A szombathelyi Mesebolt Bábszínház - tervek és évértékelő gondolatok

2014.06.18. 11:20

A bábszínház ebben az évadban is az építkezés, fejlesztés időszakát élte.

Néhány gondolat a 2013/2014-es évadról 

 Gyakorlatilag az évad nagyobb része szóló, illetve két- háromszemélyes előadásokra épült.  Ebben az évadban a tavalyihoz képest is jelentősen nőtt az elfoglaltság. A meglévő 17 fős társulat  361 előadást, 15 bemutatót és számtalan felújítást teljesített.  

Az évad 15 bemutatójából 9 óvodásoknak, kisiskolásoknak szóló bábszínházi ill. gyermekszínházi előadás.  

Ezek közül három együttműködés eredménye. A Budapest Bábszínházzal a hottói Magamura Alkotóműhellyel és a Kőszegi Várszínházzal is szövetkeztünk egy-egy produkció létrehozására. Hagyományainkhoz híven idén is készült egy pöttöm színházi játék, melyet az 1-4 éves korosztálynak játsszunk.

Színpadra állítottak 4 speciális foglalkoztató játékot és egyedi, különleges produkcióval szórakoztatták az utasokat a szombathelyi vasútállomáson a bábszínházi világnapon.  

Az óvodás és iskolás csoportoknak szóló hagyományos őszi és tavaszi Mesebolt Bérlet mellett két új sorozatot is indítottunk. 

Az elmúlt esztendőben összeállítottunk egy vándorkiállítási anyagot is. A bábokat, fotókat, plakátokat, terveket tartalmazó anyagból 5 helyszínen, 5 szombathelyi általános iskolában nyílt kiállítás.   

Országos és nemzetközi fesztiválok 

2013. november  

 „Nézz egy nagyot!” VII. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle, Budapest -  Tá-Ti-Ti, Madarak voltunk, Pinokkió 

A rendezvényre előzsűrizés után az országból 22 gyermek- ill. ifjúsági előadás kapott meghívást. Mindhárom előadásunk kiérdemelte a Szemle Diplomáját. 

2014. március  

Bábu Fesztivál, Budapest - Én vagyok én, te vagy te; Tíz emelet boldogság  

2014. március 

Deszka – Gördeszka Fesztivál, Debrecen – Madarak voltunk, Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése 

2014. május 

VII. Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházak  Biennáléja 

 Versenyprogram: Vitéz László – Az elásott kincs 

 OFF program: Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése; egy héten át foglalkoztató- és zenés  játékok, előadásrészletek a fesztivál családoknak szánt szabadtéri programjában 

Kovács Géza kapta az 1. alkalommal odaítélt Kemény Henrik-díjat 

2014. május 

Varsói Nemzetközi Gyermekszínházi fesztivál – Madarak voltunk 

2014. június  

Pécsi Országos Színházi Találkozó OFF program – Dobronka cirkusz, világszám!; Vitéz László – Az elásott kincs 

2014. június 

XVI. Találkozás – Nemzetközi Színházi Fesztivál, Nyitra – Dobronka cirkusz, világszám! 

2014. június 

Bialystocki Nemzetközi Bábfesztivál – Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése 

 

Tervek a 2014/2015-ös évadra 

Az elkövetkező évadban a nagy klasszikus meséket állítjuk előtérbe: 8 új előadást és 1 új foglalkoztató játékot tervezünk.  

2015. tavaszi bérletünk is legalább ennyi érdekességgel szolgál majd, hiszen lesz Wilhelm Hauff mese, Tündér Lala, valamint új mesét ír számunkra Varró Dániel. 

Újdonság, hogy középiskolásoknak készítünk osztályterem színházi előadást az Iliászból. S természetesen újabb pöttöm színházi előadással is jelentkezünk. 

Az új foglalkoztató játék - kapcsolódva a város programjaihoz - Szent Márton életéből merít. 

Az évad végén Jeles András dolgozik majd nálunk. Egy újabb felnőtteknek szóló előadást állít színpadra. 

Újra lesz Zenés Gyermekszínházi Bérlet iskolásoknak, és megszervezzük az Oladi Mesebérletet is. 

