KulTurné 2003 Oladon: A 80-as évek megidézése Traubisodával, Sziámi-koncerttel, retrobüfével

2003.10.12. 22:09

A Budapesti Eleven Csoport és az Oladi Művelődési Központ az év egyik legérdekesebbnek tűnő rendezvényét prezentálja október 24-én. Feledésnek indult zene, irodalom, film és életforma elevenedik meg újra. Akik még emlékeznek rá, azoknak azért, akik már nem, azoknak azért.

Sziámi

Az OMK-ban megrendezendő KulTurné 2003 egy olyan utazó fesztivál, amely több vidéki várost is érint, s azt a fajta kultúrát képviseli, amely az utóbbi években egyre inkább hiányzik Budapesten kívül. Irodalom, film és zene közvetlen találkozását a fiatal közönséggel. A rendezők szándékai szerint olyan fogalmakat és rendezvénytípusokat elevenítenek fel, amelyek itt-ott már feledésbe merülnek.

Elsődleges célja, hogy a kortárs irodalmat, filmet, zenét eljuttassa Budapest határain kívülre.

A szombathelyi KulTurné a következő programoknak ad helyet:

Szivárvány áruház – kiállítás a 70-es, 80-as évek tárgyaiból

A fiatal író-újságíró, Poós Zoltán gyerekkora mára kultusztárggyá vált apróságait gyűjti. A gyűjtemény mellé egy könyvet is publikált, a tárgyakat és a kort “körülíró” szövegekből. A kiállítás plakátokkal, könyvekkel kiegészítve érkezik.

Író-olvasó találkozó

Felolvasás, beszélgetés; főként olyan szerzőkkel, akik írásaikban direkt módon reflektálnak a 70-es, 80-as évekre, illetve a mára, a mai szubkultúrákra. (Ezen írók közül többen is várhatók: Háy János, Garaczi László, Maros András, Térey János, Harcos Bálint, Poós Zoltán, Peer Krisztián, Grecsó Krisztián, Nagy Gergely.)

Budapesti Retró I-II.

A fiatal dokumentumfilm-rendező, Papp Gábor Zsigmond filmje, amely elmúlt évtizedeink eltűnt éleformáit mutatja be igazi kultuszfilmmé vált. Témái: divat, lakberendezés, étkezés, szórakozás a 70-es évek elejétől a rendszerváltásig. Iróniával és szórakoztatóan beszél az elmúlt három évtizedünkről és arról, hogy is éltünk egykor.

Vizsgafilmek

Régebben a “főiskolás vizsgafilm” varázserejű kifejezés volt. Amikor ilyeneket vetítettek,a néző tudhatta, a jövő fontos filmeseinek munkáit láthatja. Ezek a filmek (A Színház-és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakának; az Iparművészeti Egyetem vizuális kommunikációs tanszékének munkái) ma nem jutnak el szinte sehová. Ezekből a rövid játékifilmekből, illetve animációs filmekből vetítünk válogatást.

Koncertek

Az este zárásaként olyan zenekarok lépnek fel, akik a folytonosságot képviselnek a 80-as évek és a ma zenéi között. A nevek magukért beszélnek: Kimnowak, Sziámi, Hiperkarma.

Dj-program tervek a koncertek után:
Dj. Palotai; Dj. Titusz
A zenei programot video-dj. egészíti ki, több vetítőernyőn folyamatos látvánnyal.

Retró büfé
Büfé már-már elfeledett termékekkel: Traubisoda, Márka, illetve “regionális” termékek: Gyöngy, Kismackó, Sportszelet, Utasellátó-szendvics. Kőbányai Világos, Kinizsi sör.

Programok időzítése:

Párhuzamosan futó programok:
17.00- 20.00h
-könyv, cd, kazi plakát …stb árusítás
-kultusztárgy kiállítás
-óriás gazdálkodj okosan társas játék
-diavetítés
-reklámfilmek, főiskolás vizsgafilmek, videoklippek vetítése

20.00 – 23.00h Koncertek
-Hiperkarma
-Kimnowak
-Sziámi
.