Alpokalja-Online
2012. február 9. csütörtök
Ma: Abigél névnap
Holnap: Elvira névnap

Life Ball Bécsben, ingyenes megnyitó ünnepséggel (2010. július 17.)



Július közepén egy héten át az AIDS áll Bécs életének középpontjában. Július 17-én rendezik meg a Life Ball-t, Európa legnagyobb AIDS jótékonysági bálját, egy nappal később pedig hatnapos konferencia veszi kezdetét.

A 18. alkalommal megrendezett Life Ball mottója - a tavaly bevezetett négyéves ciklus második elemeként – a föld mint lételem, amely meghatározza a jótékonysági rendezvény színpadi arculatát is. Az idén először a Városházától a Burgtheaterig érő Red Ribbon színpad mellett például egy óriási földgolyó lesz látható.

Life Ball

A fulmináns megnyitó minden évben több mint 40.000 bel- és külföldi érdeklődőt vonz a Bécsi Városháza előtti térre, ahol bárki ingyenesen és élőben nézheti meg a különleges show-t. A Life Ball-on az „élet nagyköveteként“ hírességek, divattervezők, színészek, énekesek, politikusok valamint topmodellek vesznek részt, akik ingyen állnak a karitatív rendezvény szolgálatába.

A műsor központi eleme – az első bál, 1993 óta – a divatbemutató, ahol idén 20 órakor az amerikai divattervezők Diane von Fürstenberg, Calvin Klein és Kenneth Cole kreációit nemcsak nemzetközileg híres topmodellek mutatják be, hanem a művészet, kultúra, gazdaság és politika ismert személyiségei is.

Az elsőbálozók esetében Thomas Schäfer-Elmayer koreográfus szó szerint vette a fekete-fehér effektust – ugyanis 50 fekete bőrű pár fehér frakkban illetve báli ruhában és ugyanennyi fehér bőrű pár fekete öltözetben táncol Felix Mendelssohn Bartholdy „Wedding March“-jára.

Az Oscar-díjas amerikai színésznő Whoopi Goldberg és a basszusbariton lengyel operaénekes Tomasz Konieczny egy rövid darabot mutat be, amely kapcsolódik az idei föld mottóhoz. A műben a világutazó Wotan felébreszti az alvó Erdat, hogy jósolja meg neki a föld jövőjét.

A nyitóünnepség alatt olyan hírességek köszöntőjét láthatja a közönség mint Elton John, Bill Clinton, Sharon Stone.

A kétórás nyitóünnepség után a kisorsolt 3.780 jegytulajdonos tovább bálozhat a Városháza illetve a Burgtheater termeiben. Aki kevésbé volt szerencsés, az sem fog unatkozni, ugyanis a Volksgarten-ben 20 eurós belépőért reggelig szórakoztatják a közönséget a dj-k.

A Life Ball-t követő napon, július 18-án veszi kezdetét a hat napos AIDS konferencia, ahova 25.000 nemzetközi szakembert, érintettet és érdeklődőt várnak.
 

Compress

2010. július 17



Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

A tisztújító taggyűlésen Mesterházy Attila pártelnök is részt vett.

Aktuális

Tamarin a bécsi állatkertben

A nagybajuszú majmocskák egy tévedésnek köszönhetően kapták nevüket.

A fiatalember súlyosan megsérült.

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

James Joyce Szombathely

Újabb apró motiváció, hogy elolvassuk a szombathelyi főhős történetét, ami kétségkívül kicsit keményebb dió, mint Alekosz.

A dolgozók a szervezett csapatépítő túrákat jó esetben időpocsékolásnak értékelik, rossz esetben idegesítőnek.

Az elektromos hálózat felújításról a ház tulajdonosi közgyűlésének kell döntenie, de ez nehéz lesz, nehéz lesz, mert a ház lakásainak csak egyharmadát érinti a probléma, a felújítás 15-18 millió forintos költségét viszont az egész lakóközösségnek kellene vállalni.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink