevételt. Úgy 7/6-odnyi a teltház, be lehet szorozni. Ülök a hatodik sor 11-ben és buzgón lesegetek ki a jobbszélre, hogy a 14-es csak becseréli velem a helyét és nem középről kell villogtatnom a fényképgéppel. Mivel nem érkezik oda senki, nincs kivel. Az akarat néha kevés a diadalhoz. Vagy éppen túl sok. Mindegy, előrébb húzódom a leállósávon. A regisztrációs díj az ok a 200 Ft-ra, különben a szerződés megkötése után február közepén indul a színház átépítése, a végkifejlet még innen esik a szilveszteren. Taps.

Immár harmadszorra sem állom meg: Lévai az az anekdotákkal bőven ellátott szabad vegyérték, aki képes bárkihez kapcsolódni. Bejön, előhúz egy fotográfiát a Parti Nagy Lajos fémjelezte találkáról és megjegyzi, hogy az asszonyi láttamozás ezúttal elmaradt, abban a szerelésben látható, amiben akkor. Erre Jordán Tamás lép a színre, aki láthatólag szintén ragaszkodik a novemberben megismert barna bőrdzsekijéhez.

Vagyis a ráhangolódás adott. Felütés, de nem gyomorszájon, hanem orgazmusra hajlamos testtájékon. 1994-95 az évszám, amikor Grecsó Krisztián a megyei lapban először a nagy nyilvánosság elé lépett. Monopol helyzet volt (van), akkoriban a Vas Népe még felkarolta a tehetségeket és teret adott egy sárvári diákköltőnek is. Az igazi áttörés azonban az Élet és Irodalom címlapján érkezett meg. Ült a könyvtárban és a saját nevét látta a címoldalon. Belelapozás és ledermedés. Manapság, amikor 90 irodalmi lap osztozik a nyilvánosságon, ez másként nyom latba, akkor viszont még az egyik legnagyobb közfigyelmet jelentette.

Folyamatos mesélőkedv

Grecsó költőként indult, ahogy szinte mindenki. Panaszolja, hogy a magyar közoktatásban nem hagyatkoznak annyira a kreativitásra, mint például az angolszászoknál. Ő egy olyan faluból jött, ami a Dunántúlon városnak számítana, keresztény szellemű, nincs benne kisebbség és valami „különös, konok zártság” jellemzi. A második verseskötete (Angyalkacsinálás, 1999) szinte csak negatív kritikákat kapott. Amivel nincs is probléma: az sokkal inkább az volna, ha nem írnának róla.

Aztán jött a Pletykaanyu című novelláskötete, amiből a magukra ismerők miatt akkora botrány kerekedett, hogy még a gátlástalanabbul kereskedelmi kertévé is ráindult. A „fecsegős jókedv” annyira az ellentétjébe fordult, hogy a „nekünk bármit szabad kérdezni” alapállással Pestről leruccanó tévés stáb tagjait majdnem meglincselték. Ezt a dokumentumfilmet a németek úgy vették, hogy fiktív és direkte ilyen. Grecsó hiába bizonygatta, hogy ez élesben az, aminek mutatja magát, csak veregették a vállát, hogy „jól van, a srác jól hozza a szerepét.”

Van, aki még most is, 9 évvel az eset után is haragszik. „Lehettem volna ügyesebb is”, él önkritikával a jézusi korban lévő szerző. Mókás például az, amikor a faluban ténykedő kurvát említi, mire az illető hölgy betoppan és bemondja azt, hogy ő aztán de nagyon nem az, aminek az író úr mondja. Ezt már csak übereli, amikor valamelyik „jóakarója” telerakja a falu postaládáit a fotójával, alatta a telefonszámával és azzal a felhívással, hogy szippantást vállal. Az édesapjának azonban belement a játékba: mikor hívás érkezett, sajnálattal közölte, hogy csak a jövő héten tudják vállalni a megbízatást.

Befogadói a Fókuszban

Jordán Tamás felé a kérdés: volt-e már olyan, amikor konkrét személyről mintázott valakit. Nem, így a válasz. Grecsó erre Móriczot hozza fel, aki a maga korában akkor „sztár” volt, hogy közleményeket adott ki. A naplója tanúsága szerint például azért nem ment el a barátnőjével moziba, mert félt attól, hogy felismerik és hogy mit gondolnak róla. Sok írói szerep létezik, ilyen például Karafiáth Orsolyáé, aki sokkal médiaképesebb, mint a mi írónk. És ne feledjük: Ady temetésén 70-80-ezres tömeg vett részt.

A Pletykaanyut aztán olyanok is megvették, akik tőle magát könnyen adó bulvárt vártak és nem értették, hogy mire föl ez a sok hosszú mondat. Mikor a Fókusz stábja megkereste, kérték tőle, hogy csak semmi „befogadói pozíció” meg „értelmezés”, ő persze nem hallgatott rájuk. A tévés interjúban az maradt benne az ilyes okfejtésekből, hogy „És megfenyegették?” „Igen.”

