Egymilliomodik duplakuplung a szombathelyi LuK-ban

2014.08.19. 17:52

A szombathelyi gyárnak nem kell aggódnia a jövő miatt – hangzott el azon a keddi vállalati ünnepségen, amelyen a duplakuplung terület munkatársai vettek részt.

Ismét egy fontos mérföldkövéhez érkezett az LuK Savaria Kft.

A cég kedden koradélután ünnepelte az egymilliomodik duplakuplung elkészültét.

Szilágyi Sándor szegmensvezető és Nagy Péter termelési vezető egyaránt köszönetet mondott a kollégáknak az elmúlt időszak sikereiért, egyben felhívták a figyelmet a szombathelyi duplakuplung-termelés gyors felfutására.

2012-ben még úgy kalkuláltak, hogy egy-másfél műszak elég lesz az igények kielégítésére, de hamar kiderült, hogy a három műszak is alig elég.

2013-ban már félmilló ilyen terméket állított elő a szombathelyi gyár, és idén ezt a számot már augusztusra sikerült elérniük.

A jövő szintén biztatónak tűnik, hiszen a szigorodó környezetvédelmi normák azt követelik, hogy minél több duplakuplung kerüljön az autókba.

Michael Reinig, az LuK Savaria Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: a duplakuplung kiemelten fontos termék a cég számára. Nemcsak azért, mert gyártásának elindításával sikerült továbblépési utat találni egy nehéz időszakban, hanem azért is, mert a segítségével a szombathelyi gyár bebizonyította az anyacégnek, a mennyiség gyors felfuttatása mellett a magyar gyár teljesíteni tudja az elvárt, magas minőségi követelményeket. Mindennek még jelentősége lehet a gyár jövője szempontjából – mondta az ügyvezető.

Michael Reinig gondolatmenetét erősítette meg az ünnepségen szintén jelenlevő Joachim Hoffmann úr. A termékvonal vezetője elismeréssel szólt a szombathelyi gyárban folyó munkáról, mind mennyiségi, mind minőségi oldalról, hangsúlyozta mindezt a németországi központban figyelembe fogják venni a jövőt érintő döntéseknél. A vevők egyébként nagyon elégedettek az itteni termékekkel, így a szombathelyi gyárnak nincs miért aggódnia a jövő miatt, éppen ellenkezőleg, új termékek gyártása kerülhet az LuK Savariába – hangzott el.

Az ünnepség végén a vezetők és a kollégák emléktárgyakat vehettek át, közös fotózáson, illetve egy kis állófogadáson vettek részt.

Fotó: Czika László

 

Galéria

.