Alpokalja-Online
2012. február 4. szombat
Ma: Ráhel névnap
Holnap: Ágota névnap

Maffiapéntek: Új sorozat a Duna Televízióban



A főnökök főnöke első epizódját február 12-én, pénteken 21.45-kor láthatják.

A Duna Televízió február 12-én új tematikus sorozatot indít MAFFIAPÉNTEK címmel, amelyben a titkos bűnszervezetet bemutató, valós eseményeket feldolgozó televíziós filmeket, filmsorozatokat és dokumentumfilmeket láthatnak a nézők.

Elsőként egy 12 részes sorozatot tűz műsorára a Duna Televízió, amely minden idők egyik legnagyobb és leghírhedtebb maffiavezére, Salvatore „Totó” Riina életét dolgozza fel 1943-tól 1993-ban bekövetkező letartóztatásáig. A főnökök főnöke című tévéfilmsorozat Olaszországban nagy vihart kavart. A mintegy 3500 szereplőt felvonultató 15 millió eurós költségvetésű filmet értelmiségiek és társadalomkutatók azzal támadták, hogy pozitív képet fest a maffiáról, és ezzel rossz példát mutat a felnövekvő generációnak. A sorozatot egyébként maga Totó Riina is figyelemmel kísérte a cellájából, és elmondása szerint különösen elégedett volt a főszereplő, Claudio Gioé alakításával.

A valós személyekkel valós eseményeket szinte dokumentarista pontossággal bemutató film két újságíró, Giuseppe D’Avanzo és Attilio Bolzoni könyvén alapul. A szegény szicíliai kisvárosban, Corleonéban élő 13 éves Totó Riina élete egyik percről a másikra megváltozik, amikor édesapja és öccse egy bombarobbanás következtében életét veszti. A kamasz fiúra hirtelen rászakad a családfenntartói szerep, amivel nehéz megbirkózni a háború sújtotta Olaszországban. Látszólag nem marad más út, csak az, hogy csatlakozzon a helyi nagymenőkhöz és ezzel elinduljon a bűnözés rögös, de biztos megélhetést nyújtó útján. Társai lesznek ebben hű cinkosai, Bernardo Provenzano, aki a szicíliai maffia legerősebb szárnya, a Corleone-klán keresztapja lesz és a Cosa Nostra harmadik legfontosabb főnökévé váló, Calogero Bagarella, valamint a forgatókönyvírók által kitalált negyedik barát, Biagio Schiro, aki már az első komoly balhé után szembe fordul társaival és kitartó tanulással rendőrkarriert épít.

A főnökök főnöke első epizódját február 12-én, pénteken 21.45-kor láthatják.

Az első „Maffiapénteken” az olasz sorozat után, 22.35-kor a Drót negyedik évadját kezdi vetíteni a Duna Televízió. A helyszín Baltimore, az Egyesült Államok keleti parti nagyvárosa, ami a jelentősebb metropoliszok mellett csak lesajnált vidéki településnek számít. Nyomor és kábítószer, bűnözés és korrupció, hatalmi játszmák és reménytelen sorsok – a helyszín lehetne bármely más város a világon, a játékszabályok lényegében ugyanazok.

A Drót negyedik évada ismét egy újabb színterét mutatja be a baltimore-i társadalomnak: az utca, a kikötő és a városháza világa után az iskola a következő terep, aminek működési mechanizmusába bepillanthatunk, miközben folytatódik állandó szereplőink, a rendőrség nyomozóinak küzdelme a helyi drogmaffia ellen.

A sorozat alkotója, Ed Burns személyes tapasztalatokra épített: a rendőrségnél eltöltött húsz év után egy baltimore-i általános iskolában helyezkedett el tanárként. „Egy ilyen helyen, mint Baltimore, az iskolák nagy része úgy indul neki a tanévnek, hogy nincs minden tanári állás betöltve – nyilatkozta Burns. – „Ha az embernek megvan keze, lába, a két szeme, akkor már tárt karokkal fogadják. Erre a munkára pszichológiailag lehetetlen felkészülni. Ami engem illet, a vietnami háborús élményeim segítettek megoldani a mindennapos problémákat.

Ezek a gyerekek nap mint nap látnak az utcán embereket meghalni. Az első évben, amikor tanítottam, a 120 tanítványom közül 13-at lelőttek. Hetedikesek voltak. És mindegyikükről igaz, hogy erőszak áldozatai voltak vagy így, vagy úgy. Amikor betesszük őket egy osztályterembe, és valamiféle tantervet akarunk rájuk kényszeríteni, itt is bekapcsolnak a túlélési stratégiák…

Aztán nagy ritkán adódik egy szempillantásnyi idő, amikor lehet tanítani. Igazából azonban nem teszünk mást, mint példát mutatunk az odafigyelő, a gondoskodó magatartásból.”

A Drót 4. évadát február 12-től, péntek esténként 22 óra után láthatják a Duna Televízió MAFFIAPÉNTEK sorozatában.
 




Csatlakozz Facebook oldalunkhoz Te is!

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

.

Írja be a választ csupa kisbetűvel írva!

Aktuális ajánlatunk:

Valentin-bál Szombathelyen 2012

Aktuális

A vasúttársaság egyelőre a téli menetrendet sem vezette be.

Aktuális

Nemesi Gáborné elektromos olajradiátornál melegszik a konyhában a szombathelyi Szűrcsapó utca 24-es számú házban,

Ha minden simán megy, hétfőre már a ház valamennyi lakásában lesz gázszolgáltatás.

Kígyó a kertben

A főszerepben egy magyar lány és egy nagyon gázos kígyó.

Strén Tibor és Tóth Gábor

Fennállása óta eddig 148 millió pályázati összeget sikerült megnyerni a büki TDM-szervezetnek.

Alakuló találkozót tartott Szombathelyen a 4K! Vas megyei csoportja. Az eseményen részt vett Nagy András, a szervezet szóvivője is.

Tiborcz János korábban Zala megyét vezette.

A Hold körül kialakuló fényes kör, az úgynevezett halo-jelenség látható az esti égbolton Veszprém felett

A fotók tegnap éjjel készültek Veszprémben.

Horváth Boldizsárt nevezték ki a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Szombathelyi Képzési Központjának igazgatójává.

Jön a Snow Patrol, az Iggy & the Stooges, a Lostprophets és Katy B.

A Dr. Kneffel Pál-előadóterem névadóünnepsége Szombathelyen

Az ünnepségen többek között megjelent Paller Judit országos tisztifőorvos, Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Puskás Tivadar polgármester is.

A Czeglédy Csabához köthető cég az összeget mint győzelmi prémiumot ajánlja fel a csapat tagjainak.

Bécsi állatkert

Néhány hónap alatt a második veszteséget kénytelen elkönyvelni a Schönbrunni Állatkert.

A legszebb alkotások 70 ezer darab újrapapír füzetnek a borítóját díszítik majd.

Ajánlatunk


Programnaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
 
 
 

Népszerű a Facebookon

Facebook

Partnereink