Alpokalja-Online
2012. február 9. csütörtök
Ma: Abigél névnap
Holnap: Elvira névnap

Macskák, Az Operaház fantomja, Páratlan páros - nem mindennapi jubileumok a Madách Színházban



Magyarországi színpadokon nem mindennapi jubileumokat ünnepel a következő hetekben a budapesti Madách Színház: a Macskák 1300. előadásához érkezik vasárnap, majd februárban Az Operaház fantomja és a Páratlan páros szerepel a teátrum műsorán a 600., illetve a 850. alkalommal.

Mint a színház igazgatója, a Macskákat rendezőként jegyző Szirtes Tamás az MTI-nek felidézte, Andrew Lloyd Webber musicaljét közvetlenül a londoni ősbemutató után, 1983. március 25-én láthatta először a budapesti közönség. A hazai premier óta eltelt huszonhét évben az előadást több mint 1,5 millió néző tekintette meg, ezzel a produkció minden magyar színházi rekordot megdöntött.

A Macskákban összesen mintegy 200 művész szerepelt a bemutató óta, Póka Éva például csaknem három évtizede alakítja Cassandrát. A vasárnapi jubileumi előadásban a legelső szereposztástól kezdve számos egykori közreműködő is fellép, ismét macskajelmezt ölt a tervek szerint például Haumann Péter, Bencze Ilona, Kovács Kriszta és Szakály György is - árulta el Szirtes Tamás.

Andrew Lloyd Webber másik nagy sikerű zenés darabja, Az Operaház fantomja szabad felhasználási engedélyét csupán hosszú várakozás után tudta megszerezni a Madách Színház, a csak 2003 júliusában megtartott bemutató ellenére azonban a budapesti teátrum produkciója 2010. február 7-én már a 600. előadáshoz ér.

Mint Szirtes Tamás elmondta, a jubileumi este különlegessége lesz, hogy három-három Fantom, Christine és Raoul lép színre, a hármas szereposztás tagjai ugyanis stafétaszerűen váltják egymást a különleges alkalom tiszteletére.

Ray Cooney vígjátékát, a Páratlan párost február 12-én a 850. alkalommal adja elő Cseke Péter, Tóth Enikő, Lőte Attila és Szerednyey Béla. A Pethes György által rendezett komédia a 2009/2010-es évadban a Thália Színházban vendégeskedik, így az ünnepi előadásnak is a Nagymező utcai teátrum ad otthont.
 




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

Az ötvenes években épített iskola ablakai rosszul zárnak, a nagy szélben átsüvít a levegő a tantermeken.

Aktuális

Egy nő autójával előzés közben megcsúszott a jeges úton. A tűzoltók szabadították ki a járműből.

Csuklóból kellett amputálni annak a fiatalembernek a kezét, akinek a tenyerében felrobbant egy petárda a Vas megyei Perenyén.

A tisztújító taggyűlésen Mesterházy Attila pártelnök is részt vett.

Tamarin a bécsi állatkertben

A nagybajuszú majmocskák egy tévedésnek köszönhetően kapták nevüket.

A fiatalember súlyosan megsérült.

A fogásnem legrangosabb nemzetközi versenyei közé tartozó nagydíjon 18 ország jelezte részvételét.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Orbán Viktor

A politológusok is elmondják a magukét.

Az egyik járműből a tűzoltók szabadították ki a sérültet.

A február 8-i program megváltozott a szombathelyi Café Freiben. Viszont videoklip-pályázat indul diákoknak.

A járművek a 80-100 centiméteres vízbe merültek.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink