Likó Marcell szinte hazatér a Borsodi Alterába Fesztiválra
alon, 2010. július 12. - 8:10Több új dalt is ígér az ottani koncertjükre a Vad Fruttik frontembere.
Rengetegen keresik az Alterába Fesztivál felől érdeklődve Vas megyéből Likó Marcellt, aki Szombathelyre járt főiskolára, így nem véletlen, hogy sok régi barátot vár a július 24-i koncertre. A körmendi könnyűzenei program az énekes szerint óriási hiányt pótol a térségben, ahogy fogalmaz, a rendszeres fesztivállátogatók közül valószínűleg mindenki ott lesz majd a környékről.
Mindenképpen szükség van az ilyen jellegű lelkes kezdeményezésekre – mondja Likó Marcell, aki a barátságos jegy- és étel árak mellett a fesztivál egyik legfontosabb pozitívumaként a szenzációs Rába-parti környezetet említi. A helyszín kiválasztása tökéletesnek tűnik, hiszen a július végi Alterábán napközben is bőven lehet majd válogatni a szabadidős programok között.
Egyre több új dalt csempészünk bele a repertoárba, így Körmenden is eljátszunk néhányat az ősszel megjelenő albumról – folytatja Marcell. A Vad Fruttik egyébként mindig szolgál valami technikai újdonsággal is, a folyamatos eszközfejlesztésnek köszönhetően szinte minden koncerten érezhetően kifinomultabb a zenekar hangzásvilága.
A csapat július 24-én, szombaton, 18:30-kor áll a körmendi színpadra a Borsodi Alterába Fesztiválon.
Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!
Témák
Hozzászólások
-
antaltól meglepően valósághűAz Orbán-kormány hat legnagyobb bakija
-
jajajajajajjj!!!!!!!!!! EzekAz Orbán-kormány hat legnagyobb bakija
-
Inkább írkáljatok a SOTEAz Orbán-kormány hat legnagyobb bakija
-
Az egykulcsos adó igazságosAz Orbán-kormány hat legnagyobb bakija
-
Józing Antal értékelőjeAz Orbán-kormány hat legnagyobb bakija
Aktuális
Ajánlatunk
Kimozduló - Programok
Interaktív





.jpg)

