A szombathelyi LUK-ban járt a német DTM-sztár

2014.05.30. 08:52

Mike Rockenfeller, a német túraautó-bajnokság tavalyi bajnoka a hétvégi budapesti futam előtt az LuK Savaria Kft. vendége volt.  A versenyt vasárnap élőben közvetíti az m1.

26 év után visszatér a Hungaroringre a német túraautó-bajnokság (DTM).

A látványos és népszerű technikai sportban 9 csapat 23 pilótája versenyez Audi, Mercedes és BMW autók volánjai mögött.

A sport jelenleg egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja a német Mike Rockenfeller, aki Audijával tavaly bajnok lett, és két futam után idén is vezeti a tabellát.

A sportoló csütörtökön az LuK Savariában egy közel egy órás beszélgetésen vett részt. A találkozó magyarázata: a versenyző fő szponzora a Schaeffler-csoport, amelyhez az LuK Savaria is tartozik.

Az esemény első felében Michael Reinig ügyvezető igazgató és Magdics Gábor termékfejlesztési vezető faggatta a bajnokot, aki elmondta: az autóversenyzést 9 éves korában gokarttal kezdte, és ahogy jöttek az eredmények, úgy sikerült feljebb és feljebb lépnie. Először a Porsche-csapathoz került, majd 2007-től a DTM Audi csapata következett.

„Azt hiszem, a DTM az európai túraautó-kategória csúcsa, hiszen három olyan gyártó, mint az Audi, a BMW és a Mercedes adja az autókat” – mondta el Mike Rockenfeller.

Abszolút elégedett a helyzetével, a Schaeffler-autóval és az eredményeivel, amibe beletartozik a Le Mans-i 24 órás autóversenyeken való sikeres szereplés.

A versenyről és a technikai részletekről megtudtuk: a DTM-ben sokkal kiegyenlítettebbek az esélyek, mint a Forma 1-ben. Ennek egyik oka a fent említett három kiváló autómárka, a másik a szigorú, kötelezően előírt műszaki paraméterek, amelyek magukba foglalják a meghajtást, a fékeket és sok egyéb alkatrészt is. 

Az autók kívülről úgy néznek ki, mint az utcai társaik, valójában azonban nagyon speciális, vezetővel együtt mindössze 1100 kilogrammos, de 500 lóerős gépek ezek, aakár  3G-vel is be tudják venni a kanyarokat. 

A kötelezően egységes műszaki megoldások miatt nagyon sok múlik az olyan apróságokon, mint a keréknyomás, az aerodinamika, a rugózás, a futómű és egyéb számos finombeállítás; és természetesen mindezekhez jön még a vezető tudása.

Mike Rockenfeller – aki tavasszal már részt vett a csapattal egy budapesti tesztfutamon, és meglepődött, amikor a Liszt Ferenc repülőtéren rajongók csoportja várta, autógrammot kérve - igényes, technikás és nehéz pályának tartja Hungaroringet.

A sportoló elmondta: szeretné megnyerni a vasárnapi budapesti futamot, illetve megvédeni bajnoki címét, ugyanakkor az említett kiegyenlített mezőny miatt ez nem egyszerű feladat.

Mike Rockenfeller - aki a találkozó előtt megnézte a szombathelyi üzemet – a beszélgetés alatt többször is elismeréssel szólt az LuK-nál folyó tevékenységről, megemlítve a motiváltság és a csapatmunka fontosságát.

A beszámoló után a cég jelen levő munkatársainak lehetőségük volt kérdéseket feltenniük a versenyzőnek, és sokan éltek is ezzel.

Többen a mélyebb technikai részletekre voltak kíváncsiak, de voltak kérdések a felkészülés, a vezetéstechnika és a szponzoráció területéről is.

Az informatív, jó hangulatú találkozó végén Mike Rockenfeller közreműködésével a kisebb ajándékok mellett jegyeket sorsoltak ki a hétvégi budapesti futamra, illetve lehetőség volt az autogram-kérésre és a versenyzővel történő közös fotózásra is.

A DTM verseny főfutamát vasárnap 13.15-kor élőben közvetíti az m1 csatorna.

Fotó: Czika László

.