Alpokalja-Online
2010. szeptember 3. péntek
Ma: Hilda névnap
Holnap: Rozália névnap

MSZP: a Fidesz övön alul politizál



Az MSZP szóvivője egy lejárató kampány és "az övön aluli politizálás" részének tekinti a Fidesz bizonyíték nélküli utalásait arról, hogy pártkasszákban landoltak a BKV-pénzek.

Nyakó István ezzel a fideszes Németh Szilárd hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az ellenzéki politikus egyebek mellett arról beszélt, hogy az MSZP és az SZDSZ pártkasszájában landoltak azok a pénzek, amelyek kifizetése miatt több botrány is kipattant a BKV-nál. A szocialisták szóvivője úgy értékeli, hogy a Fidesznek lelkiismeret-furdalása van a főváros ügyei miatt, "ezért támad olyan veszettül".

Utal arra, hogy a budapesti szocialisták éppen azért léptek ki a fővárosi koalícióból, mert egyértelművé vált: "a várost az utóbbi időben a Tarlós–Demszky-koalíció irányította, amely minden, a rendrakásra irányuló szocialista törekvést elgáncsolt, míg bűnbakként akarta kezelni az MSZP-t".

Ez alól Nyakó szerint a BKV-ügy sem kivétel, a társaság felügyelőbizottságában fontos szerepe van a Fidesz delegáltjának is, akinek "a BKV viselt dolgaira nemcsak rálátása volt, de a családja is részesült a BKV-milliókból". A szóvivő szerint Németh Szilárd – bizonyítékok hiányában – nem merte vállalni a kockázatot, hogy bármelyik pártot azzal vádolja meg: a BKV-pénzek az adott párt kasszájában landoltak.

"Az MSZP esetében ilyen bizonyosan nem is történt: az ezzel ellentétes sejtetések, bizonyíték nélküli utalások csak egy lejárató kampány és az övön aluli politizálás részének tekinthetők" - hangsúlyozta Nyakó István, aki szerint a Fidesz egy teljes politikai közösséget, az egész MSZP-t bűnözőnek, kártevőnek akarja beállítani, "régi időket idéző gyűlöletkampányt folytat a riválisa ellen, amelyben a vetélytárs politikusokat rablánccal a kezükön ábrázolja, s uszító röplapokon rágalmazza meg őket".


Megosztás: Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Hozzászólás

Nem kötelező megadni és nem jelenik meg az oldalon. Ha mégis megadja, értesítést kaphat, ha hozzászólás érkezik.

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Twitter-style @usersnames are linked to their Twitter account pages.
  • Twitter-style #hashtags are linked to search.twitter.com.

.

Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

Partnereink

Baywatch-blog

Egy fagyos nap a medence szélén és a medencében


"Páratlan érzés volt, ahogy a víz átmelegített és teljesen ellazította a testemet.” Tovább.

Aktuális

Ajándékot kapott a Weöres Sándor Színház

Csomka Ernő festőművész Weöres Sándor-portrét festett az új színház számára.

Közepes méretű izgalmakat váltottak ki Szombathelyen az MDF 2006-os fénymásolt ajánlószelvényei. A párt ma egy sajtótájékoztatón reflektált. Szabó Gábor a bányászbéka seggét emlegette. Úgy tudjuk, a politikus nem indul a választásokon.

A 880 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően kórház - a helyi gyógy- és wellenessfürdő lehetőségeivel kiegészülve - a régióban is egyedülálló színvonalú rehabilitációs szolgáltatást képes nyújtani.

szombathelyi Brazil Jiu Jitsu (BJJ) csapat

A szombathelyi Brazil Jiu Jitsu (BJJ) csapat újabb remek eredményekkel gazdagította az éremfalát.

Herényiek Erdélyben

A herényiek ajándékként egy ősi magyar szilvafát vittek magukkal és ültették el a vendéglátó egyesület közösségi házának udvarán.

Némethné Pásztor Klára

A városi ünnepélyes tanévnyitó ünnepségen Némethné Pásztor Klárának aranydiplomát adott át dr. Ipkovich György polgármester.

Új épületszárny átadása

Csaknem ötszázezer ügyben hozott határozatot, és összesen 13,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki február óta a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálata.

A szombathelyi Szova ZRt. egyik közbeszerzési eljárásával kapcsolatban befolyással üzérkedés miatt ismeretlen tettes ellen folyik eljárás a Vas megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán. A Szovánál érdeklődtünk az ügy hátteréről.

A Mérlegek a nap 24 órájából, most lehetőleg minél többet járjanak nyitott szemmel, a Nyilasok életében pedig az erotika és érzékiség kap fő szerepet.
 

Bolyai iskola, Szombathely

A kedden átadott új létesítmények közül a leglátványosabb egy műanyag-borítású, kivilágított atlétikai pálya. Czika László fotói.

Tanulmány

Olvashatunk Gonda Györgyről, a Kertész téeszről, az iparosításról, vagy éppen a főiskolán működő Dialógus-körről.

Tanévnyitó ünnepség Szombathelyen

A nyár helyett inkább a telet idéző időben a Puskás Tivadar Szakképző Iskola egyik tantermébe kényszerült az idén a szombathelyi hivatalos tanévnyitó, ahol az ünnepi beszédet Ipkovich György polgármester mondta. Smidéliusz Bence fotói.

Hirdetés

 

 

Hirdetés

Alon üzleti kereső:

Keressen a helyi vállalkozók adatbázisában!

Hirdetés

Facebook