Két napos magyar kultúra napja a műszaki szakképzőben

2015.01.26. 10:05

Az idei évben rendhagyó módon két nap is a Magyar Kultúra Ünnepe volt a Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskolában. Január 22-én egy kiállítás nyílt az iskola Puskás Galériájában Pittman Zsófia falvédőiből. A kiállítást Bodó Judit tanárnő szervezte.

Ezzel egy időben az iskola Határtalanul termében két ünneplőbe öltözött osztály bekapcsolódott az Együtt szaval a nemzet akcióba: élő internetes kapcsolattal Jordán Tamás színművész vezényletével elmondták együtt a Himnusz elő versszakát, majd Vörösmarty Szózat című versét végig. Az iskola diákjai tavaly is részt vettek ebben az országos versmondásban.

Január 23-án diákok és tanárok hagyományos műsorát szervezték meg. A zsúfolásig megtelt ebédlőben a Himnusz közös éneklése után műsor főszervezője méltatta a sokszínű, nemzetet összetartó magyar kultúrát, majd egymást váltották a műsorszámok: versek, zene, néptánc, vidám iskolai jelenet, vásári komédia.

Kányádi Sándor versét Bodó Judit tanárnő mondta el, majd hangszeres diákok következtek, hallhattunk gitárzenét, kürtmuzsikát. Az egyik zenei számban együtt zenélt és énekelt tanár és diák. A 9.A osztály egy csoportja vidám tanügyi jelenetet mutatott be a hóbagolyról, vagyis inkább arról, hogy ússzák meg diákok és tanár együttes erővel a tanfelügyelői látogatást. Egy tánc erejéig a néptánc is része volt a délelőttnek, egy 9. A osztályos fiú nővérével vasi ugrós táncot hozott a műsorra. Nem maradhatott el a tanárok most már hagyományosnak mondható játéka sem: vidám vásári komédiát mutattak be a beteg disznóról ( vagy inkább a gazdájáról?).

Mire a záró műsorszáma, az iskola tanári zenekarának fellépése következett, igazi vidám, felszabadult hangulatot teremtett a sok kedves műsorszám. Joci Fater és a Band így egy tartalmas, diákokat, tanárokat egyaránt megmozgató műsort zárhatott: mely számokban így jeleníthető meg: 12 szereplő tanár, 18 szereplő diák, 11 műsorszám, mintegy 200 lelkes diák és tanáraik a nézőtéren.

Összefoglaló a rendezvényről:

 

.