Alpokalja-Online
2010. március 12. péntek
Ma: Gergely névnap
Holnap: Krisztián, Ajtony névnap

Szombathely - A Romkert



Ha Szombathelyen igazából bele akarunk szippantani a város történelmébe, a letűnt korok hangulatába, ezt leginkább a Romkertben tehetjük meg.

Szombathely - Romkert

Amikor a szombathelyieknek vendégeik vannak, a várost bemutató körútjuknak kihagyhatatlan megállója a Járdányi Paulovics István Romkert. Igazuk van, persze. Mi több, ha kultúrhiénaként - vagy csak egyszerű érdeklődőként - érkezünk a vasi megyeszékhelyre, célszerű ismerkedő sétánkat itt kezdeni, ahol a leginkább látható és átélhető a város kétezer éves történelme.

A Püspökkert területén már 1937 óta folynak az ásatások az 50 körül alapított római város nyugati részének feltárására. Az olykor több rétegben elhelyezkedő maradványok sok évszázadot ölelnek át, ha valaki meg akarja érteni, mit is lát pontosan, nem árt vagy egy idegenvezetőt fogadni, vagy a pénztárnál 30 kemény forint ellenében fénymásolt ismertetőt venni.

 A helytartói palota mozaikja

Amikor a Székesegyház felől megérkezünk a kertbe, a középkori vár és a császári palota látványa tárul elénk. Ez utóbbi a Romkert - és egész Savaria - legismertebb épülete. Valamikor a 4. század elején építették a legfőbb római méltóság és kísérete számára. Több császári rendeletet is kelteztek innen. A hajdani épület meghökkentően nagy, kb. 200 x 200 méter volt. Sajnos pontos kiterjedését nem ismerjük, mert ráépült a már említett vár, majd a 18. században a Székesegyház. A palota épülettömbjéből is kiemelkedik az 50 x17 méter nagyságú, padlófűtéses aula, amely Pannónia ma ismert legnagyobb egybefüggő mozaikfelülete.

A mozaikon kívül figyelemre méltóak a hajdani Mercurius szentélynek, a közfürdő épületének, a lakópalotának, a vámháznak és üzleteknek, műhelyeknek, raktáraknak, csatornáknak a maradványai.

 A Borostyánkő út

A Romkert leghangulatosabb részei a magas fenyvesek között megbúvó, árnyas római kori útmaradványok, amely a vámháznál futottak össze. Egyes történészek szerint az észak-déli római birodalmi kereskedelmi és hadiút, a Borostyánkő út - itt ágazik kétfelé. Az eredeti köveket ugyan több helyen kerek betonelemek pótolják, de az utak hangulata ettől még átjön.

Sajnos a Romkert közel sincs fényes állapotban. Az még csak hagyján, hogy a szomszédos börtön bennlakóinak látogatói itt bonyolítják informális beszélőiket, sokkal nagyobb baj, hogy szemmel láthatóan évről-évre romlik a mozaik, meg egyéb épületek állapota, s az egész múzeumot a pénztelenség levegője lengi körül. Nem használ a financiális háttérnek, hogy a terület nem a városhoz, hanem még ma is az egyházhoz tartozik, működtetője pedig egy harmadik szereplő, a szakmai felügyeletet ellátó Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságal. Nagyobb figyelmet érdemelne – a városvezetéstől, a látogatóktól, mindenkitől - ez a romantikus, történelmi tanulságokkal teli kert.

További látnivalók

Témák:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Levél a szerkesztőségnek
Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Twitter-style @usersnames are linked to their Twitter account pages.
  • Twitter-style #hashtags are linked to search.twitter.com.

.

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Meg kell adni a képen látható karaktereket (szóközök nélkül).

Partnereink

Aktuális

polgármesteri hivatal szakértők

Feltehetően az Alon.hu közérdekű-adat kérése inspirálta a közzétételt, mindenesetre felkerült a város honlapjára az elmúlt tíz évben polgármesteri keretből fizetett cégek és magánszemélyek listája.

Fidesz-szövetség, Ágh Péter

A Fidesz és partnerszervezetei szerda délután megújították szövetségesi szerződésüket

A vártnál többen vették igénybe a Jogpont hálózatot. Nyugat-Dunántúlon az átlagnál is népszerűbbek az itt hozzáférhető ingyenes szolgáltatások.

A kötött, hurkolt harisnyaféléket gyártó cég mostanáig 194 zalai és vasi lakosnak adott munkát.

Lopott kerékpár

Négy kerékpárról fotót is mellékelünk.

Mediavave Szombathely

A város képviselőtestülete egyhangúlag fogadta el a fesztiválnak megítélt 20 millió forintos támogatást.

Első Emelet-plakát

Az Agora és az Alon.hu közös játékán ön belépőket nyerhet az Első Emelet március 19-i szombathelyi koncertjére.

SEK, Matrei sípálya 2010

A tábor végeztével a 2000 méter magas Matrei sípályáin, -5 fokos hidegben játékos feladatokkal bizonyították edzettségüket a fiatalok. Fotó: Czika László.

Harminc társával együtt megnyerte a romániai hatos lottó főnyereményét az a katonai parancsnok, aki többedmagával 1989-ben kivégeztette Nicolae és Elena Ceausescu román kommunista diktátorházaspárt.

Az ünnepi beszédet Ipkovich György polgármester tartja, az Ady téren felszólal Fűzfa Balázs irodalomtörténész is.

SEK diákok

Lapunk volt BDF-es diákokat keresett meg. Öt egykori hallgatótól arról érdeklődtünk, vajon kinek hogyan sikerült - már ha egyáltalán sikerült - elhelyezkednie a felsőfokú végzettségével.

Részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában felmentette a Zsanett-ügyben megvádolt rendőröket a Fővárosi Bíróság (FB) hétfőn kihirdetett, nem jogerős ítéletében.

Hirdetés

Hirdetés

Alon üzleti kereső:

Keressen a helyi vállalkozók adatbázisában!

Hirdetés

Hirdetés