A Nyilas pénztárcája kezd kiürülni – heti horoszkóp 2016. december 26 - január 1.

2016.12.25. 19:38

A Bikát az újesztendőben majd rengeteg feladat várja, az Oroszlán végre kettesben lehet a párjával.

Kos (március 21.-április 20.)

Nem kell attól tartania, hogy unatkozni fog a héten, mert szinte egy percnyi pihenésre sem jut ideje. A vendégeskedésnek úgy érzi, hogy sohasem lesz vége, pedig jó lenne.

Bika (április 21.-május 20.)

Az újesztendőben majd rengeteg feladat várja, ezért arra törekszik, hogy elkerülje a stresszel teli helyzeteket. Ami sajnos önhibáján kívül csak többé – kevésbé sikerül.

Ikrek (május 21. – június 21.)

Nem úgy alakulnak a napjai, ahogyan eltervezte, emiatt nem a legrózsásabb a kedve. Ennek ellenére szerencsére mégsem keseredik el, hanem más programokat szervez.

Rák (június 22.- július 22.)

Az elért eredményei alapján meg lehet elégedve magával, ezért ne gyötörje magát, hogy többet is elérhetett volna. Különben is már eső után köpönyeg. Új év, új élet!

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)

Végre kettesben lehet a párjával, amire idáig a rengeteg elfoglaltsága miatt alig jutott ideje. Igyekszik mindenért kárpótolni, ami nem is olyan egyszerű. Ne essen túlzásba.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

Élvezi a semmittevést, de azért már vágyik egy kis testmozgásra a bőséges ünnepi menük után. Szeretne kimozdulni, kirándulni menni, és egy kis jó levegőt szívni.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

Élvezi, hogy békességben és szeretetben együtt töltheti az idejét a családjával. A rokonok látogatását sem találja megterhelőnek, sőt alig várja, hogy újra láthassa őket.

Skorpió (október 23. – november 21.)

Egy kis mellékkeresetre nyílik lehetősége, de ezt a feladatot nem kötelező elvállalnia. Alaposan fontolja meg, hogy mennyire van kedve feláldozni a pénzért a szabadnapjait.

Nyilas (november 22. – december 21.)

A pénztárcája kezd kiürülni, pedig még a költekezés java még hátra van. Emiatt egyre jobban fáj a feje, de egyáltalán nem szeretné, ha mások erről tudomást szereznének.

Bak (december 22. – január 20.)

Esélye sincs menekülnie a szerelem elől, mert olyan nagy hatást gyakorol az illető a szívére. Teljes mértékben felforgatja az eddig oly kényelmes és nyugalmas életét.

Vízöntő (január 21. – február 19.)

Kissé túlzásba vitte az ünnepi étkezéseket, emiatt ajánlatos lenne diétáznia vagy legalább kevesebb nehéz és zsíros ételt fogyasztania. Még nincs vége az ünnepeknek!

Halak (február 20. – március 20.)

Legyen mértéktartó az alkoholfogyasztásával, mert a szervezetét nagyon megviselheti a másnaposság. A mája ugyanis nehezen birkózna meg a nagy mennyiségű itallal.

.