Forgatják az Aranyélet második évadát

2016.06.14. 06:06

"Meglepő felütéssel" folytatják a történetet.

Az Aranyélet ősszel induló második évada a szereplők múltjába is betekintést enged, hogy a nézők jobban megérthessék mai motivációikat, s hogy egykori döntéseik hogyan hatnak mai életükre - hangzott el az HBO budapesti sajtótájékoztatóján.

Benda Gergely, az HBO regionális marketingvezetője elmondta: huszonöt éve van az HBO Magyarországon, kezdetben elsősorban a mozis tartalmak határozták meg a csatorna programját, de ma már a saját gyártású tartalmak dominálnak. A saját gyártás öt éve indult, azóta 14 dokumentumfilm és öt nagy sorozat készült el, a hatodik az Aranyélet második évada lesz.

Ónodi Eszter (j2) Miklósi Janka és Trill Zsolt (j) Fazi szerepében a sorozat budapesti forgatásán 2016. június 11-én. MTI Fotó: Kallos Bea

Az Aranyélet tavaly ősszel debütált első évada a közönséget és a szakmát is meggyőzte, itthon elnyerte a tévékritikusok díját és európai elismerést is kapott. A szériát Lengyelországban és Csehországban is bemutatták.

Krigler Gábor kreatív producer szerint a sorozat sikere annak köszönhető, hogy miközben a műfaji elemekkel felkelti a nézők érdeklődését, mélyebb mondanivalója is van a  mai magyar társadalomról. Hozzátette: az alkotók a téma miatt eleve több évadban gondolkodtak, az HBO pedig az első sorozat fogadtatására való tekintettel döntött a folytatás mellett.

Az Aranyélet első szériáját Tasnádi István, Zomborácz Virág és Bárány Márton írta. Tasnádi a második évadon is dolgozott, de elfoglaltságai miatt a vezető írói feladatot Lengyel Balázs vette át tőle. "Nem egy sorozatot írunk, hanem a valóságot" - mesélte Tasnádi, aki ezt érzékeltetve felidézte, hogy egy általuk kitalált jelenetet, amely az országhatáron zajló korrupciót villantotta fel, kisvártatva szinte szóról-szóra megismételt az élet. 

A második évad fejlesztése tavaly kezdődött - mondta el Lengyel Balázs. A történetet nem lineárisan, hanem meglepő felütéssel akarták folytatni. Az új szériában megismerhetjük, hogy milyenek voltak a szereplők 25 éve, a kilencvenes évek elején. Az alkotók éltek a lehetősséggel, hogy megmutassák, a hősök múltja mennyiben hatott a mai életükre.

Fotó: Kallos Bea

Az elsőhöz hasonlóan Dyga Zsombor és Mátyássy Áron rendezte az új évadot. Dyga arról beszélt, hogy gyorsan összehangolódtak az első széria forgatásakor, úgy dolgoztak, mint egy "kétfejű sárkány".

Az új szériában a teljes régi szereplőgárda, a Miklósi család tagjait alakító Thuróczy Szabolcs (Attila), Ónodi Eszter (Janka), Olasz Renátó (Márk) és Döbrösi Laura (Mira) és Hollós Endre szerepében Anger Zsolt is visszatér, de a sajtótájékoztatón az új szereplőket, a főhősök fiatalkori alteregóit megszemélyesítő ifjú színészeket, köztük az Attilát játszó ifj. Vidnyánszky Attilát is bemutatták, valamint a történetbe új szereplőként bekapcsolódó Végh Zsoltot, aki Gáll Ferit alakítja.

Ónodi Eszter szerint a második évad a múlt felidézésével válaszokat ad az első évad homályos pontjaira is.

Dyga Zsombor elárulta, hogy a visszatekintések szilánkos emlékfoszlányok lesznek, a hangsúly marad a Miklósi család jelenén. A múlt felidézése ugyanakkor segít megérteni a mai motivációkat, hiszen a szereplők mai életének sok vonatkozása az egykori döntéseikben gyökerezik.

.