A Bak problémáit hagyja a hálószobán kívül – napi horoszkóp 2016. december 19.

2016.12.19. 07:52

A Szűz minden feladatát egyszerre szeretné elvégezni, az Oroszlán kénytelen a kormányrudat kiadni a keze közül, a Bika ügyesen irányítja az ügyeit.

Kos (március 21.-április 20.)
Imád a központban állni és irányítani, de erre most sajnos nem lesz semmi esélye. Legjobb, ha beletörődik és elfogadja, hogy más pályázik erre a helyre, és mivel sokkal erőszakosabb az akaratát érvényesíteni is tudja. Köztudott, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg, ezért ne is erőltesse, hogy helyet cseréljenek. Bizakodjon, mert fordul majd a kocka.

Bika (április 21.-május 20.)
Ügyesen irányítja az ügyeit, és sikerre is viszi, amit elképzel. Természetesen a szerencse is nagyban közrejátszik, abban, hogy a célját ennyire könnyedén eléri, ezért fogadja el azt, amit a sors most ad, és ne legyen elégedetlen. Amennyiben ennek a lehetőségnek nem örül, akkor elképzelhető, hogy a sors bolygója a Szaturnusz, hamarosan még azt is vissza fogja venni.

Ikrek (május 21. – június 21.)
Nem érdemes túlságosan sokat gondolkodnia az ajánlaton, mert akkor mások gyorsan megelőzik. Kapkodnia természetesen nem szabad, de a tétlenkedéssel jelentős időt veszíthet. Ebben az esetben a gyorsaságnak és a határozott döntésnek nagy a jelentősége. Tudomásul kell vennie, hogy a Jupiter bolygó pozitív támogatása nem tart örökké, most kell élnie vele.

Rák (június 22. – július 22.)
Hosszan tartó szerelem titka, nem csak a kölcsönös vonzódás, hanem egymás megértése és elfogadása. A párkapcsolati problémáinak a végére kellene járnia, de ehhez alapos önismeretre lenne szüksége. Rák jegyűként hajlamos a féltésre és a túlzott gondoskodás álarca mögé bújtatott kisajátításra is. Lehet, hogy van benne igazság? Ám, ha nem inge, ne vegye magára!

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Kénytelen a kormányrudat kiadni a keze közül, igaz, hogy csak fájó szívvel teszi, de reálisan látja, hogy az érdekei ezt kívánják. Amennyiben előbbre szeretne jutni, kénytelen egy rövid időre megalkudni, de tisztában van vele, hogy csak egy kis időre kell visszavonulnia és a sors kárpótolja mindenért. Szerencsére reálisan látja, hogy a tettének mi a következménye.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Minden feladatát egyszerre szeretné elvégezni, mert gyorsan túl akar lenni rajta. Azonban ne felejtse el, hogy ebben a tempóban, amit önmagának diktál, sokkal több hibát véthet. Mivel szeretné, ha elismernék a munkáját, akkor viszont nem szabad hibát hibára halmoznia. Inkább kevesebb eredményt tegyen le az asztalra, de tökéletes munkát adjon ki a kezéből.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Ügyet se vessen az okvetetlenkedőkre, lépjen túl a történteken. Ne engedje, hogy bárki is elrontsa a kedvét, inkább élvezze a kedvesével eltöltött perceket. Nem kell meghallgatnia az jó tanácsokat sem, úgyis csak elbizonytalanítanák. Ebben az esetben is az a legfőbb feladata, hogy legyőzze a bizonytalanságát. Ne akarjon mindenkinek mindig megfelelni.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Vitás helyzetben törekedjék a helyzet minél hamarabbi rendezésére, mert ezzel sok álmatlan éjszakától kíméli meg magát. Fölösleges idegeskedés és bosszankodás sem tesz jót a szervezetének. Főleg a szívének és a gyomrának árt vele. Akár gyomorfekély kialakulásához is vezethet az állandó mérgelődés. Lépjen túl a dolgon, meglátja, sokkal jobban érzi majd magát.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Bátran próbálkozzon, mert kedvező fogadtatásra fog találni. Legfontosabb, hogy a félelmeit háttérbe szorítsa és bízzon magában, hiszen nagyon sok energiát fektetett idáig abba, hogy a célját elérje. Minél hamarabb lép és elindul az útján, annál hamarabb élvezheti az elért sikert és learathatja a munkájának a gyümölcsét. Esetleg kudarcra még álmában se gondoljon.

Bak (december 22. – január 20.)
Amennyiben nem jön álom a szemére annak több oka is lehet. Elsősorban a gondok, amivel még lefekvés után is túlságosan sokat foglalkozik. Nagyon fontos, hogy a problémáit hagyja a hálószobán kívül, ráér rajtuk rágódni felkelés után is. Attól nem kell tartania, hogy valaki megoldja ön helyett, biztos lehet benne, hogy megvárják. A jó alvás nagyon fontos.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Felesleges féltékenykedéssel ne mérgezze a kapcsolatát, mert ezzel sokat árt a szerelmüknek. Azt sohasem feledje el, hogy még a birkatürelmű ember is egyszer megunhatja a gyanúsítgatásokat, és betelhet nála a pohár. Az, hogy jogos vagy alaptalan a féltékenysége arról érdemes meggyőződnie, hogy fölöslegesen ne kelljen vívnia harcát a zöldszemű szörnnyel.

Halak (február 20. – március 20.)
Mindenféle pályázatok elkészítésre rendkívül alkalmas az idő, így ha ezen töri a fejét, akkor sikerrel jár, mert az égiek támogatják törekvésében. Az időt húznia nem ajánlatos, mert remek lehetőségektől eshet el. Késlekedéssel jelentős pénztől foszthatja meg pénztárcáját, és természetesen önmagát valamint családját. Kérjen segítséget, ha egyedül nem boldogul.

 

.