Gépészmérnök-képzés: szerződést kötöttek a hallgatók és a cégek

2015.09.04. 13:29

A cégek közül a legtöbb, tizenhat hallgatót az LuK Savaria Kft. fogadja.

Czika László fotóival.

Ünnepélyes keretek között szerződést írtak alá a Savaria Egyetemi Központ Természettudományi és Műszaki Karának (TTMK) duális gépészmérnök-képzésben részt vevő hallgatói az őket képző vállalatokkal csütörtökön.

Az egyetemi központban megrendezett ünnepségen – ahogy azt több megszólaló megemlítette a beszédében – a főszereplő természetesen az a 80 elsőéves volt, akik ott lehetnek a most induló képzés első évfolyamában. Közülük 55 a duális, míg 25 a hagyományos képzésben vesz részt.

De az esemény jelentőségét bizonyítja, hogy az egyetem és a fogadó cégek vezetőin, illetve képviselőin kívül a szombathelyi városvezetés, a Vas megyei vezetők egyaránt képviseltették magukat.

Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora történelmi napnak nevezte a szerződés aláírásának napját. Emlékeztetett, hogy két és fél éves megfeszített munka eredménye a képzés indítása, amelyet „sokszögű játéknak” nevezett, hiszen új lehetőségekkel kecsegtet minden résztvevőt.

A rektor hozzátette: biztosak a képzés alapjai, és abban is hisz, hogy a továbbiakban szükséges laborfejlesztésekre is lesz majd kormányzati forrás.

Németh István, az NYME TTMK tudományos és gazdasági dékán-helyettese Hende Csaba honvédelmi miniszter levelét olvasta fel, amelyben Szombathely országgyűlési képviselője leírta, a duális gépészmérnök-képzés elindításával új fejezet kezdődött a szombathelyi felsőoktatás történetében. Remélhetőleg olyan hallgatók kapnak majd a képzés végén gépészmérnök diplomát, akiknek megéri sok fizetést adni, és nem gondolnak arra, hogy elhagyják a megyeszékhelyt, a város pedig az új szakemberek munkába állásával még sikeresebbé váló cégeket mondhat magáénak.

Szigeti Ádám, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője úgy vélekedett, hogy a képzés már az új felsőoktatási stratégiát jelenti, hiszen ebben a fejlesztési irányokat a minőség, a hatékony erőforrás-felhasználás, a teljesítményelvűség, valamint a munkaerőpiachoz történő alkalmazkodás mentén határozták meg. A gépészmérnök-képzés mind a négy feltételt teljesíti, ezáltal fenntartható, és akár más, ma még az útját kereső intézmény számára szolgálhat mintául.

A főosztályvezető szólt arról is, hogy a Savaria Egyetemi Központnak nem tudományegyetemként kell működnie, hanem alkalmazott tudományok egyetemeként, ami a korábbi főiskolai szintnek felel meg, de annak modernizált fajtája. Egy ilyen intézménynek is megvan a maga fontos szerepe és helye a felsőoktatás rendszerében: a helyi és a regionális munkaerő-piaci igények kielégítése.

Harangozó Bertalan kormánymegbízott azt mondta, ha a Budapesti Műszaki Egyetem a mérnökképzés zászlóshajójaként definiálja magát, akkor a szombathelyi egyetem arra törekszik, hogy erős cirkáló legyen.

Majthényi László megyei közgyűlési elnök a képzés létrejötte érdekében megvalósult, hazánkban egyedülálló együttműködést méltatta. A huszonegyedik század követelményeinek megfelelő válasz született a térség munkaerő-piaci kihívásaira – tette hozzá.

Puskás Tivadar polgármester arról beszélt, hogy a város jövőjét a tudásbeli gyarapodásban látja. Elárulta, bár szerette volna, ha minél gyorsabban, már egy évvel korábban indul a képzés, de erre nem volt lehetőség. Mégis minden a megfelelő időben és módon történt, látta be utólag.

A beszédeket követően a képzésben jelenleg résztvevő kilenc cég és jelképesen, a többiek nevében egy-egy hallgató aláírta a hallgatói szerződését.  

Galéria

.