"...talán gyanúba kellene keverni Lenst. El kellene hitetni, hogy nem is az a becsületes zsaru, mint akinek látszik."
Toby Quinn, a maffiafőnök jobbkeze általában szerette a munkáját. Szerette, hogy uralkodhat az emberek felett, szerette a rengeteg pénzt, az ezzel járó luxust és persze az izgalmat. Ez a munka mindig kínált izgalmat.
És néha (mint ahogy most is) bosszúságot.
Komor hangulatának okozója egy rendőr volt, nevezetesen Michael Lens.
Quinn néha elgondolkodott: ha a fickó az ő oldalukon állna, biztosan az egyik legkiválóbb ember lenne a csapatban.
Csakhogy Lens zsaru, azaz ellenség! És igencsak kitartó, agyafúrt ellenség. Az utóbbi hónapokban ez volt a hatodik eset, hogy keresztbe tett nekik. Négy kábítószerrel megrakott hajót kapcsolt már le a fickó, és két - a legjobbak közül való - emberükre csapott le munka közben - dühöngött Quinn az ,,irodája”, egy elegáns irodaház felé tartva; látszólag adótanácsadó cég működött itt. A látszat fontos.
Quinn nem sokkal később lehuppant az íróasztal mögé a székébe és gondolkodni kezdett. Keserűen elmosolyodott. Ezt már ötször végigjátszotta, és a tökéletesnek tűnő tervek rendre csődöt mondtak. Erre lehervadt az arcáról még ez a mosolyféle is.
Néhány napja azonban már ízlelgetett egy tervet, és egyre jobban tetszett neki az ötlet: talán gyanúba kellene keverni Lenst. El kellene hitetni, hogy nem is az a becsületes zsaru, mint akinek látszik.
Kenőpénz - ez a megoldás.
Egy számlakivonat bizonyára érdekelni fogja a belső elhárítást. A fiúk, akik ügyes számítógépekkel dolgoznak, védelmi rendszereket feltörve és a legkülönfélébb hivatalokba bejutva, már teszik a dolgukat. Quinn remélte, minél gyorsabban eredményt produkálnak. Már igencsak viszketett az ujja a „ravaszon”, ha Lensre gondolt.
* *
Michael Lens szertartásosan a plafon felé fújta a vastag kubai szivar füstjét, amikor a férfi kopogtatás nélkül belépett az irodájába. Nem finomkodott: egy hanyag mozdulattal becsapta maga mögött az ajtót és egyetlen szó nélkül leült szemben vele, az íróasztal túlfelére.
- Parancsoljon, foglaljon helyet - mondta Lens.
- A nevem Sachs. A belső elhárítástól.
Lens nem tette le a szivart - kár lenne ezért a drága darabért. Inkább újra megszívta.
Kissé feszülten tekintett a férfire. Ha a belső elhárítás embere egy légtérben tartózkodik egy zsaruval, az olyan érzés, mint amikor valaki rendőrautót lát a kocsija mögött: ha nem is vétett a szabályok ellen, kicsit emelkedik a vérnyomás, gyorsul a pulzus, talán a szabályost is szabálytalanak érzi; a belső elhárítás embereivel csak akkor találkozol, ha szimatolnak utánad.
Lens újra beleszívott a szivarba.
- Meg sem kérdezi, miért jöttem?
- Miért jött?
- Okunk van feltételezni, hogy ön kenőpénzt fogadott el - felelte a férfi, és várakozón nézett a nyomozóra. Még egy átkozott korrupt zsaru, még ha a drága szivarja ellenére nem is annak látszik - mondta a tekintete.
* *
A kikötőben óriási volt a nyüzsgés.
Mindenhol rendőrautók, egyenruhás és civil ruhás rendőrök voltak. Úgy lepték el a kikötőt, akár a rajzó darazsak az eget.
Az egyik kocsi mellett bilincsbe verve hét férfi állt, szúrós pillantásokat vetve az őket őrző egyenruhásokra. Köztük volt Toby Quinn is.
Néhány méterrel arrébb operatőrök, riporterek mikrofonnal a kezükben és újságírók diktafonokat szorongatva egy civil ruhás rendőrt hallgattak. A férfi arról beszélt, hogyan csaptak le utóbbi évek egyik legnagyobb heroinszállítmányára. Amikor végzett, az izgatott riporterek még kérdezték volna, ám ő nem törődve velük mosolyogva továbbállt.
Michael Lens küldött egy mosolyt a megbilincselt bűnözők felé is, és megkönnyebbülten gondolt arra, hogy sikerült tisztának maradnia a belső elhárítás előtt.
De ami történt, az intő jel volt számára arra nézve, hogy ha későbbiekben óvatosabbnak kell lennie. Kezdetnek például úgy, hogy egy ideig nem fogad el újra kenőpénzt.
Korábbi kriminovellák: