Vízkereszt – próbák a Kőszegi Várszínházban

2014.07.04. 09:36

William Shakespeare születésének 450. évfordulója adta az apropót a Kőszegi Várszínház 2014-es nagyszínpadi bemutatójához. Nádasdy Ádám fordításában kerül színre a Vízkereszt vagy bánom is én (Twelfth Night, or What You Will) című darab. A rendező – mint a korábbi években – most is Znamenák István.  

Június 16-tól zajlanak a Vízkereszt… próbái a Jurisics vár patinás falai között, ahol régóta visszajáró művészek (pl. Epres Attila, Gazsó György), és itt először szereplő színészek (Hámori Gabi, Trokán Nóra, Pál András)  is megtalálhatók.

A próbafolyamat közben persze van lehetőség a szabadidő hasznos eltöltésére kinek-kinek érdeklődése szerint. Hámori Gabi Závada Pál Természetes fény című könyvét olvassa, Trokán Nóra elhozta lovát is magával, így korán kel minden nap, hogy lovagolhasson próba előtt. Némedi Árpádnak gyermeke született (Sára Mirka), így egy igazi tejfakasztó bulit is össze kellett hozni, de Epres Attila szervezésében Szent Iván éjjelén tüzet is ugrott a stáb jelen lévő teljes állománya.

Pál András és Takács Géza folyamatosan szervezik a próbák közti erőnléti edzésnek hívott kosármeccseket, míg Epres Attila a szünetekben evez, fut, kerékpározik és golfozik. Nem egyszerű összeegyeztetni a próbákkal, főleg mivel szerepe miatt bűvész trükköket is kell tanulnia. Gazsó György (Böföghy) és Kovács Zsolt (Fonnyadi) pedig nem csak szerepük szerint ugratják egymást, hanem civilben is hozzák a Stan és Pan figurát.

Az eredetileg Kálid Artúrra osztott Orsino szerepébe betegség miatt kellett beugrania Kelemen Józsefnek, aki a Kaposvári Színművészeti Egyetemen vizsgáztatói kötelezettsége teljesítése után csatlakozhatott a társulathoz. Major Zsolt az egyedüli színész, aki 1982 óta minden évben valamilyen módon közreműködött a várszínház munkájában. 

Egyszóval zajlik az élet, megy a munka és szűkül a labdarúgó VB mezőnye. A szokásos fogadások belső körben megtörténnek, de a közös portugál-német meccs óta első a próba, csak utána a szamba-foci nézés.

Július 3-án és 4-én épül a díszlet, mely egy lejtős színpadból indulva változik épületté, térré, látványos változásokkal járulva hozzá a színházi élményhez. Július 9-én láthatja először a darabot egy szűk körű közönség a Köszönet estély(j)e alkalmából, amikor a színház támogatói és baráti köre tekinti meg az elő-bemutatót, majd július 10-én a premier a Jurisics vár belső udvarán. Már nagyon várjuk… Önöket is! 

Kőszegi Várszínház

Hiszen együtt SZÍNRE VISSZÜK A NYARAT! 

Július 10. William Shakespeare:  VÍZKERESZT, VAGY BÁNOM IS ÉN 

zenés vígjáték két részben Fordította:  Nádasdy Ádám 

A Kőszegi Várszínház bemutatója  

A 450 éve született William Shakespeare Vízkereszt-je egyike a legnépszerűbb, a legtöbbet játszott művének. A XVII. század első évében, 1601-ben íródott vígjátékában is, ahogy oly sok más művében, a kiismerhetetlen, titokzatos szerelemé a főszerep. Erről sokan szóltak már, de ahogy Shakespeare mutatja, az mégis más. Keresztbe-kasul tör rá a vágy a főhősökre, a néző pedig önfeledten kacaghat rajtuk, hisz legalább ezúttal ő megúszta… Miközben olyan örökérvényű kérdéseket tesz föl a szerző nekünk, hogy vajon a külső vagy a belső a fontosabb-e a nagy érzelem születésénél, kiismerhetjük-e szerelmünket, van-e szerelem szenvedés nélkül?  Még azt sem lehet biztosan tudni, ki kit szeret: Olívia, a grófnő Violát? Vagy Cesariot? Vagy inkább Sebastiánt? Viola Orsinót, a herceget? Malvolio tényleg Olíviát? És Orsino? No és Böföghi? Mária vajon miért megy feleségül Tobihoz? Mennyi kérdés, és nincs biztos válasz. Shakespeare a szerelem ezerféle árnyalatát mutatja meg, a boldogtalanét, a beteljesültet, a reménytelenét, a „kézenfekvőét” stb. És mivel ennyire ismerős minden ebben a világban, magunkon is nevetünk, miközben őket nézzük.  

Szereposztás:

ORSINO HERCEG, Illíria uralkodójaKelemen József 

OLIVIA, fiatal grófnő    Hámori Gabriella 

VIOLA, fiatal nemeslány (átöltözve: Cesario)Trokán Nóra 

SEBASTIAN, Viola ikertestvéreTakács Géza 

VITÉZ BÖFÖGHY TÓBI, Olivia rokona   Gazsó György 

VITÉZ FONNYADI ÁBRIS, Böföghy barátjaKovács Zsolt 

MÁRIA, nemes hajadon, Olivia társalkodónője    Szilágyi Csenge  

MALVOLIO, nemesember, háznagy Oliviánál Pál András 

FESTE, tréfamester („bolond”) Oliviánál  Epres Attila 

FÁBIÁN, Olivia háznépének tagja Némedi Árpád  

ANTONIO, tengerésztiszt, Sebastian oltalmazója   Sarkadi Kiss János 

KAPITÁNY, Viola megmentője   Sebesi Tamás  

PAP Epres Attila 

VALENTIN Major Zsolt 

CURIO urak a Herceg kíséretében    György-Horváth László 

RENDŐRÖK Kósi Gábor és Szilasi Attila  

Zenészek: Bárány Tamás, Csíkvár Gábor, György-Horváth László, Némedi Árpád, Sebesi Tamás 

Díszlet: Znamenák István 

Zene: Némedi Árpád  

Jelmez: Cselényi Nóra 

Jelmez-asszisztens: Hatvani Mónika 

Dramaturg: Lőkös Ildikó 

Segéd-dramaturg: Pénzes Stefánia  

Fény-hang: Kehi Richárd  

Ügyelő: Szilasi Attila 

Kellékes: Kósi Gábor  

Súgó: Kiss Szilvia 

Öltöztető: Szőke Julika 

Fodrász: Horváth Marcsi 

A rendező munkatársa: Herpai Rita 

Rendező: Znamenák István 

További előadásnapok: Július 11. és 12. (esőnap 13.), Július 15. és 16. (esőnap 17.), 

Július 18., 19., 20.(esőnap 21.) 

A Kőszegi Várszínház előadásai 2014 nyarán

.