Múzeumok éjszakája - A színekkel játszik a győri múzeum

2014.06.16. 12:37

A színekkel játszik június 21-én, a Múzeumok éjszakáján a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, amely 11 helyszínen várja programokkal este hat órától éjfélig az érdeklődőket.

A felújítás alatt álló, ezért március közepe óta zárva tartó, 2016-ban nyitó Apátúr-házban például az épülettel és szerkezetével ismerkedhet a közönség az átalakítást tervező építészek és a műemléki falkutatást végző szakemberek segítségével a Színek a vakolat alatt című program során.

De fellép itt a Harmónia régizene-együttes, valamint szecessziós üveg- és papírképeket készíthetnek itt kicsik és nagyok, óránként pedig tűzzománc-foglalkozás indul felnőtteknek.

A cserépkályha-történeti kiállítást őrző Fruhmann-házban nem csupán a kiállított darabokhoz fűznek bővebb kommentárt az este hétkor induló vezetés során a szakemberek, de itt agyagozhatnak, készíthetnek kályhacsempét a gyerekek.

A Kovács Margit Állandó Kiállítás helyszínén, a Kreszta-házban az alkotó falusi élet pillanatait megörökítő munkáival foglalkozhatnak külön az érdeklődők, míg a Magyar Ispita (a Váczy Péter Gyűjtemény otthona) több programja is a hadiélettel foglalkozik, legyen szó az egykori katonák mindennapjairól vagy a győri Ágyúgyár történetéről. 

A Vastuskós-házban, amelyben a Patkó Imre Gyűjtemény nyert egykor elhelyezést, Stratégiai táblás játékok a fa bűvöletében címmel szerveznek külön programot az érdeklődőknek. Az egykori városi börtönbe, a Győr Város Levéltárának mai épületébe látogatók pedig az itt kivégzett "lőcsei fehér asszony" történetével ismerkedhetnek meg.

A minden programra érvényes belépő a felnőttek számára 1200 forintba, a gyerekeknek fele ennyibe kerül.

.