Az 1976-ban született Grecsó nemzedéke az ezredfordulón sajátos helyzetben volt. Addig főképp a posztmodern vitte a prímet az „azt írom éppen, hogy írok és amúgy ezt onnan idézem” típusú szövegekkel. Nála viszont soha sem volt kérdéses, hogy történetekben gondolkodjon. Adta magát, nem is tudta máshogy elképzelni az íróságot. Azért sem volt szokatlan a helyzete, mert a nálánál 10 évvel idősebbekkel indult együtt. A rendszerváltás előtti szokásjog okán történt mindez: akkoriban még a 40-es éveikben járók fiatalnak számítottak. Volt is nagy hepaj irodalmi körökben abból, hogy a versek mondjuk „elkezdtek rímelni”.

Grecsó a kezdeti szárnypróbálgatásait a Sárkányfű nevű folyóiratban követte el. Varró Dani, Cserna-Szabó András, Karafiáth Orsolya és Harcos Bálint nevét említi, akik onnan indultak. A lap természetszerűen akkor szűnt meg, amikor elkezdték őket máshol is publikálni. Na nem mintha onnantól könnyű volna az ún. népi íróság. Eleve az indulása sem volt egyszerű. Hallgatta a családi legendárium 3-4 történetét 2342-edszerre és már előre tudta, hogy hol fognak nevetni a felmenők. Ő meg nézett hülyén, hogy ne már, hogy megint és ez.

Aztán rájött, hogy a történetek továbbadásának van egy sajátos vonása. Nem tudjuk például, hogy hogyan jöttek össze a nagyszüleink. A paraszti életre különben sem jellemző az írott emlékőrzés. A nagypapa naplója például csak gyakorlati tényeket tartalmaz, „valódiakat” nem. Grecsó már jó ideje azzal a stigmával kénytelen élni, hogy elherdálta ezt a tudást. Néptáncos volt, nem értette sokáig, hogy hogyan lehetett ott intimitás, ahol 9-en voltak egy légtérben.

Száz év az a magány

„Városi zsidóbérenc”, mondják rá a rosszakarói. Ő meg az Alföldön azt kérdezte a nagyapjától, hogy mit tud a felmenőiről. Ezt addig forszírozta, amíg nem elöntötte a düh a kérdezettet és azt válaszolta, hogy „paraszt volt, mit akarsz még hallani?” Ugyanis a természetközelibb népek azt az elvet vallották, hogy karika vagyunk a láncolatban, aki pont arra jó, hogy továbbadja a géneket. Az ego uralmának nem volt akkora prioritása, mint manapság. Könnyen ki lehetett érdemeli a falu bolondja címet. Az öccse például balett táncos, hazajött balettos cipőben és nadrágban az argentin barátjával, végigsasszézott vele a Fő utcán.

Kiderült: a magyar szilvafát nem lehet haszonnal argentin módra metszeni. Jönnek a szomszédok és nézik ezt az egész kutyakomédiát. Ilyet nem szabad, mondják. 3 éve Pesten él a Szerző és, próbálta, se egyik oldalnak, se a másiknak nem tud megfelelni. Tiszatáj, Lévai felolvassa az első mondatot, ami tényleg a Száz év magányra hajaz. Grecsónál a magyar falu mindig misztikus, mesei, de azért, hogy élhető legyen. Különben a gazdátlan árnyék motiválná az irányvonalat. Az, ahol élesen elkülönbözik egymástól a személyes és a kollektív emlékezet.

Márquez és Hrabal tiszteletbeli magyar író. Grecsó kijelenti, hogy amennyiben a negyedik regényében is apakomplexust ér tetten magán, akkor másfele indul el. Az Isten hozottban a szocreál szoborról az derült ki a német fordító által, hogy sok lába van, de nem tudni, hogy pontosan mennyi. Koltai Róbert Megy a gőzös címen illetett filmje viszont szerinte nem „hozta” az elvártakat. Ahogy a Pletykaanyu második kiadása is azzal járt, hogy a két perből az egyik rábizonyította a bűnösséget. Kérte is a Magvető könyvkiadót, hogy mostanság talán nem kéne közhírré tétetni a kötetét.

Mitizálja a falut és fullasztónak írja le

Grecsó minden könyve kocsmakalandból született. Lemegy a sör mellé, sztoriznak neki és van mit cifrázni. A falujában jó ideje elcsendesülnek, ha melléjük ér, de azért vannak kivételek. A fő perelő például előadott egy olyan sztorit, hogy nem állta meg, hogy meg ne írja. A Nők Lapjában gyakran publikáló Grecsó egyszer megkapta a csajozós sztorikra, hogy „te nem tudsz másról írni?” Miközben az volt Nők lapja felől a kérés-elvárás, hogy ilyet írjon.

Mellettem elférsz. Ez az új regény címe. Már készen van, „csak” ki kell adni. A könyvvásárra ki is jön. Szerelmes szál, nem tudta megállni, annyira követelte a sztori magát.

Legközelebb Egressy Zoltán kerül terítékre kötelezőnek Most érsz mellé címmel.