Szombathely, Szentivánéj

2005.06.26. 17:20

A 2005-ös felhozatal: tűzijáték, szarvaspörkölt, dodzsem, sport-halászat, Múzeumfalu-belépő 500-ért és egy érdektelen Tóth Vera-koncert. Az viszont szerencse, hogy még idén nyáron is divat a fehér nadrágon átütő tangabugyi. Egy slendrián beszámoló Szombathely idei búcsújáról.

Elvárások nélkül

Szombathely, Szentivánéj 2005

Számomra nagyjából a tavalyi R-Go-koncert tette be véglegesen a kaput szentivánéj ügyében, ez volt az a bizonyos fennsík, hol az ember biccent a fejével, s többé nem remél, tudomásul veszi, hogy egy újabb szépreményű kezdeményezés züllött szimpla tömegszórakoztatássá. Azt is tudja, hogy erre van igény, erre tódul a nép, legfeljebb azon lehet vitatkozni, hogy ki kell-e szolgálni ezeket az igényeket, meg hogy miért nem lehet a szombathelyi erőket belevonni mindebbe. Ezt a szintet csuklóból lehetne helyből is hozni. Sőt. No meg hát gesztusértékű lenne a város zenekarai és egyéb szórakoztatói számára.

Egészen estig megy a vacila és a telefonok, mi legyen, hogy menjünk vagy maradjuk, aztán 7 felé mégis becélozzuk a csónakázó tavat, átugorva Pflum Orsit, a dél-amerikaiat és a capoeira harci táncot.

Díjazandó zene és női divat

Vodku v Glodku

Mikor odaérünk, az uszodával szemben éppen egy országúti vonat kanyarog, amire nem emlékszünk a korábbi évekből. Ezt nyugtázzuk. A színpadnál a hangtechnikusok elkeseredett harcot vívnak a potiméterekkel és az egyéb kütyükkel, amelynek következtében Vodku v Glodku formáció jó félórával később kezd. Akik megvárták, valószínűleg az est egyik legszimpatikusabb produkcióját kapták el. A hivatalos program szerint ők orosz klemzer zenében utaznak, a repertoár viszont szerencsére ennél szélesebbnek bizonyult, felölelve a kelet-európai népzenéknek számos ágát-bogát, roppant kreatív módon egyesítve a autentikusságot és a mai zenei szellemiséget.

El nem ítélhető módon nem várjuk meg a végét, hanem belevetjük magunkat a tóparti életbe, ahol egyrészt megállapítjuk, hogy az emberhegyek mintha hézagosabbak lennének, mint a korábbi években, másrészt konstatáljuk, hogy a nők körében továbbra is domináns divat a feszülő fehér nadrág, amelynek kötelező alsóbb kiegészítője egy sötétebb színű tanga. Erre mondhatjuk, ugye, hogy átlátszó női trükk. Váltakozó hatásfokkal.

Mindenféle internacionalizmus

Szombathely, Szentivánéj 2005

Ha emberből kevesebb is, étel-ital felhozatalból bőséges a választék, a megszokott kolbászos-hurkás tradíciók mellé az idén már felzárkózott a gyros, az amerikai hot-dog és a hozzájuk hasonló internacionalista ízek.

Hölgyismerősünk floridai vőlegényével egy szarvaspörkölt-stand előtt futunk össze. A kíváncsi amerikainak próbáljuk elmagyarázni, miről is van itt szó, de a pörkölt szó pontos interpretációja akadályokba ütközik. Viszont megtudjuk, hogy nagyon jól érzi magát errefelé. Náluk a korsó sört nem háromszázötven forintért mérik, hanem ezerhatért, és a közbiztonság miatt a tizenéveseket sem lehet ilyen lazán szabadjára engedni. Azt viszont nem érti, hogy a magyar fiatalok egy jelentős hányada mi okból követi öltözködésben az amerikai feketéket. Állítólag elég hülyén veszi ki magát a látvány.

Mivel a kulturális különbségek megtárgyalása meglehetősen sok időt vesz igénybe, a Claudius Hotel melletti dodzsem-, körhinta- és a céllövölde parkot csak átfutjuk, egyedül a sport-halászatnál lassítunk, azon a hihetetlen tényen merengve egy darabig, hogy még mindig meg lehet élni ebből a speciális szolgáltatásból (egy húzás: 300 forint).

A tűzugrás 500 forint

Elég sötét van már ahhoz, hogy elinduljunk a Múzeumfaluba, amely helyszín az idén először szállt be a szentivánéj programjaiba. Úgy tervezzük, a Nagy Vera-koncertig itt töltjük az időt.

Azonban apró hiba csúszik az ütemezésbe. A Múzeumfalu bejáratánál közlik, hogy 500 forint a belépő. Hoppá. Igaz, azt nem mondta senki, hogy ingyenes, csak valahogy a kontextusból ez következett. Egyrészt a plakáton egy árva utalás nem történt a pénzre, másrészt a beharangozó reklámcikkek a Múzeumok éjszakája kapcsolatot domborították ki, amelynek – szerény értelmezésünk szerint – némileg ellentmond az 500 forintos belépődíj.

Láthatóan mások is tanácstalanul toporognak a bejáratnál. Úgy döntünk, már csak az elv miatt is, kihagyjuk az örömtüzeket, a langallót és a tűzugrást. Helyette durcásan elsétálunk egészen a Café Tea teraszáig, ahol egy nagyon kellemes órát töltünk mindenféle Unikumok, sörök és a jeges kávék társaságában.

Mujahid Zoli vidám, Tóth Vera érdektelen, Schmidt Barbara sehol

Mujahid Zoli és Tóth Vera

A Café Tea jóvoltából kissé megcsúszva az időben a nagyszínpad felé tartunk, amikor meglepetésre azt látjuk, hogy – habár a „megasztárok” már énekelnek a tóvendéglőnél - az uszoda előtti színpadon még javában tart a kelta zenés-szteptáncos buli. Ráadásul nézők is vannak szépszámmal, akiknek választása 10 perc múlva teljesen érthető lesz.

A „megasztárok” ugyanis még a várakozásokhoz képest is unalmasak, a televíziós produkcióhoz képest meg főleg. Itt nincs verseny, zsűri, sms-szavazások, idétlen jelmezek és díszletek, csak maga a produkció, ami viszont, kiszakítva a környezetéből, igencsak lapos.

A plakáton beígért Schmidt Barbara sehol, Mujahid Zoli és Tóth Vera egymás után énekli el a letűnt korok alapból is érdektelen slágereit: BoneyM-, Cserháti Zsuzsa-, Whitney Houston- és hasonló dalok kerülnek terítékre. Mujahid Zoli aranyos, láthatóan élvezi is, amit csinál, Tóth Vera hangja is olyan, amilyen, csak hát akkor mi van, ugye. A színpad előtt álló kistinik kivételével meglehetősen mérsékelt a lelkesedés a nézők között is.

Háromnegyed tizenkettő felé Tóth Vera abbahagyja, de csak a szélső mikrofonig jut, már be is jelenti a ráadást, ami két Demjén-számból és a Csillagdalból áll. Nagyon vigyáznak, hogy éjfélre befejezzék, biztos elmondták nekik a rendezők a pár évvel ezelőtt Republic-sztorit, amikor a késés miatt majdnem forradalom tört ki Szombathelyen.

A tűzijáték alatt sikerül a strand melletti surranópályán kereket oldanunk. A durrogásból ítélve biztos nagyon szép volt.

.