A Szűz mindent félreért és megsértődik – napi horoszkóp 2016. december 4.

2016.12.04. 09:32

A Rák elfoglaltságra vágyik, a Kost lekötik a családjával kapcsolatos ügyek, a Szűz mindenben hibát keres.

Kos (március 21.-április 20.)
A családjával kapcsolatos ügyek teljes mértékben lekötik és emiatt nem képes kikapcsolódni. Rengeteg energiáját emészti fel azon igyekezete, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen. Azonban ez nem okoz gondot, hiszen nagyon energikus és lelkes. Inkább az idegi kimerülés veszélye fenyegeti, mert folyamatosan az optimális megoldásokon töri a fejét.

Bika (április 21.-május 20.)
Örömét leli benne és szívesen támogatja egyik közeli rokonát, akinek nem csak anyagilag van szüksége segítségre, hanem az okos tanácsaira is. Egy percig sem gondolkodott azon, hogy segítő kezet nyújtson felé, mert ismeri annyira, hogy minden adottsága meg van ahhoz, hogy boldoguljon az életben. Persze anyagi téren nem esik túlzásba, hisz a Bika jegyében született.

Ikrek (május 21. – június 21.)
Eljött az ideje, hogy búcsút vegyen azoktól a kapcsolataitól, amelyek már nem működnek, vagy csak bánatot és bosszúságot okoznak. Az elengedés sohasem könnyű, de remélhetőleg Ikrek jegyűként, minden jegynél könnyebben meg tudja tenni. Nem érdemes ragaszkodni ideje múlt dolgokhoz, mert addig, míg nem engedi el, nem vonzhatja be életébe az újat.

Rák (június 22. – július 22.)
Olyan elfoglaltságra vágyik, amivel eltöltheti a szabadidejét és még örömét is leli benne. Sok minden érdekli, de egyenlőre még nem horgonyzott le egyik elképzelése mellett sem. Sok minden akadályozza abban, hogy megtegye, amire vágyik, mert, hol az időpont és a helyszín nem megfelelő, hol pedig valamilyen családi eseménnyel ütközik a megfelelő program.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
A karrierje körüli gondolatok töltik ki minden percét, így alig képes a kedvesére figyelni. Legszívesebben elvonulna, hogy csak gondjával törődjön, hiszen a jövőjéről van szó. Számos remek ötlet születik az agyában, de ezek kidolgozására magányra lenne szüksége. Nagy feladat elé állítja a sors, mert dönteni kell, hogy otthon marad, vagy párjával tart.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Még a legapróbb dolgon is megsértődik, és szándékosan minden mondatot félre ért. Most mások szemében a szálkát is észreveszi, míg a saját szemében a gerendát sem. Senki sem tud a kedvére tenni, főleg párja a kedvese fekete bárány a szemében. Mindenben hibát keres, és persze ezért, aki keres, az talál is. Jobb lenne, ha őszintén megmondaná, hogy mi bántja.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Már régóta kiszemelt magának valakit és biztos benne, hogy könnyű sikert arat. Ám ez csak hiú ábránd marad, mert hiába Mérleg jegyűként a második legszerencsésebb jegy, ezzel Fortuna isten nem sokat törődik. Kitartó munkával viszont lehet esélye, de ehhez egyáltalán nem fűlik a foga. Ám, ha fontos az illető, akkor a sikerért sajnos keményen meg kell dolgoznia.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Közel sem olyan gondtalan, mint ahogy a külvilág feltételezi, de olyan ügyesen játssza a kiegyensúlyozott ember szerepét, hogy bárkit könnyen megtéveszt. Sok az irigye, mert úgy tűnik a szerencse fia. Nem is gondolják, hogy az álarca mögött, egyáltalán nem olyan gondtalan, mint mutatja. Úgy tartja, legyen inkább ezer irigye, mint egy sajnálkozója.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Sajnos nem fogadja meg senki tanácsát, mert se nem hall, se nem lát a szerelemtől. Nem foglalkozik a holnappal csak a pillanatnak él, pedig holnap is lesz nap. Csak a rózsaszín szemüvegen keresztül látja a világot, ezért nem csoda, hogy az illúzió veszélyes vermébe esett. Bár Nyilas jegyűként nem könnyű, de lássa reálisan a partnerét, mielőtt végzetes hibát követne el.

Bak (december 22. – január 20.)
Lehetősége adódik arra, ha csak egy napra is, de elutazzon. Egy percig se tétovázzon, hanem fogadja el a meghívást, mert sok érdekes emberrel megismerkedhet. Sőt esetleg egy izgalmas találkozásban is része lehet, ami először talán flörtnek indul, egy kellemes kapcsolatnak, amit nem vesz komolyan. De nagy az esélye, hogy egy mindent elsöprő szerelemmé váljon.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Egy szép és ígéretes kapcsolat van kibontakozóban, amit nem szabad félvállról vennie, mert a kedvese mindent megad, amire csak vágyik. Nem fogja megbánni, még akkor sem, ha végül úgy dönt, hogy befejezi, és inkább másvalaki után néz. Ebből a viszonyból sokat tanulhat, mert rengeteg szeretetet és elismerést kap, aminek később még nagy hasznát fogja venni.

Halak (február 20. – március 20.)
Mindig kész arra, hogy barátokat hívjon az otthonába, az ajtaja nyitva áll. Rendkívül jó házigazda, emiatt a háza sohasem üres, és olyan emberek társaságát keresi, akikkel jókat beszélgethet. Nem szeret a társaságban főszerepet játszani, de most mégis szeretné felhívni magára figyelmet, mert akiért a szíve dobog, a vendégek között lesz. Közelebbről meg akarja ismerni..!

.