Folytatjuk a hétvégi matinékon a más színházi műhelyeket bemutató sorozatunkat.  

 

Bemutatók: 

VITÉZ LÁSZLÓ - Az elásott kincs 

A bemutató időpontja: 2013. szeptember 22. 

PETER BICHSEL-SZABÓ BORBÁLA: ÉN VAGYOK ÉN, TE VAGY TE 

A bemutató időpontja: 2013. szeptember 29. 

SZÁSZ ILONA:  AZ ÖRDÖG KÚTJA – vasi mende-mondák 

A bemutató időpontja: 2013. november 2. 

A Százholdas pagony meséi 

A bemutató időpontja: 2013. november 3. 

RÁKOS PÉTER: MUMUS A PADLÁSON 

A bemutató időpontja: 2013. december 1. 

Gimesi Dóra: Tíz emelet boldogság  

– A Budapest Bábszínházzal közös előadás 

A bemutató időpontja: 2013. december 20. 

DOBRONKA CIRKUSZ,  VILÁGSZÁM! 

a Magamura Alkotóműhellyel közös előadás 

A bemutató időpontja: 2014. február 9.  

Markó Róbert-Tengely Gábor : A harmadik hableány 

A bemutató időpontja: 2014. április 27. 

SZÁLINGER BALÁZS: CSODALÁMPA 

A Kőszegi Várszínházzal KÖZÖS ELŐADÁS 

A bemutató időpontja:2014. július 7 Kőszeg 

Pöttöm színházi előadás: 

Szerelmükből születtem én - családi zajmese a legkisebbeknek  

A bemutató időpontja: 2013. december 18. 

A bábszínházi világnapra készített játék: 

JEGYBEN JÁRUNK  

A bemutató időpontja: 2014. március 21. 

 

TERVEK A KÖVETKEZŐ ÉVADRA 

Bemutatók 

  • Tikirikitakarak - Új pöttöm színházi előadás  

1-4 éveseknek szóló előadás 

A bemutató tervezett időpontja: 2014. október 

 

  • Jevgenyij Svarc: Az elvarázsolt testvérek 

nagyszínpadi produkció óvodásoknak és iskolásoknak 

Bemutató: 2014. október 26.   

 

  • Krystyna Milobedzka - Falkiewicz : A haza 

nagyszínpadi előadás iskolásoknak 

Bemutató: 2014. december 7. 

 

  • Kormos István: Vackor az óvodában 

kamaratermi előadás óvodásoknak 

Bemutató: 2014. december 7. 

 

  • Hideg szív 

nagyszínpadi előadás iskolásoknak 

A bemutató tervezett időpontja: 2015. február 8. 

 

  • Iliász 

osztályterem színházi előadás középiskolásoknak 

A bemutató tervezett időpontja: 2015. március 22. 

 

  • Varró Dániel: Farkaskaland 

nagyszínpadi előadás óvodásoknak és iskolásoknak 

A bemutató tervezett időpontja: 2015. március 29. 

 

  • Szabó Magda: Tündér Lala 

nagyszínpadi előadás óvodásoknak és iskolásoknak 

 

  • József és testvérei 

felnőtteknek szóló előadás 

A bemutató tervezett időpontja: 2015. június-július 

 

Bérletek: 

Őszi Mesebolt Bérlet óvodásoknak: 

Őszi Mesebolt Bérlet iskolásoknak: 

Tavaszi Mesebolt Bérlet óvodásoknak: 

Tavaszi Mesebolt Bérlet iskolásoknak: 

Zenés Gyermekszínházi Bérlet 

Oladi Mesebérlet 

 

A hétvégi matinék színesítésére meghívott előadások 

A pincérfrakk utcai cicák (Vaskakas Bábszínház) 

Ha-Dede (Kabóca Bábszínház)- pöttöm színházi előadás 

Az égig érő fa (MárkusZínház) 

Karácsonyi csillag (Ziránó Színház) 

Vitéz László munkát keres (Pályi János) 

Babszem Jankó (Ziránó Színház) 

A fülemüle (MárkusZínház) 

A három kismalac (Ziránó Színház) 

A helység kalapácsa (MárkusZínház)

.