Hirdetés

Magyarországon divat lett a kalandpark-építés

2010.03.29

 Új divathullám jellemzi a hazai turisztikai fejlesztéseket: az elmúlt években gombamód szaporodtak Magyarországon a gyakorlatilag sportos attrakciókat felvonultató erdei vidámparknak tekinthető kalandparkok; az eddigi példák alapján magán- és állami cégek, valamint önkormányzatok is szívesen vágnak hasonló fejlesztésbe, amelynek megtérülését 5-10 évre tervezik - írta a Világgazdaság hétfői számában.

Hirdetés

A legújabbat és egyben az eddigi legnagyobbat, az egymilliárd forintos beruházásból megvalósult Zemplén Kalandparkot nemrég adták át Sátoraljaújhely közelében, az összesen egymilliárd forintos beruházáshoz a város önkormányzata 500 millió forint volt uniós forrást kapott, a többit önerőből biztosította.

Tavaly is több kalandpark épült, júliusban nyitotta meg kapuit a Veszprém megyei Kislőd határában a Sobri Jóska Bakonyi Kalandpark, a több mint 200 millió forintos beruházás a tulajdonosok számításai szerint 10 év alatt térül meg.

A lap által megkérdezett parkok mindegyike tavaly a válság ellenére is növelni tudta látogatói számát, és az idén is jó szezonra számítnak.

A kalandparkok vezetői a lapnak elmondták, hogy vendégeik zöme a saját régiójukból, illetve Budapestről érkezik, de külföldi érdeklődők is gyakran megfordulnak náluk, főként Németországból, Ausztriából, valamint Dániából és Svédországból.

Hirdetés