A Mérleg tegyen úgy, ahogy a szíve diktálja - napi horoszkóp 2016. november 25.

2016.11.25. 09:08

A Vízöntő anyagiak miatt kerülhet vitába párjával, A Baknak kisebb egészségügyi panaszokkal kell megküzdenie, az Oroszlán kapcsolata helyrehozatalán fáradozik.

Kos (március 21.-április 20.)
Nem kell sok erőfeszítést tennie a siker eléréséért és ezen nem is csodálkozik. Szinte természetesnek veszi, mert amit akar azt általában el is éri az életben. Igaz, hogy minden energiáját a célja elérésére összpontosítja, és még akkor sem keseredik el, vagy adja fel, ha a dolgok nem az elképzelésének megfelelően alakulnak. Optimizmusa minden nehézségen átsegíti. 

Bika (április 21.-május 20.)
Becsapva érzi magát, és szinte forr a lelkében a harag, mert önzetlenül ad és ezzel az illető gátlástalanul visszaél. Sajnos nincs mit tennie, túl kellene tennie magát az ügyön, mert nem tehet semmit sem. Már a bánat vagy a könnyek sem segítenek, ezért próbálja egyenlőre félretenni magában ezt az ügyet. Egy idő múlva biztos túlteszi magát a dolgon, addig ne foglalkozzon vele. 

Ikrek (május 21. – június 21.)
A Szaturnusz bolygó hatására a borúlátó hangulat uralja, majd hirtelen jókedvre derül és akkor már sokkal szebbnek látja a világot. Nehezen viseli a melankolikus időszakait, mert nincs hozzászokva, hiszen igyekszik minden helyzeten úrrá lenni. Életkedve, lelkesedése segítségével könnyedén és hamar megoldja a gondjait vagy egyszerűen gyorsan túlteszi magát rajtuk. 

Rák (június 22. – július 22.)
Egyik közeli hozzátartozója gondjai foglalkoztatják, és amiben csak tud, a segítségére siet. Jóindulata ellenére túl sok köszönetben nincs része, amit valamennyire saját magának is köszönhet. Ugyanis hajlik arra, hogy a kezébe vegye a dolgok irányítását anélkül, hogy kikérné a véleményét. Vigyázzon, mert a jó szándéka ellenére is bizony komolyan megbántódhat. 

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Bár kicsit későn, de minden erejével kapcsolata helyrehozatalán fáradozik, mert nem szeretné a párját elveszíteni. Már bánja, hogy túlfeszítette a húrt, és még kész csodának tartja, hogy a kedvese ilyen sokáig tűrte a méltatlan helyzetet. Igyekszik a kedvébe járni és minden sérelemért kárpótolni. Nagyon bízik benne, hogy még sikerül újra visszatalálniuk egymáshoz. 

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Amennyiben munkahely változtatáson töri a fejét, akkor a bőség zavarában szenvedhet, ami az állásajánlatokat illeti. Igaz, hogy a Jupiter bolygó már elhagyta a jegyét, de jótékony hatását, még érezteti. Gondot okoz a választás, de ha nem a szívére hallgat, hanem az eszére, akkor az anyagilag előnyösebb állást választja. A több pénzből többet is költhet. 

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Még az utolsó pillanatban is változtathat a tervén, most a legfontosabb a rugalmasság. Mivel nincs megkötve a keze, úgy tegyen, ahogyan a szíve diktálja. Csak a saját érdekét nézze, és ebben az esetben ne akarjon senkinek se megfelelni. A külvilág véleményével se törődjön, mert ha másokra hallgat, akkor nagy az esélye, hogy a két szék közül a pad alá fog esni. 

Skorpió (október 23. – november 21.)
Ügyesen megoldja még a legnehezebb feladatot is, és ez megelégedettséggel tölti el. Igaz, hogy a kelleténél erőteljesebb hangot üt meg, de kénytelen, ha eredményt szeretne felmutatni.  A sikert a határozott fellépésének és az okos érvelésének köszönheti, ennek ellenére szerencsére nem bízza el magát. Igazi skorpióként viselkedik, csak akkor csíp, ha muszáj. 

Nyilas (november 22. – december 21.)
Folyton ugyanazon az illetőn jár az esze, akit nagyon érdekes személyiségnek tart és szeretne közelebbi kapcsolatba lépni vele. Bár még egyáltalán nem ismeri, mégis az első pillanattól kezdve, ahogy meglátta úgy érzi, mintha már ezer éve ismernék egymást. Össze van zavarodva, mert nem tudja, hogy hogyan közeledjen felé, hiszen lehet, hogy egyoldalú a vonzódás. 

Bak (december 22. – január 20.)
Most, hogy kisebb egészségügyi panaszokkal kell megküzdenie, egyre jobban értékeli azt az időszakot, amikor még tökéletesen egészséges volt. Rájött, hogy nem szabad természetesnek venni azt az állapotot, hanem mindent meg kell tenni, hogy megőrizhesse az egészségét. Most ezért igyekszik teljesen átformálni a gondolkodását és egészségesebben élni.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Az anyagiak miatt, ami napon kellemetlen vitába keveredhet a társával, mivel enyhén szólva nem teljesen egyezik a felfogásuk a pénz szerepéről és a vele való bánásmódról. Elismeri, hogy Vízöntő jegyűként, nem képes a fogához verni a garast, de nem is szórja a pénzt. Ezért nem érti a párja igazságtalan vádaskodását. Úgy érzi, a szabadsága forog kockán.      

Halak (20. március 20.)
Mély benyomást gyakorol valakire, aki nem tud és talán nem is akar szabadulni a hatása alól. Kicsit zavarban van, mert izgatja a dolog, ugyanakkor nem szeretne közelebbi kapcsolatba lépni vele. Legalábbis egyenlőre, mert egészen más dologgal van elfoglalva, ami minden szabadidejét és energiáját leköti. Talán, akkor, ha nagyon kitartóan próbálja meghódítani.

.