Körmenden átadták a felújított kosárlabdacsarnokot

2014.11.08. 23:21

740 millió forintba került. A nyitómeccsen a Falco nyert.

Átadták az Egis Körmend 740 millió forintos beruházással felújított és alapterületében kibővített kosárlabdacsarnokát szombaton.

    Bebes István, a város polgármestere a Falco KC elleni Vas megyei rangadó előtt köszöntőjében úgy fogalmazott: Körmendnek 1962 óta sokat adott a kosárlabda, szinte azóta küzdenek azért, hogy méltó körülményeket tudjanak teremteni a csapatnak és a szurkolóknak.

    Hozzáfűzte, éppen ezért nagy öröm, hogy az állam 225 millió forintos hozzájárulásának és az Egis Nyrt. által befizetett 515 millió forintos TAO-támogatásnak köszönhetően a kor követelményeinek megfelelő csarnok épülhetett fel.

    A polgármester szólt arról is, hogy a város nagyrendezvényeinek is otthont ad az épület, illetve továbbra is használják majd azt az általános iskolák és az utánpótlást biztosító egyesületek is.

    Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke elmondta: a körmendi az országban a negyedik kosárlabdacsarnok, amelyet rövid időn belül átadhattak, és ez köszönhető annak a kiemelt kormányzati figyelemnek is, amit a látványsportágak egyikeként a kosárlabda élvez. Hozzátette, a támogatásnak köszönhetően idén több mint 2-2,5 milliárd forintot fordíthattak a sportág fejlesztésére, az utánpótlás-nevelésre.

    V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében azt emelte ki, hogy a kormány a családok támogatása és a munkahelyek létesítése mellett fontosnak tartja az egészségmegőrzést, ezért szorgalmazza a mindennapos testnevelést és támogatja a kosárlabdát is, amely szavai szerint Körmenden ugyanolyan fontos, mint a templom és a Batthyány-kastély.

    Hodász István, az Egis gyógyszergyár vezérigazgatója bejelentette, hogy aláírták azt a szponzori szerződést, amely alapján a cég 2015-ben is támogatja körmendi csapatot. Szavait nagy üdvrivalgás követte.

    A felújított és kibővített csarnokban megmaradtak a plafonra szerelt palánkok, de a mérkőzéseket új, betolható palánkokra játsszák. Megújult a ledes eredményjelző tábla, valamint a hangrendszer is. Az épület nyolcméteres szélesítésének köszönhetően a pálya körül biztosítani lehet a nemzetközi szinten elvárt kétméteres biztonsági zónát, a csarnokban mintegy ezer ülő és ezer állóhelyet alakítottak ki.

    A játéktér is teljesen megújult, modern sportpadlót kapott az épület, felújították az öltözőket, a hazai szurkolókat kiszolgáló büfét, a csarnok környékén pedig új parkolók is épültek.

A nyitómeccsen egyébként: Egis Körmend - Falco KC Szombathely 73-85

.