Október 23. Ünnep az esőben

2003.10.24. 09:29

A metsző hideg és a szűnni nem akaró eső ellenére több száz érdeklődő jelenlétében békésen zajlott le az idei október 23-i ünnepség Szombathelyen. Díszszázad, fúvósok, műsor és beszédek.

zaszlofelvonas

A térhez vezető utakat lezárták az ünnepség idejére, a környéket a rendőrség biztosította.

A város vezetői, katonai és rendőrségi elöljárók jelenlétében kezdődött meg a Himnusz hangjaival és az ünnepélyes zászlófelvonással.

Ezután a Nagy Lajos Gimnázium és a Neumann János Általános Iskola közös műsora következett. Az egyébként már megszokott stílusú és tartalmú műsorból kiemelkedett Németh Réka, aki Máray Sándor egy versét szavalta el kitűnően.

Ezután Feiszt György beszéde következett. Az alpolgármester ’56 forradalmát az 1948. márciusi eseményekhez hasonlította. Beszéde során megemlítette a forradalom nagy neveit, és hozzátette, hogy ’56-ban a szabadságharc mellett jelen volt a tébolyult vérontás, az eszelős lincselés is. Szombathelyt elkerülték a szélsőségek, nem voltak sortüzek, leszámolások, mondta, végül arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956 tisztaságát őrizzük meg emlékeinkben.

A beszéd után a díszszázad elvonult, a résztvevők pedig a fúvószenekar kíséretében átsétáltak a megemlékezés másik helyszínére, az ’56-osok terére.


koszoruzas

A téren beszédet mondott Kecskés István az ’56-os Szövetség nevében, majd a pártok, a város és megye intézményei, civil szervezetei helyezték el koszorúikat az emlékhelyen. Végül a fúvósok kíséretében a résztvevők elénekelték a Szózatot és gyertyákat, mécseseket gyújtottak.

Végezetül ki kell emelni a város fúvószenekarának teljesítményét. A zenészek az esőben, szélben és a roppant kellemetlen hidegben a rendezvény minkét helyszínén kiválóan helyt álltak.
.