A magyar szoláriumok 96,5 százaléka nem felel meg az EU-szabványnak

2010.02.24. 17:23

A vizsgált szoláriumok 96,5 százaléka nem felelt meg a sugárzás erősségére vonatkozó 0,3 watt/négyzetméterben maximalizált európai uniós szabványnak, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) kereskedelmi és piacfelügyeleti hatósága által 28 helyszínen végezte.

Az Európai Bizottság által támogatott szoláriumakció keretében 10 uniós országban folytattak ellenőrzéseket 2008 szeptembere és 2009 decembere között. A magyarországi eredmény kirívóan rossz volt.

Cserti Istvánné, az MKEH piacfelügyeleti osztályának vezetője egy budapesti szakmai fórumon elmondta, hogy a szoláriumokra vonatkozó uniós szabványt Magyarországon 2009-ben vezették be, korábban a berendezések UV-sugárzás kibocsátását nem szabályozták.

A sugárzás szintjének csökkentése azért került fókuszba, mert unió szerte növekszik az aggodalom a bőrrákos megbetegedések miatt.

Az uniós szabvány szerint a szolárium üzemeltetője köteles tájékoztatni az UV sugárzás káros hatásairól és a berendezéseket 18 éven aluliak nem használhatják. Cseri Istvánné elmondta, hogy a stúdiók többsége az utóbbi két előírást sem tartotta be.

Az ellenőrzés több más országban is negatív képet mutatott, például Belgiumban, ahol nyolcvan százalék feletti volt a nem megfelelőséget mutatója, ezért a szoláriumakciót 2010 januárja és 2011 decembere között tovább folytatják, immár 12 ország közreműködésével tájékoztatott az MKEH osztályvezetője.

A hatósági ellenőrzésnek jogi következménye nincs, de részét képezi az európai uniós jogharmonizációnak, amely során az tagországok fokozottabban érvényesítik a szolárium napágyakra vonatkozó szabványt.

Cserti Istvánné szerint a magyarországi üzemeltetők többségét nem lepte meg az ellenőrzés eredménye, a vállalkozások is körülbelül ekkora arányra számítottak. Az osztályvezető szerint az üzemeltetők főként a konkurencia nyomásával indokolták a negatív eredményt, a magasabb UV sugárzású gépekkel ugyanis gyorsabb barnulás érhető el.

Kovács Zoltán, a Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület elnöke az MTI-nek nyilatkozva úgy becsülte, hogy a magyar szolárium szalonok 80-90 százalékában 0,3 watt/négyzetméternél nagyobb sugárzáserősségű berendezések működnek (az átlag 0, 85 watt/négyzetméter).

Az elnök biztosított arról, hogy a jogharmonizáció során az egyesület teljes körűen együttműködik a hatóságokkal és a szalonok személyzetének képzését is segíti. Az egyesület tagjai a jövőben zöld matricával jelölik a szabványnak megfelelő és piros matricával az annak nem megfelelő gépeket.

Kovács Zoltán elmondta, hogy a kisebb sugárzáserősségű gépekre való fokozatos átállás azzal jár, hogy a barnulási idő némileg hosszabb lesz a szoláriumozás során és az üzemeltetők áremelésre kényszerülhetnek.

Hozzáfűzte azonban, hogy a bőrrák és az UV-sugárzás összefüggésével kapcsolatos álláspontot számos orvos már elavultnak tartja és felhívta a figyelmet a szoláriumozás D vitamin termelő hatására.

.