Miniszteri elismerés egy szombathelyi MÁV-vezetőnek

2012.04.20. 16:54

Csilléry Béla műemlékvédelmi díjat kapott.

A műemléki világnaphoz kapcsolódva idén is odaítélték a magyar műemlékvédelmi szakma díjait, valamint a műemlékek és a régészeti örökség megóvása érdekében kifejtett kiemelkedő munkát elismerő miniszteri kitüntetéseket, amelyeket pénteken a Parlamentben rendezett szakmai konferencián adtak át.

Az esemény keretében Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a műemlékvédelemért Forster Gyula-emlékérmet adományozott Csilléry Bélának, a MÁV ZRt. szombathelyi Pályavasúti Területi Központ vezetőjének a vasúti műemlékek fenntartásában, működtetésében és eredeti jellegük megőrzésében betöltött jelentős szerepéért.

Hivatalos indoklás:

Közel 40 éves pályafutása során a MÁV szombathelyi Igazgatósága területén az épületek, berendezések építését, felújítását, karbantartását irányította, felügyelte. Munkája során mindig kiemelten fontosnak tartotta a vasútállomások, megállóhelyek eredeti építészeti sajátságainak megőrzését, természetesen hangsúlyt helyezve a mai, korszerű igények kielégítésére is.
Mindent megtett azért, hogy a gyakran leromlott állapotú épületek felújítására olyan vállalkozót keressen és találjon, aki nemcsak a felújításban, de a megóvásban, az épület működtetésében is szerepet vállal. A szombathelyi MÁV Igazgatóság házi Múzeumának vezetője, egyben legnagyobb gyűjtője.
 

.